Belföld

Ahol a polgármester a juhász

Nagy József
Neményi Márton
Nagy József, Neményi Márton

2015. 12. 26. 07:21

Csapágyas a szürkület, de jó az Isten, jót akar.
Korábban a témában:

„Nem is mondtad, milyen volt a herélés.”

Visnye és Visnyeszéplak között utazunk, valahol Somogy megyében, zsákfalu-párosban, féltávon, a herélőset egy visnyei mondja egy másik visnyeinek, buddhista mosoly a válasz. Fehérvári István és Borda Kálmán, csuda jó alakok. „Mi vagyunk a modernek, a széplakiak meg a nomádok, a négerek”, István szól így a traktorplatón, ahogy repesztünk lefele a dombról; overálban terpeszáll, menetszélben szalma száll.

Afölött szomorkodunk a csapágyas szürkületben, hogy régen minden jobb volt.

Visnye és Visnyeszéplak papíron egy település, a valóságban több kilométer választja el egymástól a két testvért. Meg fél világ. Visnye az ősfalu, Széplak egykor a szőlőhegye volt, aztán benépesült, majd a létező szocializmus agóniájára szinte elnéptelenedett. Pesti pörgéstől megcsömörlött, robinsonos, áram, gáz, csatorna, vezetékes víz, domusbútor nélküli létre, önellátásra vágyó városi fiatalok, rendszer helyett életmódot váltó zöld entellektüelek mentették meg a kilencvenes évek elején, sorra költöztek az elhagyott, néhány százezerért vásárolható házakba. Mára lélekszámban és korfában is túlnőtték a visnyieket: emitt száznyolcvan ember, ebből hetvenhat gyerek, amott kilencven fő, tizenkét fiatal.

24.hu / Neményi Márton

A széplakiaknak könnyű, István szerint, mert ők „csöndre vágyakozni”, eleve egzisztenciával ereszkedtek vidékre, „csupa jó koponya”, nem hajtanak munkahelyre, fizetésre, maguknak termelnek jobbára mindent, kelnek, amikor akarnak, fekszenek, mikor kedvük tartja. Bezzeg a visnyeiek, ők felveszik a lépést a korral, nettel, okostelefonnal, lapostévével.

Komoly csapás, hogy míg a nomádok kalákáznak, az őslakosok között elkopott az összetartás. „Apáink idejében, ha hajnalban visítás hallatszott, rögtön jöttek a szomszédok, segítettek leszúrni a malacot, pedig csak egy pálinkát kaptak és pár jó szót, ma meg irigyek, ezerötszáz forintért fogják meg a disznó lábát.”

Lepapírozott munka nincs, csak kevés fekete, olykor csupán napi rongyos kétezer-hétszáz forintért. Reggelente úgy néz ki a visnyei főutca, mint a budai Moszkva tér: ácsorognak az emberek, jön a vállalkozó, rábök néhányra, te, te és te, a többi mehet haza. Aztán, ha baleset éri a melóst, autón viszik a lakására, úgy hívják rá az orvost, csak hogy mentsék a górét.

Meg van ugye a közmunka. István és Kálmán is közmunkás.

24.hu / Neményi Márton

Magyarázattal tartozunk, hogyan kerültünk a vágtató traktorra.

Hát a juhok téli szállásán kapaszkodtunk föl rá. És honnan kerültünk a téli szállásra? A nyári szállásról, egész napos túra gyümölcseként.

Egyáltalán: milyen juhok? Hát a faluság jószágai, kiket maga a polgármester terelt át István asszisztenciája mellett. Fűszfás Balázsnak hívják  az elöljárót; Móra Ferenc verseiben olvasni ily szép, lakályos neveket, fizimiskája olyan, nem kéne sokat vízfestékezni, hogy ködmönös könyvillusztráció váljék belőle.

Két lapát volt az önkormányzat vagyona, amikor 2010-ben átvette a hivatalt, ma van traktor, adományból, van közösségi nyáj, közösségi koca közmalacokkal, közló, osztható közcsibe, van némi közföld, közerdő, s közmunkában legelővé levegősödött pár hektár elvadult cserjés.

24.hu / Neményi Márton

Fűszfás nem zakós fajta, rétről, mobilon menedzsel, ha úgy hozza szükség, őriz, nyáron heteket töltött kint a nyájjal. És pályázik. Ekkora településre három-négy közmunkás státust a normál kvóta, Visnyéken ma harmincheten dolgoznak így. „Kitalálom, mit szeretnék csinálni, aztán addig járok a bürokraták nyakára, míg az agyukra nem megyek. Nincs nagy elvárásom, csak ne legyenek nagyon hülyék, és ne kelljen mindenért hálaistenkedni.”

A közmunkásokkal nem csikket szedet. „Annak semmi értelme, hisz előző nap ők dobták el. Léleképítő munka kell.” Úgymint favágás, állatgondozás, legelő karbantartás. Szót ért a néppel. „Kezdetben délután fél négykor kiesett a kezükből a szerszám, hiába jött az eső, elázott a szalma. Ma akkor dolgozunk, amikor ideje van.”

Tervez is. Lesz méhészet, sörfőzde, mini csokiüzem. A nyájlétszám négyszázra dagad a jelenlegi százról, „az három családot eltartana, de egyelőre még csak a helyieknek készítünk a gyapjúból derékmelegítőt, cipőbélést, nemezelünk kalapot, a mellényem is innen van”.

Na de vissza a reggelhez.

Turistaösvényen nincs annyi színes csík, mint a karámbazárt nyájon; zsúfolt punkkoncert publikuma a juhszázad, de aggodalomra semmi ok, oltásokat, féreghajtó gyógyporok bevitelét rögzíti az amúgy vízoldékony jelzés.

Fűszfás polgármester keresztapa: maga adta nevek szerint szólít kost, jerkét, ürüt, bárányt. „Rohadtszemét, már megint hová kódorogsz?” – ez már aztán hangzik el, hogy útnak indulunk tényleg árkon-bokron, tövisen át, és a legrenitensebb jószág, kinek neve nem véletlenül Rohadtszemét, már az első száz méteren lefalcolna. „Néha viszi magával a bandát, máskor csöndben csatangol le, aztán órák múlva üvöltözve tér vissza, mintha azt mondaná, haha, kis hülyék, jól átvertelek benneteket. Hamarosan kolompot akasztok rá, hadd érezze, hogy a nyakán lógok.”

Meg-megállunk, hol galagonyáznak a juhok, hol tarlón hullott kukoricát böngésznek. A dombság mindent visz, az alappal elragadtatott Neményi fotós foglalja össze a következőképpen szilárd szakmai álláspontját: „Ha elhajítanám a kamerát időzítővel, magától megcsinálná a riportot.” (Aztán persze nem hajítja el. Súlyos bankhitel ül a gépen.)

24.hu / Neményi Márton

Nem hinnénk, de Fűszfás polgármester budai fiú, anyai ágon székely lófők vitézkedtek, apain világháborús hősi halott posztumusz tiszti keresztjét hordja a família. „Ha nincs Trianon, jó kis földesúr lett volna belőlem” – ezt szűri le a históriából.

Balázs építőipari szakközepet végzett, aztán postásnak állt, két évig motorozott bőrtáskásan Óbudán, majd a Pázmányon tanult történelmet, kommunikációt, levéltárban dolgozott. Megnősült, hittancsoportjából talált párt, jöttek sorban a gyerekek, a nagycsaládossá válás vétózta a diplomát.

Cserkész, mióta csak lehet, 2003-ban ez a szál vezette családostul Csobánkára: a lepukkant tábort kitalálni, helyrepofozni, igazgatni delegálta őt a Pilisbe a katmozgalom. „Öt év szívás. Tataroztunk, hőszigeteltünk, szerveztünk, megtöltöttük élettel a százhúsz ágyas helyet. Csakhogy amint egyenesbe kerültünk, jöttek a vendégek, lett bevétel, a kuratórium észbe kapott, hogy a pénzt nélkülem is el tudja költeni. Mindenütt akadnak menedzserek, akik megérzik a pénz szagát.”

24.hu / Neményi Márton

Új otthon után kellett nézzenek a főcserkészek kitúrta Fűszfásék, és rátaláltak Visnyeszéplakra. ’”Állásunk nem volt. Hogy miből éltünk? Levegőből. Nem költöttünk. Enni azért akad, ha a kertjét megműveli az ember. A családi pótlék járt, de segélyre nem jelentkeztem, nem akartam csak úgy lógni a szeren.”

Balázs a község mellett istent is szolgálja, meg az egyházat. Akolitus. Papi papír nélküli pótpap. Hitoktat, vasárnaponként misét érő igeliturgiát tart, sőt temet is, az nem szentség, végezheti laikus, ha nem ér rá a körzetes plébános. A minap egy éber gyászoló felpanaszolta őt az atyánál, hogy „jegygyűrű volt az ujján, milyen pap az ilyen”.

Erő van szavában. Már Csobánkán hittanozott a helyi általánosban, s nem csupán lelket mentett aktivitásával. „Sorra tűntek el a dolgaim a táborból, de amint szétfutott a faluban, hogy én vagyok a pásztor, már nem kellett zárnom az ajtót, még a fűnyíró is elől maradhatott. Különben megvédem én magam, a kereszténység nem azt jelenti, hogy tök hülye az ember.”

24.hu / Neményi Márton

Másfél éve élt Visnyeszéplakon, amikor polgármesternek választották. Akkor pár szavazaton múlt, tavaly már fölényesen újrázott. „Pedig nem kampányoltam. Úgy voltam vele, ha jó vagyok nekik, úgyis rám húzzák az ikszet. Látták, hogyan dolgozom, tudják, istennek csinálok mindent, a mennynek gyűjtöm a kincseket idelenn.”

Istennek és családnak is. Öt gyerek van, a legnagyobb egyetemista, a legkisebb hároméves. „Otthon van a legjobb helyük. Az általános alatt velünk tanulnak, havonta vizsgáznak, mire gimnáziumba, kollégiumba kerülnek, olyan kerekek, hogy nem ragad rájuk a rossz. Nem tévézünk, az idegőrlő, lélekromboló. Film is csak úgy jöhet, hogy én előnézem, és ha megfelelő, a gyerekek is leülhetnek elé. Ha majd lesz kedvük, mehetnek külföldre is, tanulni, de aztán jöjjenek haza, éljenek itt.”

Amúgy van iskola a telepeseknek, a közösségi házban összevont alsó tagozat biztosít elemi ismereteket, a felsősök tantárgyanként, csoportosan járnak házakhoz, hiszen akad mindenféle végzettségű a szülők között.

24.hu / Neményi Márton

Zaja Péter az első betelepülők közül való, 1992-ben költözött párjával Visnyeszéplakra. Műegyetemistaként alapító volt a kampuszi zöld körben, majd meghozta a nagy döntést: leköltözött. „Példát akartunk mutatni, hogyan lehet ökologikusan létezni.”

Huszonéve gurítja életét, életüket az a lendület.

„Ez a jövő: harmóniában élni a természettel. Ami sajnos még itt sem megy mindenkinek.” Például van, aki képtelen lemondani a dobozos sörről. Mi a teendő? „Le kell szoktatni róla.” No, nem a sörről. Üvegeset lehet. Bár annak is van ökolábnyoma. „Lényegesen kisebb. Az igazán jó megoldás persze otthon főzni. Csinálja is egy fiatal pár, lehet velük cserélni.”

Visnyeszéplakon cserekereskedelem dívik, pénz ritkán mozog, villanyszámlára kell, néhány fűszerre a boltból, ilyesmire. A településen kívül is működik a módi, Zaja gazda a fogát is barterben tömeti, körtéért, tejtermékért.

24.hu / Neményi Márton

Körte onnan van amalgámra, hogy Zaja Péter gyümölcsész, ami hasonló, mint a gyümölcskertész, csak tájfajtákat favorizál, s az “alkalmazkodó gyümölcsészetre” alapoz.

Almafából van vagy hatvan, körtéből harminc, aztán barackok, cseresznye, meggy, füge, minden, csupa őshonos fajta. A növényvédelem alapja itt a vadalanyba oltás, a szellős telepítés, a szelíd metszés; gomba ellen napfény az orvosság, rovarra mesterséges odúval marasztalt madár a válasz. A termés java nyersen fogy, a többiből ivólé, lekvár, aszalvány, pálinka préselődik, szárad, fő – csupa konvertibilis cserealap.

Zöldség kerül a kertből, tejet saját marhák adnak, szénán ridegtartott kárpáti borzderesek, húst, tojást a baromfiudvar. A vályogfalú tárolóban tél végéig eláll a parádés papkörte, ághegyről aranyalma, az ásott pincében a következő szezonig friss a leveszöld, és demizsonban pihen, aminek idő nem árthat.

Kenyér hetente sül a kemencében, biobúzából. Amit eleinte közösen termelt néhány család, jobb híján egy legelő besorolású parcellán. Csakhogy lecsapott az éber hatóság, légi felvételek birtokában büntetéssel fenyegette a telepeseket, akik úgy döntöttek, inkább vásárolják a gabonát. Alighanem ebben az ütközetben kezdett őszülni Zaja gazda, s erősödhetett meg hitében, hogy ezzel a civilizációval csak végső esetben szabad érintkezni.

24.hu / Neményi Márton

Nincs indulat nélkül: „Példánk mutatja, hogy Magyarországon törvényileg tiltott a vetésforgó, az egyik leghatékonyabb  módszer, amivel megelőzhető a termőföld kizsákmányolása.”

Sztoikus ellenszegülése a hatalomnak abban is megnyilvánul, hogy oltás- és EU-ellenes. Előbbivel nem akart hadakozni, inkább hagyta megvakcinázni fiát. Az unióval kapcsolatban viszont büszke, hogy a 2003-as népszavazáson Visnyeszéplak közte volt a csatlakozás ellen szavazó hét magyar településnek.

Szeret itt. Ha valami erő mégis kiröpítené innen, esze ágában nem lenne visszatérni a városba, inkább Erdélybe hurcolkodna, hegyekbe; bizonyos szögből a szegénység is vonzó, „ott minden falu ökofalu”.

Lenne jelentkező a házára. Harminc, harmincöt család lakja Visnyeszéplakot, évente ha egyből, kettőből költöznek el. „A távozás leggyakoribb oka magánéleti probléma. Mert itt nincs az, hogy reggel elmégy munkába, és csak este jössz haza, itt mindig itthon vagy, napi huszonnégy órában összezárva a másikkal.”

Súlyos mondat, beleszagolunk egy körtepálinkába. Mindent visz. Egy almába is beleszagolunk hát. Az még a körtét is viszi.

Vackor az élet. De: Jó az Isten, jót akar.

24.hu / Neményi Márton

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.