Belföld
TBC-s tüdő (tbc, szűrés, antsz, )

TBC miatt halt meg az iskolai kisegítő

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 04. 30. 10:32

Kitört a pánik a szülők között

Fertőző tüdőbetegségben, tragikus hirtelenséggel hunyt el a szatymazi általános iskola dolgozója – írta a Blikk. A nő kisegítőként segített az ételkiosztásban, a takarításban, a gyerekek felügyeletében. Az asszony azt iskolából vitték el, miután rosszul lett, szédült, jártányi ereje sem volt. A köhögőrohama szűnni nem akaró volt, és véres. Kiderült, hogy tbc-s, bevitték a Deszki Tüdőszanatóriumba, de vasárnap meghalt.

A lapnak egyik harmadikos gyermek édesanyja azt mondta, hogy a több szülő attól tart, a szatymazi általános iskola több mint 250 diákja is elkaphatta a veszélyes kórt. A település polgármestere a Blikknek megerősítette, hogy valóban volt tuberkulózisos megbetegedés, de megtettek minden szükséges óvintézkedést. Tartottak egy szülői értekezletet a diákok hozzátartozóinak, ahol jelen volt a település háziorvosa, hétfőn pedig az Országos Tisztifőorvosi Hivatal munkatársai az iskola minden diákját és dolgozóját meg fogják vizsgálni. ­

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.