Belföld

Hatalmas pénzt bukhat Magyarország a Brexiten

A Brexit miatt gyorsítani kell a pályázati pénzek magyarországi lehívását, mondta Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Idők szombati számában.

Az államtitkár szerint Brüsszelnek nem lesz módja arra, hogy a korábban megkötött szerződéseket felbontsa.

Az Emmi év végéig 219 milliárd  kifizetését tervezi. A korábbi tervekhez képest június végéig 10 milliárd forinttal nagyobb összeg jutott el a pályázókhoz az Emmi által felügyelt operatív programok keretében, mondta Köpeczi-Bócz Tamás.

Azt írják,

ha az uniós kasszából kiesik a britek befizetése, a 2020-ig szóló 21,5 milliárd eurós magyar támogatási keretből nagyjából 200-700 millió euró – 63-221 milliárd forint – veszhetne el.

Az államtitkár elmondta, ha a britek jogilag kilépnek a közösségből, az a teljes Európai Bizottság struktúrájának átalakítását vonja maga után, ami jelentős költséggel és idővel jár. Az Európai Bizottság vélhetően újra fogja írni a szabályokat, a költségvetés 2017-es felülvizsgálata után pedig átrendezhetik a belső struktúrát. E miatt minden jóváhagyási folyamat a korábbi eljárási idő három-négyszeresére hosszabbodhat.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik