Belföld

1,8 milliárd forintot ad a kormány egy szlovák másodosztályú csapat stadion felújítására

A kormány összesen hárommilliárd forintot költ különböző hazai és határon túli fociklubok, illetve utánpótlás-programok támogatására, írja a Magyar Nemzet a Magyar Közlöny alapján.

A legtöbb pénzt a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ) keresztül a szlovák második ligában szereplő Komáromi Football Klub kapja, amely ötmillió-kilencszázezer eurót, azaz

körülbelül 1,8 milliárd forintot költhet stadion felújítására.

Ebből a pénzből lebontják a futballpálya körül meglévő földsáncot, új fűtött füves pályát alakítanak ki, de lesz műfüves pálya is, valamint felújítják a meglévő öltözőket és lelátókat is. Mindemellett új lelátót is építenek.

A kormány összesen 413,2 millió forinttal támogatja – szintén az MLSZ-en keresztül – a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát és alközpontjait is. A pénzből jut a harmadik osztályban szereplő Kazincbarcikának is, a fociklub ugyanis 492 millió forintot kap sportpályafejlesztésre.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik