Belföld

Ismeretlen Budapest: Kevésen múlt, hogy nem az Astoria sarkán készül el az első magyar minifelhőkarcoló

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 04. 19. 17:51

Sorozatunk rendhagyó epizódjában ezúttal nem egy épület, hanem az Astoria egyik sarkának történetét mutatjuk be, ahol négy évtizeddel ezelőtt majdnem egy futurisztikus torony nőtt ki a földből.
Korábban a témában:

Mátyás király 1468-ban Pestet szabad királyi várossá emelte, a következő években pedig megkezdődött a várfal kiépítése. A közlekedést a mai Astoriánál (a Kossuth Lajos utca végén – helyét 1929 óta emléktábla őrzi) állt Hatvani kapu, valamint két közeli szomszédja, a Váci (a mai Vörösmarty térnél) és a Kecskeméti kapu (Kálvin tér) tette lehetővé. Több, mint három évszázadon át álltak, majd a kor divatjának változásával szép lassan eltűntek – közülük utolsóként a Hatvani kapu, mely 1808-ig állt ellen a város terjedésének.

A Hatvani kapu 1790 körül, Warschag Jakab festményén

A környező telkek ekkortájt Grassalkovich Antal herceg kezében voltak, de adományként fokozatosan a város tulajdonába szálltak át. 1807-ben az első pesti botanikuskert Reáltanoda, Szép és Kossuth Lajos utcák által határolt területe került a városhoz (az ekkor kialakult Szép utcáról, valamint gyönyörű, máig érintetlenül fennmaradt modern bérházáról nemrégiben írtunk egy igen hosszút), néhány évvel később pedig a nyugatabbra fekvő földdarabok is.

Az első nyugati színvonalú, mozgatható belső falakkal rendelkező magyar irodaház, az Astoriára néző East-West Business Center csodaszarvassal díszített üvegépületének otthont adó telek is erre a sorsra jutott, de a városnak ezzel a sarokkal komoly tervei voltak: 1835-1837 között itt épült fel az első pesti magyar nyelvű színház, a Pesti Magyar Színház (1840-től Nemzeti Színház) egyemeletes, dísztelen épülete, melynek terveit Telepi György rajzai alapján ifj. Zitterbarth Mátyás, a pesti klasszicizmus egyik legnagyobb mestere készítette el.

Az első Nemzeti Színház (a kép bal szélén)

Az épületet azonban hamar kinőtték, így az állam 1861-1865 közt felvásárolta a szomszédos telkeket, ahol korábban a Szerednyei-féle borcsarnok, Westermayer József magtára és Korompay Sándor bérháza állt.

A munka végül 1865-ben kezdődött meg, melynek során átalakították és bővítették az épületet, sőt, az épület sarkán 1875-ben már a Nemzeti Színház négyemeletes, kupolás bérháza foglalt helyet, ahol többek közt Paulay Ede és Jászai Mari is rendelkezett egy lakással. Az épület adott otthont egyébként a díszletraktárnak is.

A kibővített színház a századfordulón
A Rákóczi út, 1900 körül

1908-ban a színházat tűz- és életveszélyesnek nyilvánították, a társulat pedig – a tervek szerint ideiglenesen (a lenti képeslapon ezért is látszik az Ideiglenes Nemzeti Színház felirat) – a Blaha Lujza téri Népszínházba költözött, és vitte tovább a Nemzeti Színház nevet. Azt az épületet 1964-ben, a metróépítés okozta statikai változásokra hivatkozva bontották le, de ez már egy másik történet.

A Blaha Lujza téri Népszínház, amely az eredeti tervek szerint csak ideiglenes otthona lett volna a nemzet színészeinek

A veszélyessé vált épületeket 1914 márciusára lebontották, de ekkorra már készen álltak az új épület tervei, melyet a kétfordulós tervpályázaton kiválasztott Tőry Emil-Pogány Móric páros (korábban egy csodás Nádor utcai tervüket már bemutattuk) jegyzett volna.

Ez az első világháború kitörése miatt sosem vált valósággá. A győztes pályamunka egyáltalán nem aratott osztatlan sikert, sokan a rövid életű Lukács-kormány búcsúajándékát látták benne. A körülményekről a Világ 1913 június 4-i száma így írt:

Mások persze oda voltak érte:

Az új Nemzeti Színház (1913. június)

Két irigyelt ember van most Budapest építőművészei között: Tőry Emil műegyetemi tanár és Pogány Móricz, a kik közös tervük alapján megbizatást kaptak a közoktatásügyi minisztertől az új Nemzeti Színház felépítésére.

Valóban irigylendő, nagyszabású feladat ez. Nehézségei csak még jobban izgathatják a művészi fantáziát, a technikai tudást s ha sikerült mindezeket legyőzni, egy sok nemzedéknek szóló monumentális épület hirdeti az építők nevét.

Úgyszólván egész építész-generáczió készült erre a feladatra. Évtizedek óta napirenden van a kérdés, de még nyolcz-tíz évvel ezelőtt is az volt az általánosan elterjedt nézet és a hivatalos körök véleménye is, hogy a magyar építészet sem tehetségre, sem tudásra nem érett még meg erre a feladatra. Az operaház –úgy mondották– csak kivétel. S az operáról nem is egyszer hangzott el rosszalló kritika, a míg átalakítására nem került sor s a mig végkép ki nem derült, hogy jobb, nemesebb és artisztikusabb színháza kevés van a kontinensnek.

A most végkép eldöntött Nemzeti Színház-pályázatnak nem mellékes eredménye az a tanulság, hogy nem is egy: több olyan művészünk van, a kik ilyen ritka és kivételes nehézségekkel teli feladatnál komolyan szóba jöhetnek; s a döntés nem azért húzódott soká, mintha ki nem elégítő lett volna a termés; hanem, mert a választás volt nehéz. Az építéssel egy emlék tűnik el, s egy új monumentum támad helyette.

Az eltűnő régi Nemzeti Színház épülete nem valami kiválóan művészi értékű terméke ugyan annak a kornak, a melyben készült, de egyszerűségében becsületes, jó ízlésű munka, a melyhez tradícziók fűződnek s a melyet mindenki szívesen látott a maga helyén. Valami monumentális, vagy csak értékes anyagú azonban sohasem volt, az idők eljártak fölötte; folytonos foltozgatás után néhány évvel ezelőtt már kielégítően tűzbiztos átalakítása is lehetetlenné vált s a lebontásra csakugyan megérett.

Hogy mi jön a helyébe, azt érthető nagy érdeklődéssel várja az egész ország publikuma, a mely most már nem csak kifogástalan kényelmes és tűzbiztos színházat óhajt, hanem monumentális és maradandó becsű épületet is. A tervező művészeknek az volt az intencziójuk, hogy ezt a kívánságot kielégítsék. A ki látta a legutolsó pályázat után kiállított terveket s olvasta a külföldi szakértőkkel megerősített bíráló bizottságnak róluk mondott véleményét, annak nem lehet kétsége az iránt, hogy meg is fogják valósítani ezt az intencziót.

A színház külső formáját két pályázaton most már körülbelül megérlelték. A Nemzeti Színház czéljainak megfelelően mintegy a komoly drámai muzsa otthona volna ez.

Múzeum-körúti főhomlokzatán nagy arányú oszlopsor, a mely az egész architekturának valami antik ízt ád, a nélkül, hogy a letünt korok formakincsét kopizálná le. Építőik önálló irányának megfelelően nem dekoratív részletek, hanem a tömegek elosztása adja meg a tulajdonképeni díszt s a sima, de elsőrangú anyagból, márványból és kőből elgondolt falakat csak helyenként élénkítik tartózkodó, díszítő motívumok.

E komoly külső után az interiőrt úgy képzelik el, hogy bizonyos tartózkodásnak kell itt is megnyilvánulnia, de viszont a páholysorok elhelyezése, a franczia és német színház építő gyakorlatra emlékeztető vonalvezetés már maga megköveteli az élénkebb dekoratív hatásokat s mód is van ezek teljes érvényesítésére itt, a hol tulajdonképen mindig díszes és ünneplő közönség kap otthont.

A telek sorsa a következő hetvenöt évben igen mostoha volt: az bérház kétszintes maradványában gyógyszertár, divatház, cukrászda, mozi és hadigarázs működött, de a második világháború utáni bontások ezt az épületet is elérték, így az üres telek egy szempillantás alatt füves területté, metróépítési területté, bódévárossá, majd parkolóvá változott, a szomszédos Pannónia-ház oldalán pedig hosszú időre egy OTP- (Érdemes takarékoskodni!) és egy Totó-lottó reklám foglalt helyet.

1953
1953
Előtérben a metróépítés során felhasznált Zagyva híd részlete, háttérben az üres telek, 1963
1967
A Totó-lottó és az OTP-reklámok, 1969
Bódék, 1981
Parkoló, 1982

Tervek természetesen születtek az értékes terület hasznosítására: 1970-ben kiírták a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) új székházának tervpályázatát, melynek győztes pályamunkája itt öltött volna formát, hiszen a szövetség irodái egyszerűen nem férnek már el többé a Magyar Televízió Szabadság téri székházában, hiszen “a televízió fejlődése szükségessé teszi, hogy az épület összes helyiségeét megkapja. Ezért hozott a kormány Gazdasági Bizottsága olyan döntést, hogy az MTESZ részére új székház felépítéséről kell gondoskodni.” – írta Jécsai Andor a Budapest folyóirat 1970. decemberi számában.

Mi az az MTESZ?

Jécsai Andort idézzük:

“A Szövetséghez 27 tudományos egyesület illetve társaság tartozik. A tagegyesületek a műszaki, gazdasági, agrár- és természettudományok úgyszólván minden ágát felölelik. Céljuk a tudomány és technika haladásának, a népgazdaság fejlődésének társadalmi előmozdítása, a tagság szakmai tájékoztatása, továbbképzésük támogatása, szervezése. A tagegyesületek a MTESZ-en belül önállóan tevékenykednek, függetlenített munkatársaik vannak, a székházban saját irodaszobákkal és tanácskozó helyiségekkel rendelkeznek. A Szövetség keretében évenként közel 10 000 szakmai előadást, konferenciát, kongreszszust, kiállítást, bemutatót, filmvetítést szerveznek. Az 1968. évi összes rendezvényeken résztvevők száma kb. félmillió fő volt. Ez a szám azóta is állandó növekedést mutat. A rendezvényeknek mintegy fele Budapesten bonyolódik le, és nagyarányú személyi forgalmat, élénk társadalmi életet eredményez a székházban. A legforgalmasabb időszakban a székházat egy-egy nap 3000 fő látogatja. Mindezek parancsolóan meghatározzák a felépítendő új székház szerkezetét, belső elrendezé- sét, hiszen a Szövetségben tömörült szakemberek természetes igénye, hogy az új épület korszerű keretet nyújtson sokoldalú tudományos és társadalmi tevékenységükhöz. Ezt az igényt még fokozza az, hogy a felépítendő székház Budapest egyik legexponáltabb helyén fog állni és annak külső alakja, formája városképi szempontból is meghatározó jellegű lesz.”

A pályázatra harmincöt pályamű érkezett be, végül ezek közül kettő megosztva kapta az első díjat, így sokadszorra is fellángolt a magyar magasház-vita.

Zalaváry Lajos és munkatársai egy középmagas épületet képzeltek el a területre, melynek főtömege megegyezne a szomszédos egyetemi diákkollégium (most az ELTE BTK Angol-Amerikai és Germanisztikai Intézetének otthona) párkányával, majd erre kerültek volna az óriási előadótermek, melyeket a résztvevők nagysebességű, (a metrókban is használt) háromsávos mozgólépcsőrendszerrel közelíthettek volna meg.

Horváth Lajos és Marussy Ferenc teljesen más úton járt volna: ők egy száz méter magas toronyházat álmodtak meg, ami éppen négy méterrel lett volna magasabb a Parlament és a Szent István-bazilika kupolájánál, ezzel pedig eleget tett volna a pályázati leírásnak, miszerint

“megoldásaival jellemeznie kell a kort, amelyben létrejött, karakteresen mutatnia kell a Szövetség rangját és szellemét, melyet magában foglal.”

Az épület voltaképp néhány nyolcszög alaprajzú vasbeton pilonba szúrt tömbből állt volna, gyökeresen megváltoztatva a környezetének képét és Pest látképét.

Az előadótermek ebben az esetben az alsóbb szinteken kaptak volna helyet, így elhagyásuk a másik terv mozgólépcsős megoldásánál jóval egyszerűbb lett volna.

A bírálóbizottság tagja, az IPARTERV vezető tervezőjeként épületek egész során dolgozó Molnár Péter szerint “városképi szempontból egyelőre semmi sem indokolja, hogy a Kiskörúton magasházak épüljenek, hiszen a Kiskörút párkánymagassága megmerevedett állapotban van”, de a két terv közül mindenképp a flexibilisebbet kell választani, így az épület később könnyebben átalakítható lesz. Azt azonban megjegyezte, hogy a pályázatban leírt funkciók teljesítése ekkora területen nem lehetséges, így hosszabb távon azonban akár a szomszédos műemléképület – az akkori egyetemi kollégium – székházhoz kapcsolása, vagy a lebontása (!!) után a helyén való építés is segíthet a helyhiány megoldásában.

Végül mindkét pályázótól beruházási tervet kértek, melyből kiderült, hogy a Horváth-Marussy páros száz méter helyett immár csak egy 75 méteres tornyot szeretne megvalósítani. Ez egy fokkal jobban alkalmazkodhatott volna a környezetéhez, de végül egyik terv sem öltött formát.

A telek a következő másfél évtizedben továbbra is üresen maradt, de 1989-ben végül megindult a mai, legmagasabb pontján 22,23 méter magas East-West Business Center építése, melynek tervét a fentebb bemutatott 1970-es pályázat egyik győztese, a Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas Zalaváry Lajos, valamint a friss diplomás, azóta már Ybl-díjas Zoboki Gábor (Művészetek Palotája, az Erkel Színház és a Dorottya Ház rekonstrukciója, Nanshan Kulturális Központ és Múzeum) készítette el.

A tér ma egyébként igen felemás képet mutat, hiszen négy épülete négy különböző korszakban épült: a fenti, huszonöt éves üveg irodaépület találkozik itt az 1914-ben átadott Danubius Hotel Astoriával (Hikisch Rezső és Ágoston Emil), az 1894-re elkészült Grünbaum és Weiner üzlet- és bérházzal (Hauszmann Sándor, majd Korb Flóris és Giergl Kálmán), az 1935-ben átadott Georgia-bérpalotával (Barát Béla és Novák Ede) és az 1939-es MTA-bérpalotával (Hültl Dezső).

Fotók: Építészfórum, Magyar Építőművészet XI. évf. 1. szám, 1913, Fortepan/UVATERV, Egykor, Fortepan/Kovács László Péter, Fortepan/Magyar Rendőr, Fortepan/Zsanda Zsolt/Vajszada Károly, Lajta Béla Archívum, Kép-tér
vissza a címlapra

Kommentek

Budapest, 2012. június 14.
Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja (j) mond beszédet a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepségén. Mellette Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter áll. Budapest új luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.