Belföld

Alig költözött be, máris kirúgták a fideszes várkapitányt

Gyutai Csabának mennie kell a Budavári Kft. éléről (is), miután kiderült, mennyire lazán bánt a várkerületi lakásokkal – értesült a 24.hu. A volt zalaegereszegi polgármester maga is beköltözött egy állami pénzen felújított lakásba. A két, alá tartozó állami cégnél rengeteg szabálytalanságot tártak fel, de eddig ez nem zavarta a Miniszterelnökséget. Eközben a Gyutai alá tartozott régészeti szférában is káosz van, akadoznak Orbán Viktor ígért sztrádaépítései a lassú feltárások miatt.

Várbeli botrányok és lassuló beruházások is állhatnak amögött, hogy úgy tudjuk,

távoznia kell posztjáról a Budavári Kft. és a Várgondnokság Kft. vezetőjének, Gyutai Csabának.

Kerestük az ügyben a Budavári Kft.-t, amely a Miniszterelnökséghez irányított minket. Onnan viszont nem cáfolták a vezető leváltásáról szóló értesülésünket, mindössze annyit közöltek:

jelenleg is zajlik a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. átvilágítása, amelyre azért volt szükség, mert új feladatokkal szeretnénk a cégeket megbízni. Az átvilágítás lezárultáig nem kívánunk nyilatkozni.

Az Index kedden arról írt, rengeteg pénzügyi szabálytalanság jellemezte a Gyutai vezetésével működő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t és a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t. Számtalan előnytelen üzletet kötöttek e cégek, amikkel a saját vezetőik jártak jól, de ez csak a jéghegy csúcsa egy, a lap birtokába került átvilágítási belső anyag szerint.

A portál úgy tudja, Gyutai például úgy költözött be egy I. kerületi, Logodi utcai lakásba, hogy elvégeztette a Várgondnokság Kft.-vel az ötmilliós felújítást, azóta pedig se bérleti díjat, se rezsit nem fizetett. Több hasonló, áron aluli bérbeadás is történt, köztük Gyutai lánya is részesült ilyenben. A két cégnél ezen kívül rendszeres volt a dupla foglalkoztatás, a szóbeli szerződések alapján történő vagy épp a teljesítés nélküli kifizetések.

A felkért könyvvizsgálóból és jogászokból álló csapat komoly aggályokat jelzett, több üzlethelyiséget áron alul adtak bérbe. A vizsgáló csapat szerint a két kft. szándékosan visszatartott előlük adatokat is. A Miniszterelnökség ezt sokáig hagyta, bár az Index szerint L. Simon László államtitkár (akinek Gyutai az egyik bizalmasa) bukásához is ez vezethetett.

A megszólított L. Simon László is reagált az Index cikkére, azt írja, egy éve nem államtitkár, így nincs hatása arra, mi történik a Várban. Gyutaival azóta egyszer se beszélt. Hozzátette, amikor államtitkár volt, egy belső vizsgálat után írásbeli figyelmeztetést adott Gyutainak, mert szabálytalan közbeszerzéseket is lebonyolított a Várkert Bazárban, Lázár János miniszter mégsem tartotta szükségesnek Gyutai leváltását.

Most viszont, úgy tudjuk, olyannyira végleges a döntés, hogy Gyutait hétfő este már el is búcsúztatták kollégái egy zártkörű rendezvényen, egy a Várhoz közeli vendéglátóhelyen.

Sztrádafronton is pipa lehet Orbán

A napokban írt arról a Magyar Nemzet, hogy hiába ígérte be Orbán Viktor a viharsarki sztrádát Békés megyének, csak nem halad az M44-es építése. Ennek okáról mi is írtunk még januárban: átszabták egy kormányrendelettel  a nagyberuházások előtt elvégzendő régészeti feltárások szabályait, 30 napos, igen szűk határidőt adtak a régészeknek, ráadásul a felelősségi sorrendet is átalakították. Meg is lett most ennek a böjtje, akadozik a rendszer, nem épülnek a választási nagyberuházások.

Az egész régészeti szisztéma csúcsán a szétvert Forster Központ helyén létreejött Budavári Kft. áll, ami a Miniszterelnökség felé tartozik elszámolással, lévén állami cég. A Budavári Kft. fejének pedig Gyutai Csabát tették meg. A lap arról is írt, Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára is távozásra kényszerülhet.

Polgármesterből várkapitány

Gyutai önéletrajza alapján 1966-ban született Zalaegerszegen, tanári diplomája megszerzése után tanított is, multinál is dolgozott. Évekig ő volt Zalaegerszeg fideszes alpolgármestere, majd 2010-14 között polgármestere, 2001-től a párt városi elnöke, 1989 óta a Fidesz tagja. 2014-ben Zalaegerszegről került a két nonprofit kft. élére, amik pár évvel később, a Forster megszűnésével csomó új feladatot kaptak. Gyutai a Zaol.hu-nak büszkén adott interjút még 2014 novemberében, amikor a Várgondnokság élére került. Pontosan elmondta, kitől és mi volt felé az elvárás:

A rám bízott cég pedig, amely közvetlenül a Miniszterelnökséghez tartozik, egyebek közt a palotanegyed üzemeltetését, a várfalak karbantartását, a kertek kialakítását és gondozását, az épületek felújítását végzi, illetve a Citadella restaurálása lett a „bónusz” feladat. A felkérést Lázár János miniszter és L. Simon László államtitkár uraktól kaptam, mint elmondták, azért, mert elégedettek az eddigi munkámmal, és olyan emberre volt szükségük, aki e kiemelt feladatot el tudja végezni. (…) Ez egy csodaszép megbízatás, a barátaim fogalmaztak úgy: polgármesterből várkapitány lettem…

Aztán L. Simonnak és körének leépítésekor már tavaly nyáron előkerült Gyutai neve is, mint olyané, aki várhatóan távozni fog, de ez csupán egy évvel később következett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik