Élet-Stílus

Hetekig várta az ajtó előtt meggyilkolt gazdáját a hűséges kutya

A németjuhász csak akkor hagyta el őrhelyét, ha élelemért ment.

„Amikor először találkoztunk vele a lakópark parkolójánál, azt hittük, kóbor kutya, akit a gazdái itt tettek ki a reptér közelében. Sajnos az ilyesmi sokszor előfordul, ezért nem is voltunk annyira meglepve”

-nyilatkozta a houstoni Hobby reptér mellé épült lakópark egyik lakója. Cassandra Eubanks az ABC13 amerikai hírcsatorna riporterének elmondta, mikor ugyanezt a kutyát több egymást követő napon is látták a parkolóban, az autókat szaglászva, gyanakodni kezdte, hogy talán mégis a környéken lehet valakié.

Kép forrása: ABC13
Kép forrása: ABC13

„A kaputól kezdve követte a kocsikat. Minden alkalommal megvárta, míg a sofőr kiszáll, majd mikor megszagolta és rájött, hogy nem a gazdi ült az autóban, csak állt ott és nézett maga elé. Szívszaggató látvány volt.”

Cassandra úgy döntött, segít a kutyusnak. Kérdezősködni kezdett a szomszédok között, hogy nem ismerős-e valakinek a kutya. Ekkor derült ki, hogy a németjuhászt már többen is látták az egyik lakás előtti lépcsőn üldögélni, vagy épp feküdni. Volt, aki rendszeresen vitt ki neki vizet és némi ennivalót.

Miután kiderítette a kutya gazdájának nevét, Cassandra megtudta azt is, hogy a férfi már nem él. Két héttel korábban egy bolti rablógyilkosság áldozata lett és soha többé nem térhet vissza imádott kutyájához.

„Ott álltam a hírrel és azon gondolkodtam, hogy tudom megértetni ezt egy kutyával?”

Mivel az összezavarodott németjuhász senkit sem engedett közel magához, Cassandra a közösségi oldalakon kért segítséget. Végül Maranda Perez oldotta meg a helyzetet, akinek terápiás kutyája segítségével sikerült az németjuhász bizalmába férkőznie. Egy óra elteltével nem csak megsimogathatta az állatot, de pórázt is tehetett rá.

Maranda hazavitte a kutyát, akiért jelentkezett a gazdi testvére. A férfi megígérte, hogy egy hét után magához veszi majd a hűséges állatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik