Belföld

Napi 74 ezret keres Budai Gyula

Az elszámoltatási kormánybiztos az egyik legjobban kereső honatya: éves jövedelme meghaladja a 26 millió forintot. A Népszava szerint azonban a Fideszben nem mindenki elégedett a teljesítményével.

Saját pártja készül beszámoltatni az elszámoltatási kormánybiztost – írja a Népszava. A Fidesz-frakció azért akarja meghallgatni Budai Gyulát, mert a hírek szerint nem mindenki elégedett az általa végzett elszámoltatás tempójával és keveslik annak eredményét is.

A lap emlékeztet arra, hogy a kormánybiztos „az elmúlt nyolc év” legtöbb politikai és állami vezetőjét már meggyanúsította, de minimum hírbe hozta. Tekintettel azonban a bírósági eljárások időigényességére, kevés lezárt ügyet tudhat magáénak.

Feltűnő ugyanakkor, hogy fideszes politikusok kényes ügyeivel nem foglalkozik Budai. Saját indoklása szerint azért, mert erre nem terjed ki a megbízatása, ami alapvetően a 2002-2010 közötti időszak vizsgálatára szól. Csakhogy a politikus saját honlapján közzé tette azt a kormányhatározatot, amely a feladat- és hatáskörét taglalja. Ez pedig időkorlát nélkül írja le kötelezettségét – emlékeztet a lap.

Az MSZP hétvégén arra kérte a kormánybiztost, hogy saját fizetése miatt is indítson vizsgálatot. Jövedelme ugyanis bőven meghaladja a kétmilliós közszolgálati bérplafont, amit Orbán Viktor spórolásra hivatkozva kívánatosnak tart. Az elszámoltatást végző Budai az egyik legjobban kereső honatya: éves összjövedelme több mint 26 millió forint. Ez úgy lehetséges, hogy rá nem vonatkozik a takarékossági előírás – magyarázta ő maga a hvg.hu-nak. Külön jogszabály rendelkezik ugyanis arról, hogy Budaira, Szijjártóra és Selmeczire ne vonatkozzon az az előírás, hogy az egyes kormányzati posztot betöltő képviselőknek csak a képviselői alapdíj jár – vagyis Budainak 498 ezer helyett csak 231 ezer forint.

Hála a különleges elbánásnak, a kormánybiztos az elmúlt napok 47 ezer forintos kérdésében is jól áll: napi bruttó 74 ezer forintot keres összesen. Talán azért nem sajnál az amúgy takarékos kormány ennyi pénzt tőle, mert Budai – tavaly ősszel, egyéves munkáját értékelve – azt állította, hogy az elmúlt éves fáradozásai eredményeképp “100 milliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetés számára az adófizetők pénzéből”. Nem világos azonban, hogy ez a szám hogyan jött ki, hova folyt vissza, és milyen célra költötték el ezt a hatalmas összeget – sorolja a Népszava.

Budai Gyula egyébként várhatóan nyolc hónap múlva fejezi be az elszámoltatást, megbízatása ugyanis 2012 novemberéig szól. Kérdés azonban, hogy kormánybiztosi kinevezését meghosszabbítja-e a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik