Hajdúszoboszló, 2015. július 18.
Fürdõvendégek a hajdúszoboszlói strandon 2015. július 18-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Belföld

Belföldi utazásban verhetetlen Hajdúszoboszló

24.hu
24.hu

2016. 12. 01. 20:36

Korábban a témában:

Kiosztották az Év szállása 2016 verseny díjait, az idén a négycsillagos superior mátraházai Residence Ózon vehette át az Év szállásának járó elismerést – közölte a versenyt négy éve elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.

A díjakat több mint félmillió vendégértékelés és 43 ezer szavazat, illetve a szakmai zsűri véleménye alapján ítélték oda – közölték a szervezők.

Az Év turisztikai települése kategóriában a verseny történetében immár harmadik alkalommal Hajdúszoboszló vitte a prímet, a fürdőváros évek óta a legnépszerűbb turisztikai célpont a magyarok körében.

Az Év turisztikai attrakciója cím nyertese a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) lett.

A verseny történetében először adták át az ifj. Papp Imre-emlékdíjat, amely a turizmus területén kiemelkedő szakmai munkásságot ismeri el. A díj nyertese Szádeczky Kornélia, az Eger és Térsége TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) elnöke, illetve az Egererdő Zrt. közjóléti és turisztikai előadója lett. Nevéhez fűződik a Gyógyvizek Völgye nevű kezdeményezés kidolgozása és megvalósítása, melynek révén 100 ezer vendégéjszakával gyarapodott Eger és térsége.

A díj névadója az idén elhunyt Papp Imre, aki szállodavezetőként és a sümegi vár üzemeltetőjeként kulcsszerepet vállalt Sümeg turisztikai népszerűsítésében. Idén debütált a versenyen az Év autentikus szálláshelye kategória is, amelynek első díjazottja a négycsillagos Forgách Kastély Hotel Mándok lett. A szakmai zsűri és a vendégek véleménye alapján idén az Év külföldi szálláshelye címet a háromcsillagos Hotel Tatra Zakopane kapta.

(kiemelt kép: mti, hajdúszoboszlói strand)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.