Élet-Stílus

Jön az Amerikai psycho szerzője

A jubileumi, XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden eddiginél nagyobb területen, összesen 1700 négyzetméteren várja az olvasókat áprilisban; a díszvendég Bret Easton Ellis amerikai író, a díszvendég ország pedig Kína lesz.

Zentai Péter László, a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója szerint a könyvkiadók éltek azzal a lehetőséggel, amelyet az új helyszín, a Millenáris nyújt számukra, azaz átlagosan 25 százalékkal nagyobb standokon mutathatják be kínálatukat április 24. és 27. között.

Felidézte, hogy az irodalmi fesztiválnak 14 éven át helyet adó kongresszusi központ már nem biztosított fejlődési teret az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó eseménynek, amelyet tavaly már 55 ezren kerestek fel.

Bret Easton Ellis

Bret Easton Ellis

A Millenáris, amelynek a Csodák Palotája kivételével az összes épületét elfoglalja majd a könyvfesztivál, számos kísérőrendezvénynek is helyet ad. A termekben és a szabadtéri színpadokon a hagyományokhoz híven szakmai tanácskozások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, díjátadások lesznek.

A Millenáris arra is lehetőséget ad, hogy tematikus blokkokra osszák a területet: a Fogadóban például a gyermek- és ifjúsági kötetek, a tankönyvek és a képregények kiadói kapnak helyet, a Jövő Házában a külföldi kiadók és a legnagyobb magyar műhelyek rendezkednek majd be – közölte az igazgató.

A díszvendégről szólva kiemelte: a 44 éves Bret Easton Ellis, az Amerikai psycho szerzője az első olyan alkotó, aki amellett, hogy a világ egyik legjegyzettebb alkotója, a fiatalabb korosztályt képviseli. Zentai Péter László hozzátette, hogy a moralista-nihillista íróként számon tartott szerző az első észak-amerikai díszvendége a könyves seregszemlének.

A fesztivál díszvendég országa Kína lesz; a világ legnépesebb államának könyvtermése száz négyzetméteres standon mutatkozik be a magyar olvasóknak, és a leghíresebb kínai csoport, a szecsuáni táncegyüttes is fellép majd – mondta Zentai Péter László.

Egyiptom személyében az első arab országot köszöntheti a fesztivál, és a mintegy húsz ország között Portugália, Spanyolország, Franciaország és Oroszország standjait is megtekintheti a közönség, míg a német nemzeti stand a szokásokhoz híven ismét az egyik legnagyobb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik