Belföld

Megerőszakolta majd kifosztotta ismerősét a tatabányai fiú

Szexuális erőszak és kifosztás – ezért indult eljárás egy 20 éves fiatal ellen, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban megerőszakolta ismerősét Tatabányán, majd elvette a táskáját. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az érintettek négy év után találkoztak, korábban kapcsolat volt közöttük. A vasútállomás közelében futottak össze, beszélgetni kezdtek, majd együtt indultak el Dózsakert felé.

A fiú egy az úttól távol eső, sötét területhez érve vetette rá magát áldozatára. Ismerőse hiába tiltakozott, megerőszakolta, majd eltűnt a táskájával, amelyben ruhák és tisztálkodási szerek voltak.

A tatabányai rendőrök még vasárnap elfogták a fiatalt, de ő kihallgatásán mindent tagadott. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

A kemma.hu úgy tudja, az áldozat is férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik