Belföld

Ismeretlen Budapest: A II. világháború alatt épült modern bérház, ami egykor a Csontváryk jó részét is megvédte a bombáktól

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 04. 08. 07:00

A legtöbben egy legyintéssel elintézik a két világháború közti modern bérházakat, hibásan rájuk sütve a szocreál, kommunista, vagy a “biztos valami háború utáni vacak” címkét, pedig ezek az épületek sokszor jóval értékésebbek, mint a Belváros kétszáznyolcadik romantikus vagy eklektikus bérháza. Ma a Petőfi Sándor és Párizsi utcák sarkán álló MEZ-bérházat mutatjuk be.

Az épület helyén egy XVIII. századi barokk bérház állt, melyet báró Orczy György tulajdonába kerülve 1796-ban Zohfal Lőrinc, 1864-ben pedig Ybl Miklós tervei szerint építettek át. Orczy halála után a későbbi miniszterelnök, gróf Szapáry Gyula vásárolta meg az épületet, de két évtizeddel később aztán a tulajdonjog visszakerült az Orczy-leszármazottakhoz.

Thoma János több, mint egy évtizeden át készült festménye, a Talpra magyar (1898), háttérben a modern bérház elődjével

1852-től itt, az akkor még Koronaherceg utcai ház földszintjén működött Mössmer József és dr. Mössmer Pál A Menyasszonyhoz nevet kapott kelengye-, fehérnemű-, asztalnemű- és asztalneműboltja, melynek cégérét Barabás Miklós, a XIX. századi magyar művészet meghatározó portréfestője készítette.

A cég óriási sikert aratott, 1880 után már a Monarchia többi tartományába és Németországba, a századfordulót követően pedig a tengerentúlra is exportáltak.

A környék akkoriban tele volt hasonlóan sikeres vállalkozásokkal, hiszen a párhuzamos Váci utca, a Haris köz, valamint a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca legtöbb üzlethelyiségében jórészt olyan mesterek dolgoztak, akik Németország vagy Franciaország valamelyik nagy divatházánál töltötték inaséveiket, így európai szinten is magas szintű tudás birtokosai voltak.

Az épületet már a második világháború kezdete után, 1940-ben bontották le, majd helyét a két szomszédos telekkel összevont területen 1943-ra az (az angol tulajdonú) nagyatádi cérnagyár, a MEZ Rt. hétemeletes, Gerlóczy Gedeon által tervezett üzlet- és bérháza foglalta el.

Fotó: Vincze Miklós/24

A lekerekített sarkú épület alsó két, acél-üveg portálszerkezetű szintje és fordított F (na jó, ᖷ) alakú, üvegbetonkupolákkal és sorokkal bevilágított, két szint magas passzázsa adott otthont az üzleteknek – utóbbi ma egy-két kivételtől eltekintve üresen kong.

Fotó: Vincze Miklós/24

A Dunamenti Kőbányák és Márványművek Rt. által leszállított travertin- és mészkőburkolatok és a Jungfer Gyula-féle kapuk máig jó állapotúak, hasonlóan a magyar modern bérházak jó részéhez hasonlóan itt is megtalálható Haas és Somogyi-portálokhoz.

Fotó: Vincze Miklós/24

Az épület két legfelső szintje teraszosan követi a szomszéd házak tetősíkját, így az annyira nem lóg ki a környezetéből. Ezen a Google Earth-képen ez tökéletesen látszik:

A bejáratok minden esetben a passzázsból nyílnak, a belső térben és a lépcsőházban pedig a jól megszokott modern formák dominálnak.

Ez alól némiképp kivételt képez az átjáró Petőfi Sándor utca felőli végéhez közeli bejárat (Petőfi Sándor utca 12.), hiszen az előcsarnok egyik falát Metky Ödön óriási, szorgos szövőnőket ábrázoló, helyenként igen aprólékos munkával készült, 1941-es domborműve díszíti.

Kár a teljesen halott átjáróért, hiszen egy ilyen környéken mindenképp lenne értelme valamiféle hasznosításnak.

A Párisi utcai, jóval egyhangúbb homlokzatot a tervező egy elegáns S betűvel tette élettelibbé.

Fotó: Vincze Miklós/24

1942 októberében a Hétfő Reggel így írt a csodaépületről:

Fényűző pesti bérház

Csodálatos fényűzés és csodálatos lakbérek a legmodernebb pesti bérházban. Néhány hét előtt készült el Budapest legujabb nyolcemeletes bérpalotája a Petőfi Sándor-utca és a Párisi-utca sarkán.

Azóta valóságos legendák keltek szárnyra a ház luxusfelszereléséről és a bérek nagyságáról. Villannyal fűtött falakról szóltak a legendák, robot gépszemélyzetről. Mindez persze a tulzott fantázia szüleménye, az azonban igaz, hogy a fővárosban ez a legnagyobb luxussal berendezett s egyben legdrágább bérü ház.

A felvonó szédületes sebességgel röpít a nyolcadik emeletre. Az első meglepetés akkor éri, amikor belépünk a felvonóba, mert annak padlója alá helyezett kapcsolókészülék fényárba borítja a liftszekrényt. Ilyen gyorsjáratú felvonó csak a harminc-negyvenemeletes amerikai felhőkarcolókban van. A ház lakói lefelé is használhatják a felvonót.

A nyolcadik emeleten vannak a mosókonyhák, a gőzzel fűtött üstökkel. A mosókonyhákban mosdó és kád is van a személyzet részére, hogy munka után megfürödhessen. Hideg és meleg víz folyik itt a csapokból. Külön vasalószoba is van. Bizonyára minden háziasszony álma az a szárítószoba, ahol hatalmas szekrényekben gőzzel szárítható a kimosott fehérnemű. A szekrények ajtaját kinyitva fakereteket lehet kihúzni s ezekre helyezik rá a fehérneműt, amely 20-25 perc alatt megszárad. A mosáshoz fogyasztott gázt külön mérik, amelyek tantuszok bedobására működnek.

Egyébként az egész házban a villany- és gázórákat a lépcsőházban, falba mélyitett szekrényben helyezték el, ugyhogy az órák leolvasásával a lakókat nem zavarják. Sokat lehetne irni a ház luxuskivitelezéséről. A fürdőszobák látványosságszámba mennek. Beépitett kádak, falbaépitett toiletszekrények, tükörajtóval, beépitett szappantartók és mindezek üvegcsempével boritva. A konyhában a konyhaszekrényt ugyancsak beépitették a falba. Természetesen minden konyhában van gázkályha és edénymosogató. A konyhák üveggel csempézettek. A cselédszobában hideg- melegvizes mosdókat helyeztek el tükörrel. A garderobeszobákban beépitett szekrények várják a ruhanemüket. A portásfülkéből minden lakásba elektromos házitelefon vezet, ugynevezett hangos beszélővel, ami szükségtelenné teszi a kagylót. A lakások falát papirkárpittal fedik.

Minden lakásba bevezették a telefont. Gondoskodtak központi rádióantennáról is. A lépcsőházat neonfénnyel, ugynevezett rejtett égőkkel világitják meg. Mindezért a luxusért természetesen tekintélyes bért számit fel a háztulajdonos: a MEZ Részvénytársaság, a Nagyatádi Gyapju és Selyemfonal Rt.

Kétszobás- hallos és háromszobahallos lakások vannak a legmodernebb pesti bérházban. A kétszoba- hallos lakások alapbére 5000 pengő, a fütésért és melegvizért 27-.25 százalékot számitanak hozzá. A háromszoba – hallos lakások alapbére 5300 pengő, a százalék változatlan. Ilyenformán a kétszoba-hallos lakások évi bére 6362. 50 pengő, a háromszoba-hallos lakásoké pedig 6998.75 pengő.

Egyébként valamennyi lakást még a ház teljes elkészülte előtt kibérelték. Ezeket a béreket természetesen nem szerény jövedelmüek fizetik.

A jómódu bérlők háza ez, amit bizonyit az is, hogy minden lakás falába rejtett tűzálló páncélszekrényt épitettek. Bizonyára a bérlők mindegyikének van mit berakni a páncélszekrénybe.

Az építészről

A többgenerációs orvoscsaládban született Gerlóczy Gedeon a Műegyetemen szerzett építészdiplomát, majd kezdte meg munkáját professzora, Hültl Dezső irodájában. Építészeti jártasságát azonban kevésnek érezte, így a Müncheni Politechnikumban folytatta tanulmányait, 1919 októberében hazatérve pedig újra Hültl irodájának alkalmazottja lett, és készítette el korai neobarokk és eklektikus alkotásait.

Saját műtermének keresése közben akadt rá a Fehérvári út 34-36. számú, a Hadik Kávéháznak is otthont adó bérházra, melynek ötödik emeletén épp egy nemrégiben meghalt festő, Csontváry Kosztka Tivadar műtermét lomtalanították.

Így írta le később az élményt Gerlóczy

„A falakon érdekes, egymást marcangoló madárképek lógtak; a gyér világításnál is lenyűgöző, félelmes hatásuk volt. Egy percre megálltam. Az üveges, szárnyas műteremajtó mögül vitatkozó hangok szűrődtek ki. Kopogtattam – végül benyitottam. Egy idős és fiatalabb férfi és nő vitatkozott; észre sem vettek. Egy idősebb hölgy, Anna néni – Kosztka Tivadar nővére volt – a padlón szétszóródott iratokat, leveleket rendezgette. Rajta kívül még 7-8 személy volt a teremben. A papírokat egy kosárba gyűjtötte, és igyekezett rendet teremteni a műteremben. A szót egy fiatal festőművész rokon vitte, ki ismételten hangoztatta, hogy a festmények, rajzok művészi értékkel nem bírnak, de mivel a képek kitűnő minőségű belga vászonra vannak festve, komoly értéket jelentenek, mivel ilyen vásznat itthon már régen nem lehet kapni.

Én ott álltam az ajtóban, senki sem hederített rám. Néztem a falra felfüggesztett szénrajzokat, és a falhoz támasztott képeket. Végre egy ősz szakállú úr észrevett, s hozzám jött, érdeklődve jövetelem céljáról. A családomat ismerték, de sajnos, a műterem már ki van adva. Sietni kellett, mert november 1-ig mindent rendezve, ki kellett üríteni a műtermet. Engedélyt kértem, hogy a falnak támasztott képeket megnézhessem. Amit láttam, nagyon érdekesnek találtam. Közben a festő vitte tovább is a szót. Anna néni kérdésére, hogy mi lesz az óriási vásznakkal, megnyugtatta, hogy beszélt a fuvarosokkal, akik a fővárosi élelmiszerhiányra való tekintettel szekereiken hordják fel az élelmet a csarnokba, de sajnos, mivel ponyvájuk nincsen, az őszi esőzésben mindenük elázik. Ezért számítanak az óriási méretű vásznakra: jó árat fizetnek majd érte.

Anna, a jó nővér felsírt: »Szegény Tivadar! – hogy szerette, milyen büszke volt ezekre a művekre, és most szét fogják darabolni, elpusztítják őket!« Megnyugtatták, hogy más megoldás nincsen. A Japán kávéházi művészeknél is jártak, ők sem tudtak okosabbat tanácsolni.

Az idős Kosztka Antal kérdésemre közölte, hogy a hagyatékot árverésen fogják eladni: jövő kedden lesz az árverés. Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam, és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez a festmény olyan döbbenetes erővel hatott rám, hogy gondolatokba merülve tépelődtem megmentésének lehetőségén.”

Gerlóczy még aznap megszerezte az írásos hagyaték jókora részét, a következő heti árverésig pedig pénzzé tette örökségként kapott részvényeit, így – állítólag a fuvarosokkal való apróbb harcok után – Csontváry unokaöccsével, Kosztka Istvánnal együtt az összes festményt meg tudta vásárolni. A Kosztkához került kisebb darabok 1928-ban kerültek Gerlóczyhoz, aki előbb nagybátyja Erzsébet körúti irodájában, majd Városház utcai műtermében és lakásában tárolta.

Pécs, 2012. január 30.
A Magányos cédrus című festmény. Január 31-én újra megnyílik a felújított pécsi Csontváry Múzeum. A belső térben új színt kaptak a kiállító tér falai és ehhez illeszkedő világítási rendszert szereltek fel. A Csontváry-kiállításon a festő tizennégy grafikája és huszonnyolc festménye látható.
MTI Fotó
A magányos cédrus részlete (balra), valamint Gerlóczy Gedeon a kép előtt, Galamb utcai lakásában (jobbra)

A bővebb történet a Kieselbach Galéria oldalán olvasható, de még jobb szívvel ajánljuk Gerlóczy saját Csontváry-krónikájának egyik korai fogalmazványát, mely a Janus Pannonius Múzeum 1989-es évkönyvében jelent meg, hiszen a történet jóval nyakatekertebb annál, mint ahogyan az elsőre tűnik:

A művek az 1944. április 3-i légitámadás miatt az említett épületek jórészt a Párizsi utcai, bombabiztos pincéibe kerültek, ahol egy karcolás nélkül átvészelték a háborút, majd váltak Galamb utcai lakásának ékeivé, a hetvenes évektől pedig a múzeumok és gyűjtők legféltettebb kincseivé.

Az építész halála után, 1975 nyarán Urbán Tamás egy egész sor fotót készített a lakásról, benne az örökösel, Gerlóczy Glóriával. A képek néhány hónappal ezelőtt a Fortepanon is elérhetővé váltak – átlapozva őket elképesztően furcsa érzés egy szoba sarkában látni a Magányos cédrust, egy polc felett a Marokkói tanítót, vagy egy másik sarokban a Vihar a Hortobágyon címet kapott csodát:

Gerlóczy halála előtt egy évvel, 1974-ben így emlékezett vissza a nagy megmentésre:

“A hosszú 55 év folyamán, a Csontváry problémán tépelődve, végül is rájöttem, hogy a Gondviselésnek igaza volt akkor, amikor én 1919. októberében már csak Csontváry halála után érkeztem haza külföldről és így, művészkörökben, a róla szóló mende-mondákról nem hallva, életéről semmit sem tudtam.
Így volt ez helyes: mert ha még életében találkozunk és Ő megmutatja festményeit, látva és hallva elragadtatásomat, biztosan féltette volna tőlem alkotásait.
A történtek beigazolták ezt: mert akkor már csak a család és a meg nem értőkkel állottam szemben, akik szabadulni akartak attól a tehertől, amit a képek raktározása, őrzése és gondozása jelentett és örültek végeredményben, hogy a vásárló azok fennmaradásáról és nem a vásznak elpusztításáról fog, érzésük szerint gondoskodni.”

Gerlóczy egyébként a húszas-harmincas évek fordulóján kezdett a modernizmus felé kacsingatni, ennek csodás példái a harmincas évek eleji villái, valamint a Bauhaus mintára épült Napraforgó utcai kísérleti lakótelep 19. számú villája.

A Fiumei úti Baleseti Intézet

Az ő tervei szerint épült fel 1940-ben az Országos Társadalombiztosítási Intézet Baleseti Kórháza a Fiumei úton, a következő évben a Madách téri, eredetileg mozinak épült Madách Színház (ez ma a Madách Kamara Színházból alakult Örkény István Színháznak ad otthont), sőt, a Nemzeti Sportcsarnok (ma az épp bontás alatt álló Puskás Ferenc Stadion) és a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbje tervezésében is részt vett.

Fotók és információk: Helytörténet, 1xbolt, egykor, Fortepan, Budapest Főváros Levéltára, <3 Ferkai András <3: Pest építészete a két világháború között, OSZK
vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.