Belföld

Egymilliárdosat füllentett Áder János húga a Klik élén

Azt mondták, működnek a két éve 900 millió forintért vett szoftverek, amelyeknek az ország közoktatási intézményeit kell összefogniuk. Aztán azt mondták, majdnem működnek, de a beüzemelésre haladékot kaptak. Amikor pedig Hadházy Ákost végre beengedték az ország legnagyobb munkáltatójához, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, kiderült, hogy szinte semmi nem működik. Sőt, van, amit már kukáztak.

Az Klik 2015 végén fizetett ki egy halom pénzt azzal, hogy a finanszírozott fejlesztés hatékonyabbá teszi az iskolák működését, és csökkenti az adminisztrációs terheket. Ezért darabonként százmilliós áron vásároltak egy HR-, egy tanügyi, egy adatbekérő, egy beszerzési és egy vezetői információs rendszert. Papíron úgy tűnt, a beszerzés rendben lezajlott, egészen addig, amíg Hadházy, az LMP társelnöke meg nem piszkálta az ügyet.

Hadházy Ákost több mint fél évig várakoztatták, míg végül a napokban engedélyt kapott, hogy a Klik Bajcsy-Zsilinszky úti központjában megtekinthesse a szoftverszobát. A 24.hu-t akkor nem engedték be a székházba, hogy ott legyen az eseményen.

A népes fogadó bizottság, a Klik jelenlegi elnöke és hat osztályvezetője gyakorlatilag mindent beismert, persze elképesztően bizarr magyarázkodás közepette

– mondta Hadházy a csütörtökön tartott korrupcióinfóján.

A bemutatón egyértelművé vált, hogy a programokkal az időhúzás ellenére sem tudtak mit kezdeni, nagy többségük nem működőképes, és remény sincs a beindításukra. Néhányat részlegesen használtak ugyan, de már újat vettek helyettük. Valójában csupán néhány kisebb rendszer van jelenleg is használatban.

A leltár a beismerésekkel (Hadházy egyenként rákérdezett a rendszer elemeire):

  • Beszerzési Rendszer :  “Nem használják.”
  • Vagyongazdálkodási rendszer: “Feltöltés alatt.” – Gyakorlatilag tök üres, egy-két iskola mintaadatát tartalmazza.
  • Egységes adatbekérő: “Nem használják.” – Helyette több programot (KIRA, Forrás SQE, Templat, sőt Excel) használnak.
  • Vezetői Információs Rendszer: “Nem használják.” – Soha, semmit nem kérdeztek le vele.
  • HR-rendszer: “Nem használják.” – Teljesen üres. Elismerték, hogy eredetileg minden tanárnak hozzá kellene férnie (pl jelenléti ívek kezeléséhez), de erről szó sincsen. Helyette egy Wintist nevű programot használnak.
  • Tanügyi rendszer: “Nem használják.” – A beiratkozást és az intézményekben a tanórák kiosztását kellene kezelnie, de csak 2016-ban használták a beiratkozáshoz. Azóta Pölöskei Gábornénak, a Klik korábbi elnökének utasítására a Kréta-programot használják helyette.
  • Kisebb számítástechnikai segédprogramok (iktatórendszer, logelemző, ticketing, intranet, projekttámogató): “Használják“.

Hadházy szerint Pölöskeiné, Áder János húga tavaly, még a Klik elnökeként kétszer is hazudott.

Egyszer, amikor azt mondta, hogy működnek a programok, másodszor pedig, amikor azzal védekezett, hogy ezeknek a rendszereknek nem kell az iskolákban a tanárok és igazgatók gépein ott lenniük. A HR-rendszerhez, a tanügyi rendszerhez, a beszerzési rendszerhez, az egységes adatbekérőhöz minden intézménynek hozzá kellene férni, a bemutatón ezt is elismerték a Klik munkatársai. A mostani állapotokra viszont nem tudtak magyarázatot adni.

Az LMP-s politikus bejelentette, hogy eljárást kezdeményez a Klik ellen.

Az uniós forrásokból fizetett és gyakorlatilag fiókba tett beszerzés árát vissza kell fizetni az EU-nak – mondta Hadházy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik