Belföld

Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták

Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták

Vascsövekkel kötötték össze magukat A Város Mindenkié aktivistái kedden Újpesten, hogy megadályozzanak egy kilakoltatást. Nem jártak sikerrel, elvezették őket, a családnak pedig el kellett hagynia az otthonát.

Erzsébet azzal a feltétellel költözhetett be 2015 végén egy újpesti szociális bérlakásba, hogy a rendkívül rossz állapotú, penészes ingatlant felújítja. Amíg volt munkája, nagyjából félmillió forintot költött a lakásra. A felújítást a lakásért cserébe maga vállalta, de végül a fürdőszoba rendbetételére már nem maradt pénze. Ezt fel is rótták neki.

Eltörte a kezét, emiatt elvesztette munkáját, 96 ezer forint hátralékot halmozott fel, aminek a nagy részét hiába tudta törleszteni végül, az önkormányzat nem hosszabbította meg a bérleti szerződését. Mivel Erzsébet nem engedhet meg magának egy piaci árú albérletet, méltányosságot kért, arra is hivatkozva, hogy a lakásra jelentős összeget költött, a hátralékának nagy részét rendezte, és a fennmaradó összeget is rendezné, amint tudja.

A Város Mindenkié közbelépésére az önkormányzat a kilakoltatás előtti este azt közölte Erzsébettel, hogy mindenképp kilakoltatják, de ha kifizeti a saját kilakoltatásának a költségeit, és utána törleszti a tartozását, akkor újra szerződést kötnek vele. Attól a javaslattól, hogy az önkormányzat legalább a népjóléti bizottság következő ülésééig halassza el a kilakoltatást, az önkormányzat mereven elzárkózott – közölték az aktivisták, akiknek a tiltakozását végül 50-60 rendőr törte le. Az AVM szerint erőszakosan, ezért egy tagjuk az egyik budapesti kórház baleseti osztályán van.

A lakás lezárása után az AVM aktivistái Erzsébettel átvonultak az önkormányzat elé, azonban nem fogadták őket. Az AVM közleménye szerint a nő az általa felújított lakással együtt a jövedelemszerzési lehetőségét is elvesztette Budapesten, egyetlen lakhatási lehetősége vidéki rokonainál van, így azonban attól a lehetőségtől is megfosztják, hogy a fővárosban élő kiskorú gyermekeivel rendszeres kapcsolatot tartson.

Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 1

Fotó: Bielik István

Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 2
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 3
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 4
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 5
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 6
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 7
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 8
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 9
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 10
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 11
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 12
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 13
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 14
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 15
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 16
Fotó: Bielik István
Hiába költött félmilliót a penészes lakásra, kilakoltatták 17
Fotó: Bielik István

(Fotók: Bielik István)

Olvasói sztorik