Belföld

Magyar autóval próbálták átcsempészni a meglőtt menekültet

24.hu
24.hu

2016. 05. 10. 07:17

Korábban a témában:

Hétfőn mi is megírtuk, hogy meglőttek egy menekültet a magyar-szlovák határon. A szír nőt vesén találták, azonnal meg kellett műteni. A járőröző szlovák vámosok egy négy kocsiból álló konvojt szúrtak ki, követték őket egy darabig, majd Nagymegyer határában felszólították őket, hogy álljanak félre. Egy magyar embercsempész viszont Mazdájával inkább gázt adott és menekülni kezdett. A vámosok először még csak figyelmeztető lövéseket adtak le, aztán már célzottan a kocsira tüzeltek, írja a Blikk. Az autó vezetője nem sokkal később félreállt és megadta magát. A lapnak egy helyi nézelődő elmondta,

ilyenre itt még nem volt példa. Attól tartunk, azzal, hogy az osztrákok egyre szigorúbban őrzik a határukat, egyre több embercsempész fog majd erre, Szlovákia felé próbálkozni.

A rendőrség hétfőn 12 embert vett őrizetbe, a négy autó közül három magyar volt, köztük egy taxi. A magyar hatóságok is igyekeznek segíteni, szeretnék tudni honnan indultak és mennyit fizettek a menekültek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.