Belföld

A magyar szülők nem hagyják, hogy Erdogan bezárassa az iskolájukat

Megírtuk, Magyarországra ért a török puccs utáni tisztogatás. Egy török-magyar kulturális oldal értesülései szerint a törökök arra kérték a magyar kormányt, hogy intézkedjenek két budapesti oktatási intézmény ellen. Az intézkedés nem újszerű, hiszen a török kormány eddig is több helyen kérte, hogy vonják vissza az országukban működő Gülen iskolák működései engedélyét. A török vezetés Fethullah Gülent, Erdogan egykori szövetségesét azzal vádolja, hogy ő állt a július 15-i sikertelen katonai államcsíny hátterében

Az Orchidea iskolában tanuló diákok és szüleik nem teljesen értik, mi folyik körülöttük.

A Blikknek nyilatkozó egyik szülő azt mondja, három gyereke is ebbe az iskolába jár, de soha, semmilyen politikai megnyilvánulással eddig nem találkozott. Balogh Andrea szerint a diákoknak mindössze 5-10 százaléka török, a tanárok nagy része pedig magyar, de vannak amerikaiak is.

Nem tudunk beletörődni az iskolabezárásba. Mindent megteszek azért, hogy a gyerekeim az Orchideában folytathassák tanulmányaikat szeptembertől. Soha nem engedtem volna a fiaimat és a lányomat ebbe az iskolába, ha az intézménynek bármi köze lenne a politikához.

A többi szülő is egyre bizonytalanabb, miközben mindenki csak jó dolgot mesél az iskoláról, és azt, gyereke mennyire szeret itt tanulni.

Egy másik anyuka azt mondta a lapnak, hogy

semmi alapja nincsen a terroristavádnak, az Orchidea szinte egy magyar iskola, a nemzeti ünnepeink mellett a karácsonyt is megtartják.

Az intézmény vezetői is hangsúlyozták, nem kaptak támogatást semmilyen szervezettől, és sem a gyerekeket, sem a tanárokat nem éri semmiféle vallási, politikai, ideológiai befolyás.

Azt azonban az igazgató hozzátette,

ismerem és tisztelem Gülent, aki a békéről, szeretetről és párbeszédről beszél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik