Belföld

Öngyilkos autós okozta a szolnoki kettős tragédiát

Öngyilkos autós okozta az eddigi adatok szerint a július 19-én, Szolnokon történt kettős tragédiát. A balesetben ő és a vétlen jármű vezetője is azonnal meghalt, miután

áthajtott a szemközti sávba és fékezés nélkül belecsapódott a kisbuszba.

MTI Fotó: Mészáros János

A Zsaru magazin azt írja, a rendőrök épp tanúkat kerestek a helyszínen, amikor megállt a közelükben egy nő a kocsijával. Közölte, hogy felismeri az összetört járművet, mert a barátjáé. Elmondta, hogy párja egy háromgyermekes apuka, aki a válása után ismerkedett meg vele. Szerették egymást, de gyakran veszekedtek. Aznap reggel is vitatkoztak, sőt, szakítottak, de a nő szerint erre korábban is volt példa, és rendre kibékültek már aznap estére. A férfinak nem voltak drog-, vagy alkoholproblémái, és arra sem utalt soha, hogy foglalkoztatná az öngyilkosság.

Kivéve a tragédia napján. Aznap több ilyen tartalmú üzenetet küldött a nőnek, amit ő meg is mutatott a rendőröknek.

MTI Fotó: Mészáros János

Ezekben egyebek mellett arról írt, hogy azt tervezi, nagy sebességgel belerohan egy kamionba, és, hogy “hatalmas lesz élete utolsó csattanása”. A történteket ezek után könnyebb volt rekonstruálni. Eszerint a férfi néhány perccel este 8 óra előtt a 103-as kilométernél szállt bele a kisbuszba, kamionnal ugyanis nem találkozott. A vétlen sofőrnek esélye sem volt a fékezésre, de még arra sem, hogy megpróbáljon kitérni, vagyis nem baleset, hanem gyilkosság történt.

MTI Fotó: Mészáros János

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik