Belföld
doctor in green uniform doctor in green uniform

Probaidős munkaszerződést kapott Balogtól több kórházigazgató

24.hu
24.hu

2017. 08. 04. 06:39

Augusztus első napjaiban érkezett meg az új munkaszerződés azokhoz a kórházigazgatókhoz, akiknek július végén lejárt a megbízatásuk, írja a Népszava. Állítólag többen meglepődtek Balog Zoltán miniszter által aláírt szerződésen, mert az évek óta hivatalban lévő főigazgatók augusztustól „csak” három hónapos próbaidővel folytathatják vezetői munkájukat.

A dokumentum szerint az is meglehetősen ködös, hogy pontosan mennyi ideig tölthetik majd be posztjukat, mert a munkaszerződésben az van, hogy „a megbízás a főigazgatói pályázatok kiírásának eredményes lezárásáig vagy legfeljebb 5 évre” szól.

Azt viszont senki nem tudja, hogy kinek a posztját kívánják megpályázni.

A Népszavának nyilatkozó egyik érintett azt mondta,

ez a szerződés aligha tekinthető másnak, mint a kórházvezetők zsarolásának. Aki jól viselkedik, az maradhat, a többinek mennie kell, aki pedig nem értene a szép szóból, annak három hónapos próbaidőt is szabtak a meghunyászkodásra.

Azt is többen nehezményezik, hogy a változatlan fizetések mellett megváltoztak az egyéb juttatásaik, például megvonták a gépjármű-használatot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.