Belföld

Koporsókirály volt, ma övé a világ legnagyobb könyve

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2016. 02. 16. 11:29

Csirkemillióktól Anettka lagziján át Gutenbergig. Márk NYÁK-on. Feltalálós, nagytotálos riport a magyar Gutenbergről, Varga Béláról, a borsodi Szinpetriből.
Korábban a témában:

Ez itt a világ legnagyobb könyve, ezernégyszázhúsz kiló, háromszáznegyvenhat oldal, lapmagasság négy méter tizennyolc centi, lapszélesség három méter hetvenhét, nagyobb papírt ilyen minőségben egy ívből lehetetlen készíteni, Japántól Alaszkáig járnak ide szakemberek csodálkozni, kérdezni se bírnak, annyira lenyűgözi őket; tizenhárom marhabőrt használtunk fel a borítóhoz, balsafára domborított szalamandra látható az előlapon, a térség és a nemzeti park jelképe, a pántokat lézerrel vágtuk, a csavarokat Belgiumból hoztuk, a négyszázharminc kilós fedlapot svédek laminálták nyírből és nyárból; ember ki nem nyitja, külön pneumatikát szerkesztettem hozzá, tavaly lapoztunk bele utoljára, célgép kellett hozzá és nyolc fő, különben törnének a lapok; négy évig készült a mű, a térségről szól, Borsodról, a flóráról meg a faunáról, huszonhatan gyűjtöttek anyagot a tartalomhoz, botanikusok, biológusok, zoológusok, ornitológusok, muzeológusok, egyháziak, barlangászok; nem sima Guinnesst-rekordot akartunk, hanem tökéletes, kódexkötésű könyvet, igen, ez szinte kódex, csak épp nem kézzel íródott.

24.hu / Neményi Márton

A dubai emír akarta megvenni, de nem adtam, erre csináltatott nagyobbat, de az egyesek szerint nem felel meg igazán a könyv kritériumainak, hiszen a valódi könyvnek van előlapja, hátlapja, gerince, teste, beltartalmát tekintve pedig előszó, utószó, ajánlások, tartalomjegyzék, forrásjegyzék, na, az enyém mindezzel rendelkezik; még a bhutániak csináltak nagy könyvet, fele akkorát, mint az enyém, három példányban, de abban csak képek vannak, vagyis az se könyv, hanem fotóalbum; járt itt a bhutáni király képviseletében egy férfi, teljesen beleesett a könyvembe, kérte, készítsek egyet az uralkodójának is, de ettől nagyobbat nem lehet, kisebbet meg minek, mondta, megfizeti, de hiába, ha pénzt akarok keresni, nem ezzel foglalkozom, nem térül meg ez még a gyerekeimnek se, de nem is az a cél; azért pont itt van nyitva, mert ez a kedvenc oldalam, aki a többire is kíváncsi, itt a kicsinyített más, ez is kódexkötésű, és ezt is csak én lapozhatom, szigorúan cérnakesztyűben, egyszer egy fontos ember azt mondja, ő bizony megfogja a könyvet, mondom, nem szabad, azért tettük elé az üveget, de hogy ő csak megérintené, mondom, jó, de akkor eltöröm a kezét, lemerevedett még a gorillája is, hát így; na, ezt nézze, ezen a fotón épp elcseppen egy szalmacseppkő, jó, mi?

24.hu / Neményi Márton

A belépti díj minimális, gyerek hatszáz, iskolás, nyugdíjas nyolc, felnőtt ezer forint, négy látványosság, amiből három egyedülálló; a nagy könyvre jön be a turista, de sokkalta fantasztikusabb a másik épület, ha azt meglátják, megadják magukat, jöjjenek, ezt a szárnyat én építettem, a lőcsei szamárhátas boltíveket utánozom, fönt huszonhat szoba szerkezetkészen, a terv panzió negyven szobával, étteremmel, de elfogyott a pénzem, pedig az összes cégemet eladtam, és ne sufnivállalkozásokra gondoljanak, enyém volt Magyarország legnagyobb koporsógyára, holtbiztos üzlet, de arról később; megérkeztünk, ez Gutenberg műhelyének pontos mása, megvan a nyomdagép, megvan a betűasztal, megvan a betűkészlet, megvan az íróasztal, és hiánytalanul megvan a kétszázhatvankilenc betűből és betűjelből álló készlet, még a Gutenberg Múzeumnak sincs ilyen, holnaptól nyomtathatnám Gutenberg Bibliáját, rendelkezem a szakértelemtől a felszerelésig mindennel, annyi csak, hogy neki huszonhat ember dolgozott hat éven át a száznyolcvanhárom példányon, nekem, úgy számolom, nyolc évbe telne harminc emberrel két-háromszáz példányt letenni az asztalra, hiányzik hozzá másfél-kétmilliárd, mert ezt közmunkás nem tudja csinálni.

24.hu / Neményi Márton

Mérhetetlenül sokba van ez nekem, nem tízmilliókra kell gondolni, amikor belevágtam, azt hittem, hozzájutok Phare-pénzhez, később máshoz, de összesen ötszázezer forintot kaptam a kulturális alaptól, meg a tetőhöz a Széchenyi tervtől a költség negyven százalékának az ötven százalékát, pedig csak a fenntartás óriási, télen be is zárom, leviszem nyolc-tíz fokra a hőmérsékletet; a páratartalom a lelke mindennek, ötven-ötvenkét százalék, ha sok embert ereszetek be, magas a kilégzés, a könyv felszívja a levegőből a nedvességet, szinte mozognak a lapok, nyáron behullámosodik, télen szerencsére észhez tér; vigyázok rá, mint a szememre, fotózni se hagyom, eleinte csak azt kértem, ne vakuzzanak, de persze félpercenként villantottak, és lerendezték azzal, hogy bocs, darabig tűrtem, de nem azért csináltam meg a világ legnagyobb könyvét, hogy szétvakuzzák, a mainzi múzeumban még a mobiltelefont is elszedik az embertől a bejárati fémkapunál; amúgy hajszálon múlott, hogy nem vittem ki az egészet az országból, kérte a világ több igazi múzeuma Melbourne-től Seattle-ig állandó kiállításra, mutogathatnák tíz euróért, szép nagy helyiségben, nem ebben a kis hatszor tizenkét méteresben, jó, persze, megoldjuk, az előtérben a feleségem kis presszót visz, én meg tárlatvezetek, nincs más, Borsodban lehetetlen megfelelő munkaerőt kapni, hát hová menjek emberért, Kamcsatkába?

24.hu / Neményi Márton

Ez nem akármilyen kő, onnan való, ahol Gutenberg is vásárolta a nyomóköveit, a bánya kétszázhetven éve bezárt, ma természetvédelmi területen áll, de német múzeumok közbenjárására kirobbantottak nekem egy sziklát, annak idején ezekbe vésték a képeket, és ilyenen dolgozták el a nyomdafestékét; használhatnék fehér márványt, de autentikusat akartam, még a festékreceptúrám is azonos Gutenbergével, van ez a kis mécsesem, a hollandoktól hoztam, félezer éves, olaj égett benne, az inas félóránként lekaparta a kormot, ez a tinta alapja, plusz még tizenhárom anyag, olivaolaj, fenyőgyanta, méz, ilyenek, és kész is a paszta; a stömpölőm is olyan, mint Gutenbergé, ezzel szedem a labdacsra a festéket; őrületes munka kirakni a betűket, egy oldal úgy kétezer-kétszáz karakter, nekik két-három napba telt, nekem három hétbe, nyugtatóztam magam, egy óra után rendesen rosszul lettem, szédültem, pedig az ország legkiválóbb könyvkötője meg betűszedő felesége segített; tükörbe’ kell rakni, elég egyetlen hiba, szedheted szét az egészet, ráadásul csak a-betűből hétféle létezik; a betűket nem én öntöttem, persze meg tudnám csinálni, de inkább vettem, öt éve, Amerikából, Milwaukee-ból, gyűjtőtől, ötszáz éves készlet, százezer darab, Gutenberg betűinek tökéletes másai, japánok többet kínáltak, mint én, de megmutattam videón a tulajnak, mit csinálunk, és adták is oda, sokba került, még annál is sokkal többe, mint amit maga elképzel; a készlet az ezernyolcszázas évek közepén került ki Európából a tengeren túlra, ólom és ón ötvözete, mit Gutenbergé, az a baj vele, hogy háromszáz nyomást bír, aztán ellapul; a lapból, amit kiraktunk, összesen negyvenhetet nyomtam, eztán akkor se, ha király téved ide, csak úgy mutiba, viszegetésért senki kedvéért nem teszek tönkre kétezer-kétszáz betűt; patinásak voltak, amikor hozzám kerültek, de lemartam, különben nyomtatásnál elmozdultak volna egymás mellől; tudta, hogy Gutenberg menet közben csiszolta a betűit?, az ő idejében aranyárban ment a papír, az első kilenc oldalra negyven sor fért, csiszolt, ettől a következő két oldal negyvenegy soros lett, megint csiszolt, cápabőrön és kövön, pedig még tolómérce se volt akkoriban, a szememben ő a non plus ultra, és a többi oldal negyvenkét soros lett, úgy is hívják a művét, hogy negyvenkét soros Biblia; ezerkétszáznyolcvanhárom oldal a vége, nagyjából harminchat oldalnyi papírt spórolt így; az ő száznyolcvanhárom példányából a hiányosokkal együtt negyvenhárom maradt fenn, abból három a Gutenberg Múzeumé, a többi zömmel gyűjtőknél, az egyik most ősszel ment el harmincötmillió dollárért.

24.hu / Neményi Márton

Vannak fiatalabb dolgaim is, ez itt kétmillió betű, száznegyven-százhetven éves készletek, selejtezett a Nyírségi Nyomda, a versenytárgyaláson lomisokkal licitáltam, ami nekik tizenegy mázsa ólom, anyagárban másfélmillió forint, nekem történelem, majd’ megöltek érte; ez meg itt egy sorszedő masina, üzemképes, kétezer-négyszáz kiló, az oroszok gyártották hetvenegyben, lemásolták a pittsburgiak gépét, mechanikai csoda, letérdelek az alkotója előtt, jó ránézni, nem?, hát vasas vagyok!, az ember csak begépeli a szöveget, ez meg a kis kazánjában kiönti a betűket, sorba teszi hasábonként, aztán mehet a nyomdába, reggel meg visszadobták a tárolójába, a gép felolvasztotta, öntötte az új szöveget; de lépjünk tovább, a szomszéd szobában tizenötödik századi, Gutenberg-korabeli papírmalom mása, német és svájci múzeumok segítettek a tervrajban, nógrádverőcei és kismarosi csapat ácsolta vörösfenyőből, én pácoltam, szálkásítottam, gázzal perzseltem, hogy, öregebbnek nézzen ki; van benne malomkő, onnan hozattam volna, ahonnét a régi magyar malmok is, de a hatóság nem engedte, pedig nem nemzeti park, hanem szeméttelep van a helyén, mindegy, kiöntöttem műkőből; az ott egy kád, abban is csinálgattak valamit, ez meg maga a vízimalomkerék hajtotta papírpépkészítő; most a malmot a jég miatt nem tudom beindítani, kitörnének a lapátok, de fagypont fölött ezzel a gombbal felemelem a zsilipet, a víz megforgatja a kereket, a kalapácsok föl-lemozognak, alájuk, a rekeszekbe helyezem az alapanyagokat, az elsőbe puhafát, nyírt, nyárt, fenyőt, a másodikba kendert, a harmadikba lent, gyapotot, vizet rá, négy napig éjjel-nappal zúzzák, két-három milliméteres cellulózrostokra bontják, akkor szűrjük, kádakban lúggal, mésszel fehérítjük, és jöhet a merítés.

24.hu / Neményi Márton

Volt saját vízjelem, egy csodaszarvas, de leszedtem, inkább merítőkádat rakok rá, ne vádoljon senki magyarkodással, igyekszem minél távolabb maradni a politikától, muszáj mindenre figyelni, épp eleget kínoztak szocializmusban, mindenhol; a következő helyiség az egyházi kiadványoké, a legértékesebb egy Biblia, Luther Márton második kétszáz példányából való, Tübingenben nyomták 1748-ban, háromszor annyit ér, mint a vizsolyi Biblia; amott a kölni dóm tervrajza könyv alakban az alapoktól az ablakokig, kilenc ember harminckilenc évi munkával véste rézlemezekbe, tizenhat példányban készült, kettő maradt fenn, a másik magában a dómban található; ezek itt a család dolgai, az meg egy Tóra, ötszáz éves borjúbőrnek vettem, de egy szakember szerint régebbi és kecskebőr, odébb egy ötszázharmincöt éves örmény szertartáskönyv, a falon papiruszfáraó, azt csak azért tettem ki, mert a szélén látszódik, hogyan szőtték a sást; hogy hol jutok hozzá ilyenekhez?, hát nem a Vaterán, ismernek a szakmai világban, tudják, szeretem a régi Bibliát, szólnak, ha látnak eladót; nincs mit szégyenkeznem, legalább hat dolgom van, ami minimum ötszáz éves, több most nem kell, nincs hová tenni, egyelőre elég a Bibliából.

24.hu / Neményi Márton

Az udvarom se akármi ám, a macskakövek budaiak, a Gellért tér régi burkolatának fele itt látható, tizenötezer műemlékkő, Demszky nem akarta adni, de megszereztem, szerencsére a gazdasági és a vagyonkezelési bizottság engem támogatott; kemény a bürokrácia, a malomkerékhez két és fél évig tartott, mire engedélyt kaptam, pedig elég nagy a kapcsolati tőkém, se előttem, se utánam nem hagytak jóvá ilyet senkinek, hidam is van, ahhoz másfél év volt a vízügyi bólintás, de most híd vezet a Tündérlakba, amit az unokámnak csináltam a feleségemmel, Piroskával; a malomkerék átmérője hat méter húsz centi, súlya kilenc tonna, tizenöt centi vízzel hajtva lead húsz kilowattot, veszek rá valami régi Ganz-generátort, az áram megy a padlófűtésbe; a hegyig az enyém a terület, építettem az oldalában egy kilencvenhat méteres, ezernegyvenöt négyzetméteres szalamandra domborművet, kár, hogy most hó fedi; parkosítunk mindenfelé, lehet majd csónakázni is, a malomtóban pisztráng, domolykó, kárász, hoztam bele százhúsz nyurgapontyot is, bár az nem őshonos, de hadd úszkáljanak; hátul kemence, csak akkor sütögetek, ha a haverok megkínoznak, negyvenen-ötvenen összejövünk, komoly darab, az Ózdi Kohászati Művekben öntettem le hozzá a samott téglát; járok ki vadászni, ha egy évben kilövök öt disznót, sokat mondok, van, hogy egy golyó elég háromra, már ha beállnak szép sorba; múltkor kettőt fejen, egyet szíven, ott maradt mindhárom, sosem lövök mellé, öt éve vettem húsz lőszert, még most is van belőle; a napokban kimegyek megint, felvették jól a szórót, hozok vaddisznót, az az élvezet, mert rafkós, de őzet, szarvast nem bántok, az csak álldogál, abban gyönyörködni kell, amúgy is leginkább etetjük a vadat, oltári ráfizetés.

24.hu / Neményi Márton

Vízöntő vagyok, negyvenkilenc január huszonnyolc, szegény családból származom, anyám varrónő, édesapám vasúti váltóőr, Miskolc mellett, Arnóton nőttem fel, csak a könyv volt a szórakozásom, kedvencem Verne, meg az Indul a bakterház, meg Széchenyi vadászkönyvei, meg saláták, ponyvaregények, amiket apám legénykorában, a háború alatt összegyűjtögetett; az arnóti könyvtár nyolcszáz kötetén hatodikos koromra túlestem, ma több ezer kötetes könyvtáram van, össze-vissza bedobozolva, nemrég költöztünk ide, a nagy könyv fölé, kicsit széjjel vagyunk, most csinálják a beépített konyhát; az épületnek ez a része magtár volt, a húszas években húzták föl, alacsonynak találtam a tetőt, csináltam két gépet, megemeltem az egészet, így már lakható; harmincöt-negyven éve dolgokat találok fel, hozok létre, gépeket, üzemeket, mindent; miskolci autószerelő szakközépbe jártam, imádtam és tudtam is szerelni, már első évben sem a kerekeket csavaroztatták velem a műhelyben a tanárok, hanem küldtek a motorfelújításhoz, húszévesen kisfőnök lettem a Volán Tefunál, aztán a MÉH-vállalatnál üzemvezető, hulladékból konstruáltam rakodógépeket; hetvenegyben megnősültem, és hetvenkettő húsvétjára kocsit tudtam venni, méghozzá úgy, hogy a MÉH-ből szerzett vasakból kerti kistraktorokat hegesztettem, eladtam, de nem ám ócskaságokat, hanem összkerekeseket, olyat, hogy hidraulikával emelték az ekét.

24.hu / Neményi Márton

Aztán beindult az üzlet, a pisze orrom valahogy mindig megérzi, hol lehet alkotni, miben van pénz; csirkével alapoztuk meg a jövőnket, amikor hazaértünk a nászútról, a lagzira kapott pénzből megvettük, ami nagyon kellett, hűtőt, gáztűzhelyt, konyhabútort, nyolcszáz forintunk maradt, azzal fogtunk bele, de hát a csirkének jobb dolga volt, mint nekünk, magunknak olajkályhával tüzeltünk, oda olajkazánt csináltam, leástam két ötezer literes tartályt, szivattyú nyomta fel a gázolajat, mint egy benzinkútnál; a csirke egy részét mi keltettük, kétóránként forgattuk a tojásokat, éjjel is keltünk három éven át, akkor szoktunk le az alvásról, de aztán automata keltetőt csináltam, ötezer darabosat, Ausztriából hozattam processzort a vezérlésébe, az a kis csoki annyiba került, más tíz farmert vett volna belőle; tizenhét évig nyomtuk folyamatosan kilenc-tizenegyezer csirkével, három-négy hét alatt megcsináltuk őket előneveltre, vitték az asszonyok, mint a cukrot, a mi csirkénk olyan erős volt, agyon se lehetett ütni, naná, rendesen gyógyszereztük őket, és még olcsóbban is adtuk, mint más, plusz osztogattunk haveroknak, mégis annyi pénz összejött, hogy csak na; csináltam aztán parkettagyártó gépsort, az egyik végén bedugtam a fát, a másikon kijött a kész parketta, de pár év után jó áron elkunyerálta a téesz, erre csináltam egy tésztagyártó gépet, működtettem megint pár évig, de azt is elkönyörögték tőlem, akkor meg tömítésgumit gyártó gépet kreáltam, na, azt négy évig nem eresztettem, sárvédő, gumibak, féltengelyre gumiharang, de azért meg az Áfész könyörgött térden állva; és ekkor jött a legjobb üzlet, a tapéta, nyolcvanhatban, a Kistexttől vettem szövetnyomó gépet, átalakítottam tapétanyomóvá, utána szereztem a TVK-tól két fólianyomógépet, azt is tapétássá alakítottam, egyszerű, nyomott tapétát készítettem, házgyári lakásba, jött a sok szegény, egyszerű ember, és jöttek nagy cégek is, egész lakótelepeket tapétáztak a tapétámmal; négy-öt munkás gyártott, a feleségem az üzem melletti kisboltban eladott, én meg vittem a találmányaimat; úgy csináltuk, sose szúrjuk a szemét senkinek.

24.hu / Neményi Márton

És jött a rendszerváltás meg a koporsó!, eredetileg képkeretet akartam gyártani, lementem a kisvárdai üzembe, ahol valaki kikotyogta, hogy készítenek díszeket a nyíregyházi koporsógyárnak, amiről úgy hírlik, hamarosan privatizálják, na a végén én privatizáltam e-hitellel; akkoriban senki nem akart céget venni, azt sem tudták, hogyan kell, én viszont olvastam a gazdasági sajtót, tudtam, mekkora üzlet; forradalmasítottam a magyar koporsógyártást, fa mellett poliuretánt is használtunk, összekevertük negyven-hetven százaléknyi szerves anyaggal, faaprítékkal, dióörleménnyel, volt, hogy spanyolból hoztunk mogyoróőrleményt, sőt búzaliszttel, megérte, háromszáz forint volt a műanyag kilója, a liszt meg huszonvalamennyi; csináltam szerszámokat, amikkel egyházi jeleneteket raktunk a koporsók oldalára; betöltöttem az anyagot a gépbe, és nyolc-tizenkét percenként kijött egy koporsó; Magyarországon akkor száz-száztízezer halott képződött évente, nem tudom másképpen mondani, abból tizenötezer körül hamvasztottak, bő kilencvenezer koporsós, abból hetvenezret hat éven át mi csináltunk, aztán eladtam azt is, de az új tulajnál hamvában holt az egész, mert szakmailag nem tudták megoldani a poliuretánt, a fakoporsóval meg összement a cég, mert hagyta felerősödni a piacot, pedig én ügyeltem, senki más meg ne erősödjön, nem nagy trükk, az árral lehet játszani, és figyelni kell a minőségre, abból lesz mennyiség, az meg hozza a profitot.

24.hu / Neményi Márton

Öt-hétévente új dologba fogtam, nem a kapkodás vagy a telhetetlenség miatt, hanem mert a keresletben ciklikusság van; valahogy mindig a csúcson szállok ki, amikor eladtam a tapétagyárat, sírt a feleségem, aztán két év múlva összezuhant a tapétapiac, megérzem az ilyet; a koporsó után megvettem majd eladtam egy mélyépítő vállalatot, aztán a Borsod megyei Ford-márkaszervizt; aztán a Győr-Sopron megyei sütőüzem került hozzám malmokkal, mindennel, négyszáz ember dolgozott nekünk, mi honosítottuk meg a magyar piacon a magvas termékeket, Düsseldorfból vettünk hozzá gépeket, még az osztrákok is átjártak kishatármentiben az üzleteinkbe, négy évig csináltuk, de érdekeket sértettünk, politika, többet erről nem mondok, ki kellett vonulnom az élelmiszeriparból, úgy, hogy egy fagyi árát se kaptam, lenyomtak, de mint a keljfeljancsi, fölálltam, kezdtem újat; párttal sose haverkodtam, bár támogattam mindegyiket; néhány üzletemberrel meg akartuk alapítani az első magyar gáztársaságot, de az egyikük elárult bennünket a nagyoknak, na, akkor aztán szívattak bennünket, ami a csövön kifér, alig bírtam kiszedni a pénzemet, nyugtatóztam magam öt évig, csodálom, hogy nem dobtam fel a pacskert.

24.hu / Neményi Márton

Mindig is párhuzamosan mentek a vállalkozásaim, de ami már működött, nem kötött le, viszont amíg probléma volt vele, nem nyughattam; konstruáltam kipufogódob-készítő gépet, mert akkoriban csak a négyes AFIT-nak volt olyanja, az meg nem tudta kielégíteni az ország igényeit; sokat dolgoztam rajta, de egy ponton elakadtam, három hétig töprengtem, bütyköltem, nem jött össze, azt hittem, belehalok, még be is lázasodtam, aztán elintéztem, hogy egy ismerős kísérőjeként kimenjek az olasz gyárba, persze inkognitóban, cígöltem valamit, mintha a melósa lennék; végigvezettek minket az üzemen, talán ha tizenöt másodpercig láttam a hajlítógépet, de annyi elég is volt az elvét megérteni, hazajöttem, egy nap alatt befejeztem, és mehetett a gyártás; fotografikus a memóriám, amit a szemem lát, az agyam elraktározza, a találmányok megjelennek előttem, sosem rajzolok, a kezem képtelen követni a gondolatomat, de a saját dolgaimhoz bátran beengedtem a konkurenciát is, örültem, amikor lesegették, tudtam, úgyse tudják megcsinálni, aki pedig elkezdett méricskélni, azt megette a fene, nem versenytárs; egy illető múltkor nézte a kandallónkat, fogta a fejét, hogy már hatszor építette át a sajátját, de még mindig füstölt, a miénk meg zúg, mint a veszedelem, mondjam már el, mi a trükk, de mivel nem barát, nem árultam el, hogy a kémény és a nyílás aránya a lényeg, és az, hogy duplafalú legyen; tényleg csodájára járnak a kandallómnak, kívül süttői márvány, az a halványrózsaszín, esztétikus, bent nyolcvanszor hatvanas tűztér, méretes, rendes gerendából egyszerre hatot berakok, és oszt akkor ég.

2000-ben lett elegem a vállalkozósdiból, infarktusom volt, a feleségemnek tüdőembóliája, a stressz miatt, gondoljanak bele, harmincvalahány éven keresztül a hátsónkat védtük, meg mindenünket, kiszálltam az összes üzletből, azóta az alkotás a cél, nyomot hagyni, és közben azért legyen meg a kis paprikás krumplira való, mert ha hús kell, azt ugye lövünk, és ellenni tényleg, mint a befőtt; a fiunk papíripari mérnök, szólt, milyen kár, hogy Magyarországon nincs papírmalom, mondtam Piroskának, te, csináljunk neki egyet, ’96-ban megvettük ezt a romos magtárat, először teheneinket, lovainkat tartottunk itt, tizenkét angol telivért, itt futkároztak, vitték őket az ügetőre, az Imperiálnak itt volt az egyik vérvonala, ezeken a dombokon legelt, itta a Jósva vizét, de pár év után el kellett adni, mert nem volt, aki kezelje; az angol telivér annyira értelmes, hogy a helyiek hozzájuk se tudtak szólni rendesen; Üllőről hívtam patkolókat, hatan fogtuk szerencsétlen jószágot, jött egy vékony üllői, kérdi, melyik a legvadabb állat, mutatom, odamegy, kétszer végigsimít a ló gerincén, az meg leereszt, föladja a lábát, a fiú egymaga megkörmölte, csak lestünk, hogy ilyen is van; Gardroyalról hallott?, Kerteskőn, az állami ménesben ő volt a legkiválóbb fedezőmén, fekete, mint az éj, harminchatmillióért vették Angliából, más gazda hordta hozzá a kancáit, nekem, látva, hogy mennek itt a dolgok, ideadták kölcsönbe, az olyan ló volt, némelyik ember nincs olyan értelmes, ha látta, hogy a fedezős kötőféket vesszük elő, mint a sárkány, fölszívta magát, markoltuk a zabláját, két lábra állt, úgy ment, és a tojást oda lehetett volna tenni a kanca hátára, ahogy ráereszkedett, nem ám állatmódra, és ahogy kirakta a hatalmas szerszámot, az egész falu leste, hát milyen élmény volt az!

24.hu / Neményi Márton

Pörgősben vagyok, krimiket olvasok, hogy kikapcsolódjak, falom a könyvet, hajnalban elolvasok egy száznyolcvan-kétszáz oldalast, nem is olvasom, szinte lapozom, agyammal fotózom, mai irodalmat nem, krimi kell, ott tartom a lépcső alatt, Piroska ma reggel hajtotta be a sarkát; írhatnék önéletrajzot, regény lenne belőle, de nincs rá időm, meg minek, ráadásul olyan gyorsan írok, el se lehet olvasni; mindegy, most már a Gutenberg mellett a család a mindenünk, mondjuk az mindig is fontos volt, a gyerekeinknek nem apa és anya vagyunk, hanem api és anci, volt egy kis piros BMW-m, azon volt Magyarország első magánrendszáma, API 555, vagyis apa, aki mindenből tiszta ötös, állítólag olyan jó apa vagyok, a feleségemnek most cserélünk kocsit, az ő rendszáma ANCI 53 lesz, a születési éve, megérdemli, hogy kibírt mellettem ennyi időt; na de vissza a malomhoz, a fiunk a papírtudományok doktora, eredetileg a mi kis tapétázásunk miatt orientálódott a papíripar felé, a diósgyőri papírgyárban volt műszaki és fejlesztési igazgató, de már papírpénzt tervez, egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen ember él Európában.

24.hu / Neményi Márton

Ahogy megvolt a malom, 2006-ban elhatároztuk, megcsináljuk a nagy könyvet, 2010-re elkészültünk; az egész lelke a hatalmas papír, három napig csak nekünk dolgozott a világ legnagyobb gépe, osztrák cég, de ne írjuk ki a nevét, mert még mások is elkezdenek giniszezni; aztán kitaláltuk a Gutenberg-műhelyt, az 2012-ben nyílt, aztán meg a Biblia-gyűjtésbe kezdtünk bele, az ment a leggyorsabban, mert a lányom, aki közgazdász, most épp Luxemburgban marketinges, neki a férje amerikai, ő közvetít az ottani gyűjtők felé, mi meg inkább Európában tudunk körülnézni; gyűjtök mindenfélét ide a lakásba is, ezt a keresztet Miskolcon vettem egy pap bácsi hagyatékából, ez meg egy hiszekegy a húszas évekből, ez meg egy imádságos könyv, nem mai gyerek, négyszáz éves; igaz, nem vagyunk katolikusok, hanem reformátusok, a kiállítás pedig ökomenikus, de szerencsére széles a látókörünk; Mona Lisát a hetvenes években hoztuk haza, legalábbis a másolatát, a múzeumban vásároltuk, nem tudunk úgy kiutazni valahová, hogy ne hozzunk valamit; a másik lakásunk, az arnóti nagyobb, de ide sajnos csak ennyi fér, járunk régiségvásárba, friss szerzemény ez az ébenfaelefánt, könyvtámaszték, múltkorában szintén könyvtartónak egy sorozat baglyot találtunk, megvettük az összeset, a kedvencem két lábkaparó öntvény, az egyiken két nyuszi tart két kefét, a másikon két bébicipő fog közre cipőtalpkaparót, nehezek, mint a fene, ki vesz meg ilyet?, csak mi.

24.hu / Neményi Márton

Járt itt a lichtensteini herceg, sőt a kassai legfelsőbb bíróság elnöke is, de nálam a gyerekek az elsők, egész osztály is jöhet, a kicsik is néma csöndben figyelnek rám, mire a végére érünk, megértik, hogy Gutenbergtől, a könyvtől lettünk emberek; ha előre bejelentkeznek, készítek festékpasztát, van kis nyomdagépem is, NYÁK-lapra kimarattam Márk evangéliumának egy oldalát, ez bármennyit kibír, háromszáz forintért mindenki megcsinálhatja és hazaviheti a saját nyomatát; nálunk nem számít, ki honnan érkezik, milyen vastag a pénztárcája vagy a páncél az autóján, egyszer betévedtek FBI-osok, ők is szépen kivárták a sorukat, pedig jöttek a pulthoz, a feleségemhez, hogy „intézd már el, hogy most bemehessünk, sietünk”, de Piroska megmondta nekik, hogy a nyugdíjas csoport hetekkel korábban bejelentkezett, őket megelőzni nem lehetséges, erre kértek nyolc sört, vártak vidáman, aztán megcsodálták a kiállítást, a végén bemutatkoztak, kérdezték, meghívhatnak-e egy kávéra, mondom, csak nem hívsz meg a saját presszómban?, majd én benneteket, mire kérdi, van-e rövid, mondom, itt nem lehet, de a lakásomon, magánszemélyként tartok ezt-azt, elővettem a palackot, talán nem is legeslegjobbat, kicsit bekaptunk, ölelkezve mentünk ki a kocsihoz, de akkor már nem siettek; tudta, hogy Tornakápolnán van az ország legkisebb önkormányzata?, na én voltam ott a polgármester, egész jól felturbóztam, hatalmas gyümölcsöseim vannak ott, a kilencvenes években vettem, szabadultak tőle az emberek, én meg úgy voltam vele, pálinkának jó; csak tökéletes gyümölcsöt használok, se cukor, se semmi, kimagozva, aztán eperfahordóban érlelem, a kedvencem huszonegy éves, a színe olyan, a viszki bújjon el mellette, szemcseppentővel adagolom, abból az FBI-osok se kaptak, csak a tévés Anettkáék, a feleségem csinálta a lagziját a parasztudvaromon, szépen becsiccsentett a násznép, még a környékbeliek is, mutatta szinte az összes tévé, volt itt még helikopter is, jó móka; hát ilyen dolgok történnek mifelénk.

Kommentek

Egy évet kapott a rendőrökre támadó somogyi apa
Meghalt a mentőápoló a kunhegyesi balesetben