Belföld

Kirívóan sokat költ reprezentációra Orbán szegényügyi tanácsadója

A tizenhét miniszterelnöki megbízott összes reprezentációs költségének több mint fele Hegedűs Zsuzsáé.

A hátrányos helyzetűekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott, Hegedűs Zsuzsa költi messze a legtöbbet reprezentációs költségekre a kormányfői megbízottak közül – írja a Direkt36.

Hegedűs amellett, hogy a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a kormányfőnek, egy gyermekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet. 2010-ben lett Orbán tanácsadója, az első négy évben havi bruttó egymillió forintot fizetett neki a Miniszterelnökség megbízási szerződés alapján. A kormányfő 2014-ben miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki, majd a Miniszterelnökségről átkerült az újonnan megalakult Miniszterelnöki Kabinetirodához.

A kabinetiroda szerint Hegedűs tavaly még nettó 708 012 forintot kapott, ami idén 920 373 forintra emelkedett. A bruttó fizetése ezzel egymillió forint felett lehet, ami magasabb, mint a megbízottaknak adható államtitkári alapfizetés. Ezt azonban a miniszternek lehetősége van akár 30 százalékkal emelni, Hegedűs pedig pont ennyivel kap többet, mint tavaly.

A Miniszterelnöki Kabinet 2015. októberi megalakulása óta több mint 4,1 millió forintot költöttek reprezentációra a miniszterelnöki megbízottak.

Ennek több mint felét, 2,5 millió forintot (havi 136 ezer forint) Hegedűs Zsuzsának fizették ki.

Csak tavaly másfél milliót költött éttermi számlákra és vendégfogadásra, miközben a kormányzati honlap hírei közt és az MTI hírarchívumában nem találtak olyan információt, hogy sajtótájékoztatót, konferenciát vagy más rendezvényt szervezett volna, ahol ilyen költségeket kellene állnia.

Hegedűs telefonon annyit mondott a Direkt36-nak, hogy egy új kampány beindításán dolgozik, addig semmiről nem szeretne nyilatkozni a sajtónak. A Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig annyit közölt, hogy Hegedűs az ideje jelentős részét a leghátrányosabb helyzetű települések felkeresésével tölti, és fontosnak érezték kiemelni, hogy „a főtanácsadó asszony ezeken a településeken nagy népszerűségnek örvend”.

Hegedűs tavaly átlagosan nyolcszor annyit költött reprezentációra, mint amennyit a gazdasági miniszter költhet egy hónapban, de a fejlesztési és a honvédelmi miniszternek is csak havi 30 ezer forintot engedélyeztek. A Rogán Antal vezette kabinetiroda nem reagált arra a kérésre, hogy mutassák meg a Hegedűs Zsuzsa reprezentációs kifizetéseit megalapozó számlákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik