Belföld

Balett-táncos is lehetett volna, de náci lett

Borovitz Tamás
Borovitz Tamás

netcsibész. 2017. 01. 25. 21:29

Kapcsolatom a kopaszokkal több évtizedes múltra tekint vissza. Akármerre jártam, ők is ott voltak: feltűntek a kocsmákban, koncerteken és a meccseken; meg akartak verni bulikban és az utcán. Aztán az újságírósuliban az antirasszista szkinhedekről írtam a szakdolgozatom – akinek ez újdonság, annak elmondanánk, hogy ezeknek a derék hózentrógeres bakancsos embereknek eredetileg a világon semmi közük nem volt a nácikhoz, kezdetben a szkinhedek között rengeteg fekete fiatal is volt.

Christian Picciolini azonban sosem volt tradicionális skin:

ő igazi, kőkemény náci volt.

24.hu / Neményi Márton

Az Amerikai Nagykövetség és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszéke közös rendezvényének vendége 1995-ben, azaz 22 évvel ezelőtt, 22 éves korában hagyta el az amerikai neonáci szkinhedmozgalmat, amelyet ő maga is építgetett nyolc éven keresztül. Legszebb tinédzseréveit áldozta arra, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdesse.

Pedig egész normális gyerekkora volt: nem drogos vagy alkoholista szülők nevelték, és az érdeklődési köre is olyan volt, mint egy átlagos srácnak – sokat sportolt és csajozott. Egyedül az önbizalmával akadtak problémák – visszahúzódó volt, főleg azért, mert iskolatársai gyakran zaklatták.

Nem fogod kitalálni: a származása miatt.

Christian Picciolini ugyanis olasz bevándorlók gyermekeként jött világra. Már-már kafkai szorongás: nem érezte magát olasznak, mert Amerikában született; nem érezte magát amcsinak, mert nagyon olasz a családja. Hovatartozási, identitási problémák közt őrlődött, nem voltak barátai, egészen addig, míg egy szép napon oda nem lépett hozzá egy ember. Aki – mint később kiderült – Clark Martell volt, az egyik első amerikai neonáci szkinhed csoportosulás, a Chicago Area Skinheads (CASH) vezére.

24.hu / Neményi Márton

Sosem látott zsidót

Christian tizennégy volt, és épp füvezett; a férfi pedig 28, és kitépte a fiú szájából a vicces cigit. Az idegen elmagyarázta neki, hogy

azért nem szabad füvezni, mert azzal a kommunisták és a zsidók malmára hajtja a vizet,

akik könnyebben uralkodhatnak rajta, ha drogokat fogyaszt.

Bár Christian még sosem látott se zsidót, se komcsit, azt pontosan tudta, hogy nem szeretné, ha bárki uralkodna felette, hiszen otthon a szülei által bevezetett diktatúrát is utálta. A férfi azt is elmondta neki, hogy az iskolai zaklatásokról, a beilleszkedési gondjairól, és általánosságban, életének minden egyéb problémájáról valójában azok a színesbőrű és latin-amerikai családok tehetnek, akik sorra költöznek be a környékükre. Innentől egyenes út vezetett

Christian Picciolini benáculása

felé. Még ha az ideológia nem is ragadta meg, de végre tartozott valakikhez, magabiztosnak és erősnek érezte magát. Utána már simán elhitte, hogy a zsidók uralják a bankrendszert és a médiát, hogy a feketék elveszik a munkát a fehérek elől, hogy a latin-amerikaiak bűnöznek és drogoznak. Annak ellenére, hogy Christiannak egyáltalán nem volt személyes tapasztalata a felsoroltakról, mindent elhitt, amit a nála idősebb és okosabb (sic!) emberek mondtak neki.

24.hu / Neményi Márton

Aztán az őt beszervező férfi börtönbe került (mert egy fekete fiúval beszélgető szkinhedlányt majdnem halálra vert, és a vérével horogkeresztet festett a falra), és – az immár magabiztos és ideológiailag felvértezett – Christian 16 évesen

a szkinhedek vezetője lett, és maga is elkezdett tagokat verbuválni.

A kizárólag fehérek közt felnőtt fiú egészen addig egyetlen fekete, menekült, zsidó vagy meleg emberrel sem találkozott, így aztán nem okozott számára nehézséget, hogy utálja őket, és logikusnak tűnt, hogy a világ összes bajáért a felsorolt kisebbségek tagjai felelősek.

Christian arra is ráérzett, hogy az agresszív, dühös fiatalok maguk köré gyűjtésére a legjobb eszköz a zene, így 1990-ben megalapította az ország egyik első nemzetiszocialista zenekarát (White American Youth / W.A.Y. – Fehér Amerikai Fiatalok), a második együttese (Final Solution – igen, azVégső megoldás) pedig az első amerikai szélsőjobboldali zenekar volt, amelyik Európában lépett fel – egészen pontosan Weimarban, 4000 lelkes náci előtt. Christian remekül használta a zenét propagandaeszközként, erőszakra buzdította vele a fiatalokat. Mint az előadásban elmondta, ma már pontosan látja, hogy akkoriban ezek a részeg, agresszív fiatalok a saját bajaikat vetítették ki másokra;

és valójában magukat utálták.

A félelem és az elszigeteltség (hogy tudniillik soha a büdös életben nem volt személyes kontaktusuk a kisebbségekkel) pedig erőszakot szült.

24.hu / Neményi Márton

Tizennyolc éves korában jött az újabb fordulópont Christian életében: szerelmes lett, megnősült, gyermekük született. A felesége nem hitt a gyűlöletben, annyira, hogy utálta Picciolini gyűlölködését. Hogy el tudja tartani a családot, a férfi nyitott egy lemezboltot. Más munkát nem nagyon tudott végezni, lévén, hogy nem volt túl iskolázott: hat középiskolából rúgták ki, az egyikből kétszer is.

A lemezboltban árult zenék háromnegyede amerikai, német, angol, náci zenekarok életművét tartalmazta, Christian szerint egyesek órákat is autóztak azért, hogy a betevő fasiszta slágereket meg tudják nála vásárolni. Igen ám, de Picciolini üzletemberként úgy gondolkodott, hogy nem csak az elvbarátai pénzére van szüksége, hanem az ellenségeiére is – így aztán elkezdett hiphop-lemezeket és más nem nácikomform zenéket is árulni. És ez hozta meg élete fordulatát.

A zene mindenkié

A lemezboltban ugyanis megjelentek az új vásárlók, köztük feketék, muszlimok, melegek. Christian – életében először – hosszas beszélgetéseket folytatott mindenféle kisebbségekhez tartozó emberekkel. És ezek a vásárlók később is visszatértek. Beszélgettek zenéről, aztán mindenféle másról is.

Christian Picciolini ekkor jött rá, hogy a fekete srácnak, aki nagyon szenved, mert az anyja haldoklik, egészen hasonló érzései vannak, mint neki voltak, amikor az ő nagymamája volt rákos. És hogy a meleg pár éppúgy aggódik az örökbefogadott gyerekükért, mint ő a sajátjáért.

24.hu / Neményi Márton

Christian új barátokra tett szert, a régi eszméit pedig elkezdte megkérdőjelezni. Egy nap az összes fehér felsőbbrendűséget hirdető zenét kidobta az üzletből, de mivel ezeknek köszönhette a forgalma nagy részét, a lemezbolt tönkrement.

Elveszítette a munkáját, otthagyta a mozgalmat, a családja elhagyta. Semmije és senkije sem maradt. Minden reggel öngyilkosságra gondolt.

Meséld el mindenkinek!

Aztán egy barátja beajánlotta az IBM-hez, és Christian lepődött meg a legjobban, hogy sikerült elhelyezkednie. Hiába van a cégnek több ezer ügyfele, elsőre azt a feladatot kapta, hogy számítógépeket telepítsen abban az iskolában, ahonnét kétszer is kirúgták.

És, mit ad Isten, az első ember, akit meglátott, az a fekete biztonsági őr bácsi volt, akibe belekötött a második kirúgása előtt. Odalépett a megtermett úriemberhez, aki felismerte őt, és hátralépett – megijedt tőle. Christian pedig csak annyit tudott mondani neki:

sajnálom.

24.hu / Neményi Márton

A biztonsági őr válasza ismét sorsfordító volt Picciolini életében. Valami olyasmit mondott, hogy:

nem menekülhetsz a múltad elől. Meséld el mindenkinek a történeted, tudják meg, hogy mit csináltál, méghozzá azért, hogy mások tanulhassanak a hibádból.

És lőn: Christian egyre több embernek mesélt a múltjáról, és a reakciókból rájött, hogy ez az ő küldetése. Úgyhogy írt egy könyvet (Romantic Violence: Memoirs of an American Skinhead – Romantikus Erőszak: Egy amerikai skinhead visszaemlékezései), amelyben elmesélte, hogy mennyire könnyű még egy jó családból származó srácot is belevinni a rosszba.

Ugyanis minden fiatal szeretne valahová tartozni, és minden fiatal sebezhető – így aztán nagyon nem mindegy, hogy élete fontos szakaszában kik próbálják meg befolyásolni. Picciolini azóta is azzal viccel, hogy ha akkoriban nem neonácikba botlik, hanem balerinákba, lehet, hogy ma Amerika legjobb balett-táncosa lenne.

Life After Hate

Christian Picciolini 2010-ben egykori nácikkal megalakította a Life After Hate nevű szervezetet, amely tévéműsorokkal, kiadványokkal, filmekkel próbál küzdeni a rasszizmus ellen; a szélsőségesek által megbolondított fiataloknak segít otthagyni a náci, terrorista, iszlamista szervezeteket. Támogatásukkal több mint 100 ember menekült el a szélsőséges csoportosulásokból. A bajba jutottak – akár egy öngyilkossági segélyvonalon – az EXIT USA nevű weblapon keresztül anonim módon kapcsolatba léphetnek velük, és segítséget kérhetnek. 2016-ban a „There is life after hate” (Van élet a gyűlölet után) című gyűlöletellenes kampányfilmért regionális Emmy-díjat kapott. A filmet a szélsőséges videótartalmak elé tette be hirdetésként a YouTube, hogy aki rasszista tartalmakra kíváncsi, lehetőleg szembesüljön ezzel a filmmel.

vissza a címlapra

Kommentek

Nyíregyháza, 2017. október 5.
Legényné Balogh Ágota tanítónõ, történelemtanár órát tart másodikos osztályában, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában 2017. október 5-én, a pedagógusok világnapján.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.