Nagyvilág

Magyarországra ért a török puccs utáni tisztogatás

Miután a török vezetés Fethullah Gülent, Erdogan egykori szövetségesét azzal vádolja, hogy ő állt a július 15-i sikertelen katonai államcsíny hátterében, a mozgalmat terrorista szervezetként tartja nyilván. Így Erdoganék mindent megtesznek azért, hogy Gülen összes vállalkozását ellehetetlenítsék.

Már Magyarországra is elért a tisztogatási hullám, ugyanis egy török-magyar kulturális oldal értesülései szerint a törökök arra kérték a magyar kormányt, hogy

intézkedjenek két budapesti oktatási intézmény ellen.

Az érintett intézmények közül az Orchidea angyalföldi tagintézményének igazgatóhelyettese, Orosz Balázs nem tudja megmondani, van-e közük Gülenhez. Az Indexnek azt mondta, az iskolában nem jelent meg semmilyen politikai vonal, nem tudnak arról, hogy lenne valaki, aki nagyobb összeggel támogatja őket.

Az intézkedés maga nem újszerű, hiszen a török kormány eddig is több helyen kérte, hogy vonják vissza az országukban működő Gülen iskolák működései engedélyét. Azerbajdzsán, Szomália és Jordánia teljesítette a török kérést, Kirgizisztán Indonézia és Kenya elutasította azt.

(Türkinfo, BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik