Belföld

A Jobbik bemerészkedett az oroszlán szivárványszínű barlangjába

És elmondta: az oroszlán maga döntött oroszlánságáról. A baloldalon sincsen egyetértés a melegházasság intézményének kialakításáról. De egy, a melegházassággal foglalkozó konferencia is jó alkalom egymás vegzálására.

Egyenlő házasságot mindenkinek? címmel rendezett konferenciát csütörtökön a Budapest Pride és az Integrity Lab. Bár a rendezvény elsősorban az LMBTQ-személyek helyzetére, jogaik esetleges kiterjesztésére fókuszált, az eszmecsere éles képet festett a mai magyar politikai közéletről.

  • A Fidesz és a KDNP nem képviseltette magát. A kormánypárttól nem idegen, hogy nem veszi észre, hogy rajta és véleményén kívül mások is léteznek a politikai térben.
  • A Jobbik beleállt a meghívásba és ahogyan eddig is, most is képes volt hasznot húzni abból, hogy érdemben foglalkozik olyan témákkal, amelyeket a kormánypártok negligálnak.
  • A DK nem jelent meg, mivel nem hajlandóak egy asztalhoz ülni a Jobbikkal. Pedig ezt hívják politizálásnak.
  • A baloldalon – éppen a legkisebb súlyú szereplőket kivéve – nincsen egységes álláspont a jogkiterjesztésről.
  • A Párbeszéd képviselője nem mulasztotta el az alkalmat, hogy odaszúrjon az LMP-nek.

Miért kell az egyenlő házasságról beszélgetni?

Az Alaptörvény legátfogóbb módosítására 2014 márciusában került sor, ekkor kiegészítették a házasság és a család fogalmát is. Eszerint a “családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony” , házasságot viszont csak férfi és nő köthet. Van törvényes lehetőség az azonos nemű párok számára, hogy törvényesítsék kapcsolatukat, az úgynevezett bejegyzett élettársi kapcsolat bár hasonló kötelességeket és felelősséget keletkeztet, mint a házasság, mégsem egyenértékű azzal. A legfőbb különbségek:

  • fiatalkorú személy gyámhatósági engedéllyel sem köthet bejegyzett élettársi kapcsolatot, szemben a házasság intézményével
  • nem lehet alkalmazni a házastársak névviselésére vonatkozó szabályokat, a bejegyzett élettársak kötőjellel sem vehetik fel egymás vezetéknevét a bejegyzett élettársak
  • nem fogadhatnak örökbe közösen, a pár egyik tagja nem fogadhatja örökbe partnere gyermekét
  • bejegyzett élettársak nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben
  • a szülő bejegyzett élettársa nem minősül automatikusan a gyermek szülőjének, nincsen szülőségi vélelem
  • ha a felek mindenben megegyeznek, a kapcsolatot közjegyző is felbonthatja élettársi közösség kötésére csak kijelölt anyakönyvvezetők jogosultak.

A Budapest Pride nem reprezentatív, 2500 fő részvételével végzett kutatása szerint az LMBTQ-személyek legnagyobb része, 77 százaléka említette problémaként a házasság kérdését, 76 százalék szerint pedig a mai magyar politikai közbeszéd sértő, megalázó a közösség tagjai számára. A házasság intézményéből való kizárást azonban jelentősebb problémaként súlyozták, mint a politikai közbeszédet. A Budapest Pride és az Integrity Lab ezért úgy gondolta: egy asztalhoz kell ültetni minden politikai párt résztvevőjét és párbeszédet, vitát kell indítani a melegek jogainak kiterjesztéséről.

Egy alapvetően a nemtudásra és a félelmekre alapozó kormányzati kampány után különösen érdekes volt látni, hogyan viszonyul az MSZP, az LMP, a Liberálisok, a Jobbik, az Együtt és a Párbeszéd az azonos neműek házasságának feszültségekkel telített, a társadalmat megosztó kérdéséhez. A kormánypártok hallgatása – jobban mondva távolmaradásuk – beszédesebb is volt annál, mintha felolvasták volna az Alaptörvény negyedik módosításának szövegét:

nem hajlandóak érvelni, vitatkozni, szembenézni az esetleges ellenvéleményekkel és döntéseik érintettjeivel.

Ráadásul a kormánypártok nélkül nehéz súlyt adni egy ilyen beszélgetésnek, a hatalom gyakorlói ezzel bizonyos értelemben kifogták a szelet a rendezvény vitorlájából.

A Fidesz-KDNP kivagyiságával szemben Mirkóczki bemerészkedett az oroszlán barlangjába, jól tette: egyenrangú, demokratikus szerepben láttatta magát. Pedig mint ismeretes, ő volt az a jobbikos képviselő, aki a Polgári Törvénykönyv 2012-es módosítása során börtönbe záratta volna a homoszexualitást propagáló személyeket. A képviselő semmi újat, meglepőt nem mondott:

  • Csak férfi és nő kapcsolatát ismerik el, gyermeknevelésre csak a különböző nemű párokat tartják alkalmasnak.
  • Azért sem támogatják a melegházasságot, mert akkor más, jelenleg a bűnözök köré sorolt csoportok is jogokat követelnének magukat. Szándékosan hangsúlyozta, hogy nem akar konkrét példát említeni, nehogy aztán az a vád érje, hogy összemossa a homoszexualitást a pedofíliával. A témát ilyen körmönfont módon mégis bedobta – ahogyan tette ezt a 2014-es Pride előtt is.
  • Többször is kijelentette: a homoszexualitás választás kérdése, azt a szociológia a devianciák körébe sorolja.
Kép: Integrity Lab / Facebook
Kép: Integrity Lab / Facebook

Mirkóczki ellensúlyaként egy tömbbé összeállt Tüttő Kata (MSZP) – Gál József (LMP) – Bősz Anett (Liberálisok) – Spät Judit (Együtt) – Barabás Richárd (Párbeszéd) csoportosulás a jogok kiterjesztésének fontosságában egyetértett, annak időhorizontjában viszont a legkevésbé sem. Ahogyan abban sem értenek egyet, hogy milyen úton, hány lépéssel kell elérni a célt.

