Belföld

Próbálkozott, de rács mögött marad Szentendrei úti baleset okozója

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság végzését,vagyis előzetes letartóztatásban marad a Szentendrei úti tragikus baleset miatt meggyanúsított sofőr. A férfi a döntés szerint április 20-ig biztosan rács mögött lesz.

A bíró azt állapította meg, hogy a fellebbezések nem alaposak. Mellőzte ugyanakkor a bizonyítási eljárás megnehezítésére való utalást, mert a helyszíni szemlét már lefolytatták, a rendelkezésre álló kamerafelvételek lefoglalták, a szakértői vélemények beszerzése folyamatban van, az eddig felkutatott szemtanúk kihallgatása megtörtént.

Enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget. Indokolásában hangsúlyozta, hogy a jogkövetésen alapuló lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása fel sem merül, mert az nem alkalmas a bűnismétlés veszélyének kizárására, míg házi őrizet elrendelése még a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszköz mellett sem küszöböli ki a szökés, elrejtőzés veszélyét.

– tudtuk meg a törvényszéktől.

Ahogy arról beszámoltunk, a gyanúsított előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva rendelte el március 20-án, a kórházban. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, védője enyhébb kényszerintézkedést indítványozott.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragédia március 18-án, éjjel negyed 2 körül történt. A kocsi a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hátulról rohant bele nagy sebességgel a várakozó autóba, majd az ütközés erejétől mindkét jármű a pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve lámpaoszlopnak csapódott. A balesetben két fiatalember vesztette életét, mindketten a helyszínen. Egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó.

Információnk szerint  a sofőr fékezés nélkül hajtott bele a vétlen autóba. Az eddigi adatok szerint a férfi – aki egy jobb kormányos járművet vezetett – megközelítőleg 130 kilométer per órás sebességgel ütközött neki az ekkor körülbelül 30 másodperce a lámpánál – szabályosan – várakozó kocsi hátuljába. Továbbra is úgy tudjuk, hogy tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a vétkes autós valakivel versenyzett, erre az eddigi adatok szerint nem utal semmi.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik