Belföld

A Nógrád megyei Szécsényben találkozik Bajnai Gordon és Robert Fico. A szlovák kormányfő minden témáról hajlandó beszélni, a magyar miniszterelnök szerint nem gerjesztjük a szlovák-magyar viszályt.
2009. 09. 03. 14:59
Az MDF szerint a jelenlegi adórendszer nem felel meg a társadalmi igazságosság feltételeinek, ezért a közteherviselés reformjára van szükség, amelynek eredményeképp többen fizetnének kevesebb adót - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese.
2009. 09. 03. 14:06
Nagy eséllyel újabb kerület vezetését veheti át a Fidesz Budapesten, miután Csécsei Béla független polgármester szerdán hivatalosan is bejelentette, lemond Józsefváros irányításáról. Elemzők szerint a fővárosi korrupciós botrányok és a kiábrándult baloldali szavazók távolmaradása segítheti az ellenzéki párt jelöltjét, de az időközi választás jó terep lesz a kispártoknak is az újabb megmérettetésre.
2009. 09. 03. 14:04
Az adótörvények módosítása akkor sem merülhet fel, ha a gazdasági recesszió a vártnál nagyobb lesz - nyilatkozta Bajnai Gordon. A kormányfő úgy látja, a magyar-szlovák kapcsolatok olyan mélypontra jutottak, hogy mindenképpen találkoznia kell Ficóval. Bajnai elárulta azt is a távirati irodának: nem lesz az MSZP kormányfőjelöltje.
2009. 09. 03. 13:49
A melegfelvonulás szervezői felháborítónak és álságosnak tartják, hogy a BRFK arra kérte a menetben részt vevőket, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amellyel megsérthetik a közízlést.
2009. 09. 03. 13:15
Egy pályázati alvállalkozó fotókkal alátámasztva állítja, hogy Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és más roma vezetők üdültek pályázati pénzekből a Balatonnál tavaly nyáron hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett - írta a Magyar Nemzet.
2009. 09. 03. 07:48
A nap folyamán beborul az ég, és egyre több helyen lesz csapadék. Napközben akár 32 fok is lehet, de a zivataros területeken ennél jóval hidegebbre kell számítani.
2009. 09. 03. 07:14
A Nemzetbiztonsági Hivatal megszüntetését és a belbiztonsági minisztérium létrehozását tervezi a kormányra készülő Fidesz - írta a Népszava.
2009. 09. 03. 07:08
A legutóbbi, sokadszorra meghosszabbított határidőt sem sikerült tartania a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ): az ígért szeptember helyett csupán jövő nyárra érkezik meg az összes digitális tábla az iskolákba - írta a Magyar Nemzet.
2009. 09. 03. 07:03
Az idén sem várhatóak eget rengető változások a felsőoktatásban, többnyire csak tervek születtek, például néhány politikus csökkentené a támogatott félévek számát, a rektorok pedig megemlnék a minimum ponthatárt. 2010-től nehezebb lesz bejutni egyes képzésekre: ezeken kötelezővé teszik majd az emelt szintű érettségit.
2009. 09. 03. 06:52
A fővárosi Fidesz kész elfogadni a BKV felügyelőbizottsága elnöki posztját - nyilatkozta a képviselőcsoport vezetője, a szerdai MSZP-SZDSZ koalíciós egyeztetés kapcsán, hozzátéve, hogy az igazgatóságban nem kívánnak részt venni.
2009. 09. 02. 21:20
Adagonként 2,5 és 20 dollár között lesz a H1N1-es influenzavírus elleni oltás ára a vásárló ország gazdagságától függően - vélekedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezetője.
2009. 09. 02. 20:53
Az ország lakosságának 63 százaléka elküldené a BKV vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt a Nézőpont Intézet felmérése alapján.
2009. 09. 02. 19:32
Visszahívják a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait. Az új igazgatóságot a kormány delegáltja vezetné a jövőben - jelentette be Demszky Gábor a több mint kétórás szerda délutáni koalíciós egyeztetést követő tájékoztatón.
2009. 09. 02. 18:09
Nettó 840 forintos óradíjjal a DI-SEC Discrate Security Személy- és Vagyonvédelmi Kft. nyerte meg azt a tárgyalásos közbeszerzést, amely a BKV Zrt. vonalain zajló jegyellenőrzésre kiírt hirdetmény közzétételével indult. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2009. 09. 02. 17:37
Olvasói sztorik