Belföld

Németh Zsolt válthatja Martonyit

A "híresztelést" a Külügyminisztérium nem kommentálta.

Az Egyesült Államokból származó értesülések szerint belátható időn belül Németh Zsolt politikai államtitkár válthatja Martonyi Jánost a Külügyminisztérium élén – írja a Népszava. A napilap információja szerint a váltás egy korábbi megegyezés része, Martonyi János a magánszférába vonul vissza.

Németh Zsolt a napokban Amerikában járt. New Yorkban és Washingtonban tárgyalt, többek között olyan fajsúlyos partnerekkel, akik egy szokásos államtitkári látogatás programjában nem szerepelnek.

A napilap az általa közölt “híresztelést” maga is meglepőnek tartja, mert Magyarország 2011. januárjában veszi át az Európai Unió soros elnökségét, vagyis az időzítés aligha lenne szerencsés.

Németh Zsolt politikai súlyát ugyanakkor jelezheti, hogy Brüsszelben az EU-grúz, EU-örmény és EU-azeri együttműködési tanácsban ő elnökölt Catherine Ashton külügyi EU-főképviselő helyett. (Korábban Martonyi János külügyminiszter helyettesítette egyszer a főképviselőt). Éppen ő jelentette be, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is jelen lesz az Európai Unió és kelet-európai partnerországai budapesti csúcstalálkozóján, jövő májusban.

AJÁNLOTT LINK:

Váltás a külügy élén? (Népszava)
Clinton eljön Budapestre (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik