Újabb nő mesélte el a történetét – ezúttal a hvg.hu-nak – arról, hogy zaklatta Marton László főrendező. Ezzel ő a nyolcadik a sorban, aki azt állítja, molesztálta a Vígszínház rendezője.
Nem álltam volna ki a nyilvánosság elé, ha Marton László bocsánatot kér Sárosdi Lillától és a többi, nem nevesített nőtől. De nem ez történt
– magyarázta az egyelőre névtelenséget kérő nő, hogy miért meséli el történetét. Később azonban a bíróságon is vállalná azt arccal, névvel.
Az eset a kilencvenes években történt az akkor még egyetemista nővel, aki gyakornokként került a Vígszínházba. Első találkozásukkor késett pár percet Martontól, aki nem volt ideges, sőt, fagyizni hívta. A kedélyes fagyizás után a rendező felhívta az irodájába beszélgetni a gyakornokot, majd ekkor fordultak rosszra a dolgok a nő elmondása alapján:
Valami rövid beszélgetés még lehetett, némi bók, elpirulás. Én már mennék, ez volt a fejemben. Hogy lehet itt szépen elköszönni, ez már valahogy nem a színházról szól, ez már másról. Láttam a vöröshajú lányt, magamat, a falnak nyomva, beszorítva. A menekülési út elzárva. A lelkem elhagyta a testemet. Aztán már csak arra emlékszem, hogy látom, amint ellököm a férfit, aki egészen közel, kellemetlenül közel van hozzám, testemnek feszül a teste, feltépem az ajtót, és kirohanok. Zrínyi Ilona. Futok. Át a titkárságon, köszönés nélkül, ki az utcára. Futok a körúton, és nem tudok sírni. Félelmet érzek, bénultságot, legszívesebben a kocsik közé rohannék.
Az esetet az akkor fiatal nő anyjának mesélte el, aki nem értette, miért utasította el a lány a rendezőt. Az anya azt mondta neki: „Ha így viselkedsz, akkor talán soha nem fogsz bekerülni a Vígszínházba. Sőt, semmilyen színházba.” Ennyit arról, hogy pont a múlt heti HVG-ben jelenhetett meg egy publicisztika a Marton-ügyről, amelyben szerepelt az az állítás, hogy „amit Sárosdi Lilla közléséből tudunk, abból hiányzik az erőszak és a hatalommal való visszaélés mozzanata”.
A nő egyébként végül mégis a Vígszínházban kezdett dolgozni egy produkción, ahol többször összefutott Martonnal. A rendező úgy viselkedett vele, mintha semmi nem történt volna. Vagy legalábbis semmi olyan, ami Marton szerint ne lett volna természetes.
Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula
