Belföld

Boldvai László belebukott a panamázásba

A volt szocialista pártpénztárnok pár hónapja ismét az MSZP pénzügyei körül legyeskedett, de a mostani offshore-ügyben érintett a neje, ezért kérték, lépjen hátra.

Felfüggeszti párttagságát és áll a vizsgálatok elé Boldvai László volt MSZP-s képviselő – írja az Index. A Direkt36 írta meg a Mosseck Fonseca iratai alapján, hogy van bőven magyar érintettsége is a nyilvánosságra került panamai irathalmaznak. Boldvai feleségének ugyanis van egy offshore-cége.

A lap szerint Boldvai telefonon beszélt Tóbiás József pártelnökkel, ez után jelentette be a bejelentendőt. Se Boldvai, se Tóbiás nem kommentálta az Indexnek a hírt. Külön fonák a helyzetben, hogy nemrég Tóbiás a párt pénzügyeit érintő feladatokkal bízta meg a korábbi pártpénztárnokot, aki a Tocsik-ügyben is szerepelt, valamint luxusháza miatt cikkeztek róla a lapok. Boldvai mostanáig amúgy a párt adósságrendezésével foglalkozott.

Boldvai 2014-ben egyéni körzetében is kikapott az országgyűlési választásokon, valamint listáról se került be a parlamentbe, de a párt Nógrád megyei elnöke maradhatott. Boldvait amúgy direkt kivonták a salgótarjáni kampányból nemrég, mert a helyi konfliktusokban érintett volt.

A helyi MSZP-ben ugyanis 2006 óta nagy feszültség van, a város addigi polgármestere, Puszta Béla kilépett az MSZP-ből és függetlenként indult. A várost így megnyerte akkor a Fidesz. Ezért is kérték meg az adósságrendezésre, hogy addig se a tarjáni időközi választás közelében mozogjon. Most viszont az a kérés érkezett, lépjen hátrébb az offshore-ügy miatt. Az Indexnek amúgy több szocialista is mondta, hogy nem lepte meg Boldvai érintettsége a Panama-botrányban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik