Belföld

Tanárával csalta meg a 15 éves lány a fiút, aki a Facebookkal állt bosszút

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 01. 22. 07:35

A szerelmes kamasz feltöltötte közös szexvideójukat.

A Blikk szerint egy salgótarjáni középiskolában tanul a két 15 éves diák. A fiú megtudta, hogy kedvese az iskola egyik tanárával – aki bőven a lány apja lehetne – bensőséges viszonyba került. Dühében feltöltötte a videót a Facebookra. Az egész iskola végignézte, lájkolta, a lány majd elsüllyedt szégyenében – mondta a fiatalok egyik ismerőse, aki szerint az ügyben a lány szülei feljelentést tettek.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén még nem találták az ügyet, de azt mondták, lehet, hogy még feldolgozás alatt áll a feljelentés, ezért nem szerepel náluk a rendszerben. Az már kiderült, ki a csábító tanár, de az iskola vezetősége még a hivatalos állásfoglalásra vár, nem akarja alaptalanul meghurcolni a férfit.

A videót már eltávolították, és a fegyelmi vizsgálat után, megbüntették az azt az internetre feltöltő diákot. A Blikk által megkérdezett ügyvéd szerint a mostani ügyben “tiltott pornográf felvétel készítése lehet a büntetőeljárás tárgya, amit akár szabadságvesztéssel is büntethetnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.