Élet-Stílus

Két torony

A Microsoft jó úton halad, hogy elfeledtesse a félresikerült Vistát, míg az Apple egy erősebb szervizcsomaggal veszi fel a kesztyűt.

Több mint tízezren látogattak ki az idei Budapest Game Show-ra, ahol hivatalosan is bemutatták a Windows 7 magyar változatát. A Microsoft a Vista több mint két évvel ezelőtti premierjéhez hasonlóan idén is nagy felhajtást szervezett – mindent bedobva annak érdekében, hogy a felhasználók jobban megismerjék az új üdvöskét. A Sportarénában rendezett kiállításon megkezdték a program árusítását is, sőt a Tisztaszoftver programnak is külön pultot szenteltek. Itt több százan álltak sorba, hogy felsőoktatási jogviszonyuknak köszönhetően ingyenesen hozzájussanak a frissítőlemezhez.

Két torony 1

Fogadkozások kora
A redmondi cég mindent megtesz annak érdekében, hogy ezúttal ne szaladjon bele egy olyan fiaskóba, mint a hatalmas reklámköltéssel megtámogatott előd esetében. Steve Balmer, a Microsoft vezérigazgatója már egy évvel a megjelenés után erős kritikával illette a Vistát, utalva arra, hogy csak félkész termék, amely nem tud ellenfele lenni a sikeres XP-nek. A cég ügyes pr-fogással gyorsan el is terelte a figyelmet a „köztes kiadásról” azzal, hogy már idejekorán a 7-es projektről szóltak a hírek. A felemás fogadtatás miatt nem is csoda, hogy a Vista nagyon kis szeletet volt képes kihasítani a piacból. A legtöbb nemzetközi elemzőcég alig 20 százalékra taksálja a szoftver részarányát – ez nagyjából harmada az immáron nyolcadik évét taposó XP közönségének. Érdekesség, hogy a Net Applications kutatócég legfrissebb, októberi adatai szerint a Windows 7 belépőként 2,15 százalékon áll, amivel máris beelőzi az Apple által fémjelzett, azonban sokkal kisebbet durranó Snow Leopardot. Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója itthon gyorsabb bővülésről számolt be. Becsléseik szerint Magyarországon a megjelenés után eltelt egy hét alatt 3,5 százalékra ugrott a felhasználók aránya – természetesen többen már a megjelenés előtt tesztverzióban használták a programot. Ez körülbelül háromszorosa az itthoni Apple-féle Mac-konkurenciának. Az almás cég egyébként két hónappal az új Windows megjelenése elé időzítette saját alapszoftverének debütálását, amely azonban visszafogott kritikákban részesült. A Snow Leopard igazából nem teljesen új kiadás, hanem a meglévő OS 10.5-ös verziószámú rendszer (Leopard) frissítése, igazi forradalmi változtatásokat nem eszközöltek a cupertinói laborokban. A ráncfelvarrás annyiból bocsátható meg a maces csapatnak, hogy annó a Leopard sokkal jobban sikerült kiadás volt a Vistánál, így egy erősebb javítócsomaggal is fel tudják venni a versenyt a konkurenciával. Nem kétséges, hogy az új Windows is sokban hasonlít elődjére, az újítások mégis nagyobb léptékűek, mint a Snow Leopard esetében.

Kapcsolja be!
Talán a Windows 7 legfontosabb előrelépése, hogy a rendszer erőforrásigényei sokkal reálisabbak, mint a Vista esetében voltak annó. Az új verzió gyakorlatilag ugyanazt kívánja meg egy mai számítógéptől, amit elődje két és fél évvel korábban. Nyilvánvaló, hogy az eltelt időben a hazai számítógépek átlagos fejlettségi szintje is növekedett, így nem feltétlenül kell lecserélni azokat, ha valaki a váltáson gondolkozik. Ez különösen fontos tényező a vállalati szegmensben, ahol a Vistára való átállás egyik legnagyobb akadálya volt, hogy a gépparkok nagy része alkalmatlan lett volna a szoftver futtatására. „A hazai négymilliós PC-állományból becsléseink szerint ma körülbelül 2,2 millió alkalmas a Windows 7 megfelelő futtatására” – mondja Drajkó László. Ilyen dilemmákkal az Apple fejlesztőcsapatának nem kell szembenéznie, hiszen a Snow Leopard és elődjei kizárólag a Mac típusú számítógépeken működnek. Ennek köszönhetően viszont a fejlesztés is jelentősen könnyebb, hiszen csak néhány különböző (ráadásul házon belül megtervezett) hardverkiépítésű gép alatt kell megfelelően helytállnia a rendszernek.

Újdonságok: Windos 7 kontra Snow Leopard

A Vistához képest nagyot javuló teljesítmény kevesebb energia
felhasználásával.

Teljesen új alapokra helyezett, gyorsabb kereső –
64 bites támogatással.

Új Aero kezelőfelület érdekes megoldásokkal, mint például a tálcán lévő
ablakok előnézete.

Új innovatív kezelőfelület, az Exposé és a Dock
funkció összekötése.

Támogatja az érintőképernyők használatát – multitouch funkcióval.

A
Safari 4 böngésző javításai: 64 bites támogatás; lefagyás elleni,
stabilitást javító frissítések.

A Windows Media Player új, 12-es verziója könnyebb kezelhetőséggel és
két gép közötti video-streaming funkcióval.

Új Quick Time X
médialejátszó, videofelvevő és -szerkesztő funkciókkal.

Jól használható XP mode, amely a régi programok futtatását biztosítja. Windows Exchange Server 2007-es támogatás.

Új innovatív vállalati megoldások: Branch Office Cache, Direct Access. 7 gigabájttal kevesebbet foglal a merevlemezen.

Ezzel szemben a Windowsnak személyi számítógépek számtalan típusát kell kiszolgálnia. Emiatt nem véletlen, hogy az Apple keze közül kiadott masinák általában jóval fürgébben és problémáktól mentesen muzsikálnak, a PC-használók pedig gyakran ütköznek kompatibilitási vagy egyéb működési zavarokba. Ezen a területen is sikerült azonban nagyot előrelépniük a redmondi fejlesztőknek. Az eddigi tapasztalatok alapján az új Windows sokkal ritkábban fagy le bármelyik elődjénél. Továbbá az IT-partnerekkel szorosabban együttműködve a szoftveres összeférhetetlenségi problémákat is sikerült töredékére csökkenteni. Ennek köszönhetően a vállalati szegmens is bátrabban fog neki az átállásnak, mint korábban. Itthon a Microsoftnak sikerült megnyernie a Pannont, amely nagyvállalatként élére állt a 7-es verzió kampányának. Koller György, a mobilcég műszaki vezérigazgató-helyettese a FigyelőTrendnek elmondta, hogy főleg az új szoftver innovativitása vitte rá őket a váltásra. „Úgy érezzük, hogy a jelenlegi verzió már elég érett ahhoz, hogy kétezret is meghaladó gépparkunkon lecseréljük a már bő hét éve használt XP-t” – mondja. A cégnél egyébként több mint egy évet fog igénybe venni a teljes átállás, amelynek most még a legelején tartanak. „A projekt során azt az elvet követjük, hogy az egyszerűbb alkalmazásokat futtató környezettől haladunk a bonyolultabbak felé, így kiszűrve az esetleges kompatibilitási problémákat” – részletezi Koller György hozzátéve, hogy eddig meglepően kevés „piros lámpával” találkoztak.

Türelem a késlekedőkkel
A figyelemre méltó fejlesztések mellett (lásd keretes anyagunkat) a Microsoft kezében az adu ász mégis a Windows régi verzióinak támogatása. Ez várhatóan a vállalati szegmensre helyez majd nagyobb nyomást, amelynek nagyobb része még ma is az XP-t használja. Míg a Vista megjelenésekor elődje még nem számított annyira elavultnak, mára végképp megérett a cserére. Ezt tetézi, hogy a cég idén áprilisban megszüntette a szoftver teljes körű terméktámogatását. Ezentúl a régi rendszerekhez csak biztonsági típusú frissítéseket adnak majd ki – ezt egészen 2014 elejéig folytatják majd. Értékesítési politikában is ráerősítenek a vállalatnál, és a korábbiaknál gyorsabban kifuttatják a régi vonalat. „Az XP kivezetése már megkezdődött a piacról, hiszen megtörténtek az utolsó viszonteladóknak szánt gyártói szállítások, amely készletek nagyjából az idei év végéig tartanak majd. A Vista dobozosan jövő októberig, míg előtelepített változatában 2011 októberéig lesz elérhető” – vázolja fel a terveket Szelthafner Zoltán, a Windows termékmarketing-menedzsere.

Eminens nagymacska
Az Apple esetében más a stratégia, hiszen a Snow Leopard nem önálló termék – a felhasználó gépén ott kell lennie a korábbi Leopard rendszernek. Mivel pusztán egy pár új funkciót és némi teljesítményjavulást hozó frissítőlemezt kap az ember, a cég alacsonyabb, 8300 forintos árral próbálkozik. Érdekes körülmény, hogy míg a Microsoftot a bíróság elmarasztalta, amiért a Windowsok telepítésénél automatikusan felkerül a számítógépekre az Internet Explorer böngésző és a Windows médialejátszó is, addig az Apple esetében ez a probléma nem merül fel. Bár valóban jóval kisebb közönséget érint, az egyenlő bánásmód elve alapján jogosan várhatnánk, hogy a Mac-rendszerek se tartalmazzák alapból a Safari böngészőt és a Quick Time médialejátszót. Egy ilyen döntés minden bizonnyal betenne a cégnek, mivel a mostani frissítés jóformán kizárólag az említett programok új tulajdonságaira fókuszál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik