Belföld

Egyetlen szót szólt a parlamentben, 68 milliót vett fel érte

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 12. 17. 17:08

Benzinkártya és albérlet is jár neki. Bár választókerületi elfoglaltságai nincsenek, a bizottsági ülésekre sem jár be.

Ismeri Bíró Márk nevét? Nehéz is lenne ismerni, pedig a fideszes képviselő már hat és fél éve ül a parlamentben. Csakhogy egyetlen vitához sem szólt hozzá, nem volt önálló indítványa sem, és hiába tagja a honvédelmi és rendészeti bizottságnak, az idei 25 ülésből mindössze öt alkalommal jelent meg. Választókerületi elfoglaltságaira sem hivatkozhat, hiszen mindkétszer listán jutott a parlamentbe – írja róla a Blikk.

A bizottsági jegyzőkönyvekben mindössze egyetlen szót írtak fel, amit ő mondott: „Ironman”, szólt közbe egyik társa beszédénél, de a szövegkörnyezetből sem derült ki, mit akarhatott ezzel.

Mindez nem akadályozta meg abban, hogy több mint 68 millió forintot vegyen fel az Országgyűléstől 2010 óta. Benzinkártya és államilag finanszírozott, 180 ezres pesti albérlet is jár neki. A Blikk szerette volna megszólaltatni Bíró Márkot, de nekik sem sikerült.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója tízéves parlamenti pályafutása alatt egyszer szólalt fel, 2007-ben. Ebben a ciklusban még bizottsági munkát sem kell végeznie. Az ugyancsak fideszes Varga József 2012-ben, Simonka György pedig 2013-ban kért szót utoljára a parlamentben. Budai Gyula pedig, bár korábban a legaktívabb képviselők közé tartozott, tavaly óta szótlan.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. július 30.
Egy résztvevő kerékpározik az Ironman 70.3 triatlonversenyen Budapesten 2016. július 30-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.