Nem lesz tao 2, noha a kormány korábban a sportfinanszírozási rendszer átalakítását vetítette előre. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár bő egy éve azt közölte, hogy az új jogszabály célja a sportinfrastruktúra fenntarthatóságának biztosítása lesz.
Ehhez képest némileg váratlan volt, hogy Orbánék azzal a kéréssel fordultak február végén Brüsszelhez: változatlan formában engedélyezze a látványsportágaknak hat év alatt – a 24.hu összesítése szerint – 415 milliárd forintot kiosztó rendszer továbbműködését, amelynek az Európai Bizottság eredetileg 2017. június 30-ig adott zöld utat. Az ellentmondás miatt lapunk megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, és a tárca megerősítette, hogy a jelenlegi rendszer folytatásához kérték az uniós testület hozzájárulását. Ezt nevezi a minisztérium tao 2-nek.
Forrásaink szerint kockázatos lett volna változtatásokat javasolni, az ugyanis azzal járt volna, hogy Brüsszel esetleg újra részletesebben foglalkozik a 2011-ben hozott jogszabállyal, valamint annak eddigi tapasztalataival. Ezt a rizikót senki nem merte vállalni, hiszen már az eredeti koncepciót is nehezen engedélyezte az Európai Unió, pedig akkor még senki nem sejtette, hogy Felcsúton futballtemplom épül majd az első nyilatkozatok szerint utánpótlásra szánt tao-pénzből.
Ennek az az oka, hogy a tao beépült a sportszervezetek költségvetésébe – jelentős részben a szponzoráció helyett –, és tökéletesen fenntarthatatlanná tette azokat. E nélkül a pénz nélkül a klubok ma egyszerűen nem működtethetők.
Elég csak a Mezőkövesd példáját hozni: a korábban Tállai András adóügyi államtitkár elnökölte klub 2016-ra 642 millió forintos saját bevétele mellé 66 millió önkormányzati támogatással és 937 millió tao-bevétellel számolt. Vagyis az egyesület az 1,645 milliárd forintra tervezett bevételinek több mint felét a társasági adójukat az államkassza helyett a klubnak utaló cégektől várja. A közvetlen és közvetett állami, önkormányzati támogatás mértéke pedig a tervek szerint meghaladja a 60 százalékot.
A magyar kormány annak idején hosszasan egyeztetett az Európai Bizottsággal, amely burkolt állami támogatásnak tekintette a jogszabály első verzióját. Ez annyiban nem volt meglepő, hogy egyértelműen látható volt a szövegből: a cél a profi csapatok támogatása. Csakhogy a sportiparban éppúgy nem teszi lehetővé az uniós jogrend a piaci szereplők ilyen-olyan állami támogatását, ahogyan a textil- vagy az építőiparban sem.
A vita után áthangszerelték a jogszabályt. Az első kormánypárti javaslat 2010-ben ugyanis még azt tartalmazta: a látványsportágak rendezvényei jelentős médiaérdeklődés mellett zajlanak, hozzájárulnak az idegenforgalom fellendüléséhez, munkahelyeket teremtenek. A szöveg azt is rögzítette, hogy a legsikeresebb, legtöbb nézőt vonzó csapatokat éri meg támogatni. Az Európai Bizottság szakértőinek viszont nem tetszett az üzleti érvelés, mert a profi sportban csak szűk körben fogadható el a közvetett állami támogatás.
Az infrastruktúra fenntartása alighanem újabb olyan elem lett volna, amiből elsősorban profi csapatok húztak volna hasznot. A csúcsklubok ugyanis sorra építették a pályákat, csarnokokat, amelyek üzemeltetése hatalmas összegeket emészt fel.