Kesztyűs kézzel, az a biztos

A szocialistákra mindig jellemző volt egyfajta óvatoskodás, ha a melegek házasságáról volt szó, Tüttő szavai szerint a helyzet továbbra sem változott: túlságosan kockázatosnak látják ezt a témát bedobni a politikai vitatérbe, mivel a kemény adok-kapok tovább fokozná a megosztottságot és ezzel csak ártanának az ügynek. Mint mondta: politikusként megijesztette a melegházasság kérdésének felvetése, mivel

a gyűlöletkampány után, migránsok hiányában alanyát keresi a felgyülemlett feszültség.

A homoszexualitás kérdésében – hasonlóan a menekültügyhöz – felvilágosításra van szükség, nem állítanák célkeresztbe a melegeket. Sajnos ez fájdalmasan rímel Orbán Viktor tavalyi megszólalására, mikor is azt mondta: megköszöni a melegeknek, hogy nem provokálnak.

Érdekes módon az Együtt sem sietne: Spät Judit szerint legalább egy kormányzati ciklusra lenne szükség a házassági jogegyenlőség kijárásához. A nap mondását neki köszönhetjük:

Sok kiskutya kell majd, hogy szalonképessé tegye Mirkóczki Ádám megszólalását.

Meglepetésre óvatosan fogalmazott Gál József is. Bár az LMP-t korábban a harcos egyenjogúsági törekvésekkel azonosították, mára mintha takaréklángra kapcsoltak volna. Gál szerint az LMBTQ személyek ügyét nem lehet a társadalom egészének problémáitól elválasztva kezelni, együttműködve, lépésről-lépésre kell haladni. Először a társadalmat hoznák megfelelő állapotba – ez azonban időbe telik.

Barabás Richárd oda is szúrta: ennél azért harcosabbnak indult az LMP, ami talán azért veszített lendületéből, mert a Párbeszéd tagjai kiváltak a pártból. Igaz, ami igaz: Barabás szerint a törvényhozóknak a társadalom előtt kell járniuk és törvénybe kell foglalni az azonos neműek házasságát. A Párbeszéden kívül a jogkiterjesztés kérdésében egyedül a Liberálisok sürgettek azonnali lépéseket. Bősz Anett kemény kritikával illette az Orbán-kormányt, amely szerinte szembemegy a nyugati világ és az EU trendjeivel is, mikor arra kényszeríti a kisebbségeket, hogy lehajtott fejjel éljenek.

Megtört a jég

Mirkóczki Ádám erősen tematizálta a beszélgetést, na nem sziklaszilárd érvelésével. A többi párt képviselője gyakran reagált az ő kijelentéseire, igyekezték cáfolni azokat, ahogyan a hallgatóság is Mirkóczkit bombázta kérdéseivel a legerősebben. Vezető szerepére mindössze annyi a magyarázat, hogy az LMBTQ-közösségnek évek óta nem volt lehetősége szembesíteni a szélsőjobboldali pártot kijelentéseivel, mert a Jobbik nem vesz részt ilyen típusú rendezvényeken. Most megtört a jég, egy, az LMBTQ-közösséghez tartozó lány édesanyja Mirkóczkinak szegezte a kérdést, hogy mit tenne, ha lánya 20 év múlva elé állna és közölné, hogy nőbe szerelmes.

Őszinte leszek: nem tudom, válaszolta a jobbikos.

Hozzáfűzte: nem örülne egy ilyen szituációnak, de lánya iránt érzett szeretetén a bejelentés sem változtatna. Ismét megpendítette azonban a homoszexualitás kialakulásának okait, mert szerinte ezek a dolgok nem “csak úgy” alakulnak ki és elgondolkodna a háttértényezőkön. Mint elmondta:

a Jobbik nem tartja számon, hogy vannak-e meleg tagjai, mivel nem vezetnek listákat és tiszteletben tartják a magánéletet.

Reiner Roland, a szervező Integrity Lab vezető elemzője elégedett volt a vitával, bár szerinte aggasztó, hogy a Fidesz és a KDNP úgy gondolja, hogy ebben a kérdésben nem kell megszólalnia, miközben politikusaik szoktak nyilatkozni a témában. A szervezők sajnálattal vették tudomásul azt is, hogy a DK a Jobbik miatt nem képviseltette magát. Reiner szerint

a politikai szereplőknek igenis le kell ülni a Jobbikkal, szembesíteni kell őket magukkal és meg kell őket verni a közönség előtt. Ezzel együtt ez egy jó vita volt, az LMBTQ-közösség tagjai elgondolkodhatnak azon, hogy a Parlamentben ülő pártok képviselői mennyire képviselik őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik