Belföld

Nagyobb társai csúnyán megvertek egy óvodás kislányt, miközben az óvónő telefonált

csalad-eroszak-bantalmazas(1)(210x140).jpg (Array)
csalad-eroszak-bantalmazas(1)(210x140).jpg (Array)

Az ügyészség elhalasztott a vádemelést egy óvónő ellen, aki azért nem vette észre, hogy két nagycsoportos fiú bántalaz egy bokorban egy kiscsoportos kislányt, mert majdnem három percen át telefonált – jelentette a delmagyar.hu.

Szanka Ferenc, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szóvivője  a lapnak elmondta: az óvodapedagógus 2 perc 43 másodpercig telefonált, felügyelet nélkül hagyva a rábízott gyermekeket, és ekkor történt a támadás.

A delmagyar.hu információi szerint a két nagycsoportos fiú még tavaly júniusban verte meg a kiscsoportos kislányt, egy bokorban. Egyikük a lányon térdelt és egy ággal ütötte, a másik pedig a hajánál fogva a térdéhez verte a kislány fejét, akinek homokot tömtek, szórtak a szájába, szemébe, és ezért nem tudott segítségért kiáltani.

A telefonáló óvónőt egy járókelő figyelmeztette, aki az utcáról látta a verést, és becsöngetett az óvodába – mondta el a lapnak az ügyészség. A nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett kislány szülei a lap cikke szerint előbb részletesen beszámoltak az esetről, később azonban visszavonták nyilatkozatukat.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádemelést javasolt egy óvónő ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik