Élet-Stílus

Betépés vagy gyógyulás – fogalmunk sincs, mennyi mindenre jó a marihuána

Amikor manapság a kannabiszról beszélünk Magyarországon, hajlamosak vagyunk 16 éves gyerekeket egy játszótéren elképzelni, akik „szívják a füvet”, és utána nevetnek. Közben politikai nézetek szerint gondolkozunk a marihuánáról: a konzervatívok egy része azt mondja, undorító drogosok, a liberálisok egy része pedig azt, semmi baj nincsen azzal, ha az ember betép.

Sok a vita, miközben a tényekkel kevésbé foglalkozunk. Egyre több kutatási eredmény azt bizonyítja, hogy bizonyos egészségügyi állapotok – például neuropátiás fájdalom, sclerosis multiplex, illetve a kemoterápia okozta hányinger és étvágytalanság – esetében

a kannabisz alkalmazása nyújtja az egyik legeredményesebb gyógymódot.

Az orvosi marihuána

azt jelenti, hogy a kender növényt vagy annak kivonatát, orvosok által előírt gyógyszer vagy gyógynövény-terápia részeként használják. Bőven van már olyan ország, ahol alkalmazzák: Kanadában, Hollandiában, az Európai Unió és az Egyesült Államok több államában. Erre az útra szeretne lépni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is, akik egynapos konferenciát szerveztek a kannabisz gyógyászati alkalmazásáról. A téma szakértői – orvosok, pszichiáterek, drogpolitikai és betegjogi szakemberek – tartottak előadásokat.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Pálffyné dr. Poór Rita Erzsébet, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet Módszertani és Egyedi Igénylések Főosztályának vezetője szerint megnehezíti a kannabisz orvosi alkalmazását az, hogy például az ópiummal ellentétben

előbb volt élvezeti szer, mint gyógyászati eszköz.

Elmondta, hogy “vannak szakirodalmi adatok arra vonatkozóan, hogy bizonyos tünetekre a CBD és a THC együttes használata a leghatékonyabb”.

Kannabisz

A kannabisznak több mint 70 hatóanyagát (ún. kannabinoidok) azonosították eddig. A legismertebb aktív hatóanyag a THC, amely a kannabisz tudatmódosító hatásaiért felelős. A THC-n kívül azonban más, tudatmódosító hatással nem járó hatóanyagot is tartalmaz a kender, ilyen például a CBD.

Úgy véli, több kutatás kellene Magyarországon, mert egyelőre nem áll rendelkezésre elég bizonyíték ahhoz, hogy elfogadják az orvosi marihuánát.

A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület szerint olyan törvények kellenének, amik a betegek érdekeit jobban szolgálják. Nagyon fontosnak tartják az oktatást, el kell mondani az embereknek azt is, mire jó az orvosi kannabisz, be kellene vonni az egészségügyi dolgozókat is, mert ezt sehol sem tanítják.

Szerintük kutatások bizonyítják, hogy nemcsak a sclerosis multiplex tüneteinek kezelésére, a betegek életminőségének javítására, valamint rákos betegek fájdalomcsillapítására, állapotjavítására, támogató kezelésére és a kemoterápia mellékhatásainak enyhítésére használható, hanem a megelőzésben is fontos szerepük van. Példának hozták fel a bakteriális fertőzéseket vagy a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ezen az oldalon, megnézhetjük, milyen betegségre milyen kannabiszalapú orvosság használható.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Elismerik, óvatosan kell bánni vele, mert amikor Kaliforniában engedélyezték, hogy az orvos felírhassa, tömegével kezdett el mindenki doktorhoz járni. Ettől függetlenül még az otthoni termesztést is támogatják, még akkor is, ha

tisztában vagyunk azzal, hogy ez sokaknál kiveri a biztosítékot.

Mi is írtunk már arról, hogy marihuánával gyógyítanák az epilepsziát. A szerdai konferencián ott volt egy hölgy, akinek kislánya Dravet-szindrómás. A Dravet-szindróma jellemzően kórfüggő epilepszia forma. Kiváltó oka nincs, az első rohamok már az első életévben kezdődnek. Ezek még általános nagyrohamok, reagálnak a gyógyszerekre.  A második év után kezdődnek a betegségre jellemző rohamok, melyek gyógyszerrel nem uralhatóak. Ekkor kezd a gyermek visszamaradni a fejlődésben.

A szerdai előadáson az anyuka elmondta, kislányának az elmúlt egy hónapban csak egyszer volt epilepsziás rohama. Ők egy éve használják a CBD, más néven kannabiszolajat, két epilepszia-gyógyszer mellett. A kislány fejlesztői nem értették, mi történt vele, fejlődött a beszéde, csontsoványsága után hat kilót felszedett, segített az életminőségén, ami nagyon fontos volt, mert “egy anyának nagy öröm látni, hogy a gyereke jól néz ki”.

És az is, hogy három roham kimaradt.

Azt mondja, nagyon sokat számított az, hogy a gyerek neurológusával megbeszélhette ezt, de a fejlesztők nem tudták, mitől javult ennyit a kislány állapota.

Szerinte a félelem az, ami visszatartja az embereket, és hogy magyar nyelven alig van szakirodalom a kannabisz orvosi használatáról. És persze anyagilag sem teheti meg mindenki. Sokat beszél más szülőkkel is, főképp amerikaiakkal, egymást támogatják, sorstársaik története sok erőt ad nekik is. Volt olyan szülő, aki mikrodózisú THC-t is adott a gyerekének, náluk három éve nincsen roham.

A kannabiszolajnak egyébként nincsen mellékhatása, miközben az epilepszia-gyógyszerek brutálisan erős ideggyógyszerek, Magyarországon is csak úgy adják ki, ha az ember megadja a személyiigazolvány-számát. Előadását azzal zárta, hogy több információt kell adni az embereknek arról, mi az orvosi kannabisz, mire jó, hogyan lehet beszerezni.

Egy napot sem kéne várni

Az előadásokat tartó orvosok, pszichiáterek, drogpolitikai és betegjogi szakemberek szerint nem lehet még ezer évet várni. Sőt egy napot se. Kutatások vannak, ráadásul eredményesek.

Mire várunk még?

kérdezte Dr. Ilya Reznik szakértő, neuropszichiátriai kutató.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Az sem normális szerintük, hogy például Izraelben már csak a negyedik stádiumban engedélyezik az orvosi kannabisz használatát. Vagyis akkor, amikor már nincs mit tenni. Miközben kutatások bizonyítják, hogy például az agydaganat esetében nem csak fájdalomcsillapításra, de gyógyításra is lehetne alkalmazni. Éppen ezért a marihuána nem alternatív gyógymód. Egyszerűen meg kell adni a betegnek a választás lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik