Belföld

Orbán: Nemzetközi akcióba kezdtek azok, akik szerint nincsen szükség nemzetekre

Angel Marianna
Angel Marianna

újságíró. 2016. 10. 17. 10:11

Ma kezdődik  a hetedik alkotmánymódosítás általános vitája az Országgyűlésben. A vita elején Orbán Viktor miniszterelnök ismertette a javaslatát, amelyben az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezte. Korábban már írtunk a “politikailag sikeres”, konkrétan érvénytelen népszavazás után beharangozott alkotmánymódosítás visszás mivoltáról, érdemes feleleveníteni.

A vitát előben itt lehet követni.

Napirend előtt: adó, társadalombiztosítás, nyugdíj, szülőtartás

Napirend előtti felszólalásában Szél Bernadett a jelenlévő kürülbelül két tucat képviselőnek arról beszélt, hogy az Orbán-kormány az adóemelések kormánya, “mindent megadóztattak, amit csak lehetett“. Az LMP-s politikus szerint a 15 százalékos személyi jövedelemadóval az adózók 66 százaléka, éppen a kisebb jövedelműek rosszul jártak, míg a

a legnagyobb jövedelmű 10 százaléknak pedig adtak 10 milliárdot.

A kormány részéről Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár válaszolt, szerinte 3600 milliárd forinttal csökkentették szja-t, ennyi pénz maradt a családoknál.

Korózs Lajos MSZP-s politikus az alkotmány eltörléséről beszél, szerint ez a “tákolmány” még azt a szót is kitörölte, hogy társadalombiztosítás. Mint mondta:

ma Magyarországon nincsen társadalombiztosítás.

Szavai szerint ma közel 900 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt, a legroszabb helyzetben a nyugdíjasok vannak. 73 ezer olyan nyugdíjas van, akinek anyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, eltörölték többek között a korkedvezményes nyugdíjat, a baleseti nyugdíjat. A kormány nevében Rétvári Bence válaszolt, aki szerint annál jobb szociálpolitika nincsen, hogy munkát adnak az embereknek:

ma 600 ezer emberrel több dolgozik.

Miniszterelnök: nem hiszünk az európai birodalomban

És igen: Orbán Viktor beszél – nem a pódiumról. Expozéját kis magyarázattal indítja: azért hozták előbbre a vitát, mert felszólalása után Bajorországba utazik, ahol közös megemlékezést tartanak az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából. A kormányt távozását követően Trócsányi László igazságügyi miniszter képviseli.

Budapest, 2016. október 17.
Orbán Viktor miniszterelnök az alaptörvény hetedik módosításának vitáját megnyitó expozéját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. október 17-én.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Orbán Viktor miniszterelnök az alaptörvény hetedik módosításának vitáját megnyitó expozéját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. október 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Orbán Viktor az “új egység” emlegetésével indít, amely felülírja a párthatárokat. Szerinte a népszavazás a migrációs problémákon túl az alkotmányos identitásról szólt, annak meghatározásáról, hogy

kikkel és hogyan kívánunk együttélni.

Nemzetközi akcióba léptek azok, akik szerint nincsen szükség nemzetekre, akik szerint globálisan befogadónak kell lenni és el kell törölni a határokat és Európának össze kell olvadnia eltűntetve a nyelveket, kultúrákat

-mondta Orbán, aki szerint a “migránsválság csak tünet”, a kérdés az, hogy a nemzetek Európáját akarjuk-e. 98 százalék úgy döntött, hogy igen, ennyien akarják a sokszínűség megmaradjon.  A miniszterelnök szerint

nem hiszünk a Brüsszelből irányított európai birodalomban.

A miniszterelnök ezért az Alaptörvény hetedik módosításához kérte az Országgyűlés támogatását.

Az LMP két társelnöke jelezte, hogy a párt parlamenti frakciója a vitában részt vesz, de gombot nem fognak nyomni, mivel a módosítást figyelemelterelésnek tartják. Az MSZP sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy nem vesznek részt a szavazásban.

Kiemelt képünk illusztráció, korábban készült. 

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.