Belföld

250 ezer forintot fizetett egy vendég két gulyásért, egy üveg borért és két sörért a Váci utcában

Külföldi turisták lehúzása miatt 13 embert állítottak elő a belvárosi rendőrök. A nyomozók adatai szerint másfél év alatt legalább 19 külföldit károsított meg a bűnszövetségben működő csoport, amely így legalább 3 millió forint plusz bevételre tett szert.

A szombat éjfélkor megtartott akció során a rendőrök összehangolt ellenőrzést hajtottak végre a Váci utca egyik pubjában. Ekkor érték tetten az alkalmazottakat, amint két turistánál jóval az általuk ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak.

A nyomozás során feltárt adatok szerint még januárban egy koreai férfinek 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték az útlevelét, bankkártyáját és egy bankautomatához  kísérték.

Az elmúlt másfél évben ugyanezen a helyen hasonló módszerrel legalább tizenkilenc külföldi turistánál számláztak túl. Az egyik vendég például 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért.

Elfogásuk után a tulajdonost és a 12 alkalmazottat előállították az V. kerületi rendőrkapitányságára, ahol csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd a nyomozók négy férfi őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

(police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik