Belföld

Eldőlt: a Magyar Posta kézbesíti a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat

Hétfőn megírtuk, mégsem a kormányhivatalok viszik ki az Erzsébet-utalványokat. A 24.hu-t a Magyar Posta úgy tájékoztatta, hogy

a Magyar Posta Zrt. fogja kézbesíteni a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasok számára. Zajlanak az egyeztetések, a Magyar Posta mindent megtesz annak érdekében, hogy legkésőbb év végéig mindenki megkapja az utalványokat.

Hétfőn derült ki, hogy nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Boros Péterné azt nyilatkozta tegnap, a kormány újra megkeresi a postát és tőlük kér ajánlatot a kézbesítésre.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég az egyik Kormányinfón azt mondta,

azért nem a Magyar Posta intézi ezt, mert az túl drága lenne. A kormány számításai szerint 482 forintért kézbesítették volna az utalványokat.

Korábban már kerestük a Magyar Postát, hogy megkérdezzük, miért kerül a kézbesítés 482 forintba, valamint, hogy ekkora mennyiségnél adnak-e engedményt.

Válaszukban azt írták, amennyiben megkeresés érkezik tömeges küldemények kézbesítése kapcsán, ők minden esetben tárgyalásokat kezdenek a partnereikkel. Az adott feladat ellátásának költségét a többi között az alábbi paraméterek alapján határozzák meg:

  • mekkora volumenről van szó
  • milyen szolgáltatást kíván a partner igénybe venni (például: ajánlott különszolgáltatás, értéknyilvánítás, tértivevény, stb.)
  • küldemények súlya, mérete

Hozzáteszik:

értéket tartalmazó küldeményt a postai szabályzatok alapján csak értéklevélként lehet továbbítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik