Belföld

PM: Ötven ember keres havi majdnem kétmilliót a közterület-fenntartónál

FKF (FKF, Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt)
FKF (FKF, Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt)

Ez szerintük nem összeegyeztethető a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a legkevésbé sem egyeztethető össze a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével az, hogy körülbelül ötven ember átlagosan havi 1,8 millió forintot kap a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél.

Tordai Bence szóvivő az Index csütörtöki hírére hivatkozott, amely szerint a cég új vezérigazgatója, Horváth Béla egy tízfős kabinetet hozott létre. Itt “milliós fizetésű tanácsadók, szolgálati autók sofőrrel és hasonló juttatások kerültek szóba”.

Elmondta, hogy pártja ezután megvizsgálta a tavalyi utolsó negyedéves adatokat, amelyek alapján az FKF Zrt.-nél 48 személyt tartottak nyilván vezetőként vagy vezető tisztségviselőként, ők fejenként és havonta átlagosan 1,8 millió forint bruttó jövedelmet “markoltak fel”.

Jelenleg 51 vezetői beosztást jelölnek meg a cég honlapján és ebben nincsenek benne az Index cikkében említettek, mondta Tordai. 

A PM ezért közérdekű adatigényléssel fordult az FKF Zrt.-hez, hogy megkaphassák a vezetőkre és vezető tisztségviselőkre vonatkozó legfrissebb adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik