Belföld

Belengette a Jobbik megszüntetését a fideszes intézet

Az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel – erről Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt az M1-en.

Azt mondta, a Jobbik számára a lét a tét, mivel a legvégső esetben, ha súlyos jogsértést tapasztal az ügyészség, benyújthatja a megszüntetésre irányuló keresetet a bíróságnak.

Kovács István példátlannak nevezte, hogy egy párt ne működjön együtt az Állami Számvevőszékkel és ne teljesítse beszámolási kötelezettségét, valamint rendkívülinek tartja, hogy egy párt megpróbálja “besározni” a számvevőszéket.

Arról egyébként, hogy a Fidesz milyen remekül működött együtt az Állami Számvevőszékkel, itt írtunk:

Azt hantázott a Fidesz a plakátjairól, amit csak akart
Megmutatjuk, hogyan ugrott volna ki azonnal, hogy valami nagyon sántít Orbánék könyvelésében. Úgy tűnik, az ÁSZ a legalapvetőbb információk nélkül fogadta el a pártok elszámolásait.

Arról pedig, hogy mennyire fideszes az Alapjogokért Központ, itt:

Fideszes pénzből működik az álcivil szervezet
Az Alapjogokért Központ (AK) mögött egy olyan Kft. áll, amely 2013-ban és 2014-ben is a Fidesz pártalapítványa által kiosztott támogatások legfőbb kedvezményezettje volt – írja az Átlátszó Oktatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik