Csenge napi rendszerességgel vált üzenetet interneten a 16 éves afgán fiúval, akit nyáron ismert meg Budapesten. A szintén 16 éves lány egy másik velük egykorú, de majdnem hat éve itt élő afgán fiúval is összebarátkozott, együtt telefonon is beszélnek Azizzal hetente egyszer.
Csengével idézzük fel az elmúlt hónapokat a heti aktuális hívás előtt.
A kamaszlány épp nyaralni volt, amikor édesanyja beállt segítőnek a – menekültkrízis óta csak afgán parknak hívott – II. János Pál pápa térre. Hajtotta Csengét a kíváncsiság és a segíteni akarás, de bevallja, volt benne egy kis szorongás.
Nekem azért voltak előítéleteim. Amikor mentem osztani, féltem, hogy agresszívak lesznek. Az is feszélyezett, hogy nem tudok majd beszélni velük. De nagyon jó tapasztalatom volt. Alig hagytam ki napot nyáron, hogy ne mentem volna ki szendvicset készíteni, főzni, osztani. Nagyon jó volt velük beszélgetni és hogy adhattam nekik egy kis szeretetet.
Azizról azt mondja, nem volt nehéz észrevenni a tömegben sem.
Van egy megfoghatatlan személyisége, kisugárzása. Minden önkéntes felfigyelt rá, annyira segítőkész. Nagyon erős testvéri kapcsolat alakult ki köztünk.
Egyszer Csenge édesanyja megkérdezte Azizt, mit szeretne, mire lenne leginkább szüksége. Azt mondta, szeretne megmosakodni, így elvitték fürdeni, aztán egy idő után már nem kellett az utcán aludnia, egy segítő szállást adott neki.
Aziz egy csapásra ismertté vált Magyarországon, amikor megmentette egy férfi életét, aki részegen betört egy üveget és olyan súlyosan megsérült, hogy ha az afgán fiú nincs, akkor elvérzik. A 16 éves fiú otthon sokszor látta sebesültek ellátását az utcán, tette itt is, amit az orvosoktól látott. Azzal sem foglalkozott, hogy az ittasan háborgó férfi jó vagy rossz ember, az volt a lényeg, hogy segítségre volt szüksége. ( Itt láthatja az eset utáni videót)
Csengének az utolsó személyes emlékei több mint négy hónappal ezelőttiek.
Augusztus végén volt egy közös rajzolgatás a Keletinél. Oda eljött egy tanárom és több osztálytársam is. Kiderült, hogy Aziz is nagyon szépen rajzol. Sajnos akkor láttam utoljára, el sem búcsúzott.
Ahogy egy korábbi interjúnkból kiderül, Azizt a segítsünk együtt a menekülteknek csoport vezetője vitte el Bécsbe, mert úgy gondolta, itt az akkori törvénymódosítás után a fiú puszta jelenléte is bűncselekmény.
Csenge nagyon nehezen viselte, hogy nem készülhetett fel barátja elutazására, de aztán interneten újra felvehették a kapcsolatot.
Kiderült, hogy bár Aziznak Bécsből Svédországig szóló vonatjegye volt és várták is volna ott, leszállították a német rendőrök. Ujjlenyomatot vettek tőle és pár nap fogda után néhány hétre menekülttáborba került, aztán pedig egy családhoz.
A többi kérdésre az afgán tolmács segítségével maga Aziz válaszol telefonon.
Azt mondja, nagyon jó Németországban, nem számított arra, hogy ilyen jó dolga lesz, nem táborban, hanem egy családnál lakhat. Magyarok intézték neki ezt a lehetőséget, ez teljesen legális, a kapcsolattartó szociális munkással mindent megbeszéltek.
Tanulja a németet, de alapszintű tudása mély beszélgetésekre még nem elég. Menekült barátja nincs, akivel a saját nyelvén beszélhetne, így ha épp nem tanul, akkor leginkább játszik a számítógépen és tévézik. Hétvégéken pedig a család igyekszik olyan programokat szervezni, ami neki is kedvére való.
Elmondása szerint korábban több menekült volt a városban, ahol ő él, de sokakat elküldtek más táborokba, városokba, vagy talán haza.
Aziz jövője nagyon bizonytalan. Kapott egy kártyát, amivel Németországban szabadon mozoghat, de nem hagyhatja el az országot. Nyáron lesz egy új, több órás interjúja, amikor megint a múltjáról, terveiről kérdezik majd és az alapján dől el, elhagyhatja-e Németországot.
Abban bízunk, hogy nyáron meglátogat minket. Szerintem igazából nem szeretne már ideköltözni, hiába hiányzunk neki, ő ott már beilleszkedett – mondja Csenge lemondóan.
Aziz tudja, hogy még az is benne van a pakliban, hogy kitoloncolják. Retteg is ettől. de itt, Európában még bízik abban, hogy előkerül az édesanyja és a bátyja. Szociális munkások segítenek a még Magyarország előtt szétszakadt családot egyesíteni.
Felidézzük Azizzal azt is, hogyan jutott Európába.
Nem tervezték el a menekülést, egyszerűen, amikor a tálibok üldözőbe vették őket, csak életben akartak maradni. Apját megölték, csomag nélkül vágtak útnak testvérével és édesanyjukkal. Az asszony csak kevéske pénzüket vette magához, ruhájuk is annyi volt, amiben indultak. Az iráni-török határon úgy kellett átjutniuk, hogy lőttek rájuk a rendőrök. Aztán Törökországból Görögországba is emlékezetes volt a átkelés. A teli gumicsónak majdnem felborult kétszer is. A következő megpróbáltatás Szerbiában volt, ott késsel vettél el a pénzüket a vele egy csoportban utazóktól, meg is verték őket. Magyarországon végre megnyugodhatott, mert rengeteg segítséget kapott.
Aziz nagy vágya most, hogy megtalálják az anyját és bátyját, ő pedig folytathassa félbehagyott tanulmányait. Ezt szeretné legjobban, gyakran emlegeti, hogy tanulni akar. Orvos szeretne lenni. Hogy milyen, azt – ahogy mondta – Istenre bízza.
Svédországról már lemondott, a németországi regisztráció miatt úgyis visszaküldenék. De mindegy is neki a helyszín, csak
