Bajban van az öreg kontinens: lassuló gazdasági növekedés, erősödő infláció. Minden gazdaságpolitikus rémálma. Tegnap a várakozásoknak megfelelően siralmas adatokkal rukkolt elő a térség két vezető országa. Németországban az első negyedéves növekedés 1,6 százalékra lassult az egy évvel korábbi időszakhoz képest, ráadásul az első három hónapban csupán 1,4 százalékkal bővült a GDP. Franciaországban némileg ugyan jobb a helyzet, ám a számok ott sem adnak okot a bizakodásra: a 0,5 százalékos első negyedéves növekedés éves szinten 2,7 százalékot jelent (Cikkünk a növekedési kilátásokról >>). A lassuló amerikai gazdaság mellett tehát Európa nem tudja átvenni a világgazdaság vezető szerepét. Ez számunkra azért is érdekes, mert a magyar és az európai (főleg a német) növekedési mutatók között meglehetősen magas a korreláció, így mi is sírunk, ha a németeknél baj van (Az összefüggésről részletesebben >>). A növekedés lassulása mellett ráadásul itt van a fránya infláció is, egyes elemzők már hét és fél éves rekordot, 3,3 százalékos inflációt várnak a májustól. Az Európai Központi Bank régóta küzd a problémával, de egyelőre nem tud rá megfelelő választ adni. A kamatokat ugyanis nem lehet csökkenteni (mint ahogy azt tegnap sem tette az EKB), hiszen az csak olaj lenne a tűzre, az infláció még jobban meglódulna. Alacsonyabb kamatok hiányában azonban a gazdaság sem pörög fel. Ördögi kör. Nem csoda, ha az euró újabb történelmi mélypontra, 0,85 centre zuhant a tegnapi nap folyamán.
Az emlékezetes 1929-es fekete csütörtökön számos üzletember és bróker úgy reagált a nagy válságra, hogy fejest ugrott valamelyik New Yorki felhőkarcolóból. Ilyesmitől nem kell most tartanunk, ám számos jel arra mutat, hogy ismét ínséges időszak vár a brókertársadalomra. A gyengén teljesítő tőzsdék, az elpártolt befektetők, a kiábrándulás a technológiai papírokból mind-mind azt hozta magával, hogy a korábbi ambiciózus tervek fel sem teljesül. Ennek megfelelően pedig meg kell szabadulni azoktól az emberektől, akiket azért vettek fel az utóbbi években, hogy a várhatóan növekvő munkát elvégezzék. Közel kétszeres nagyságúra dagadtak a brókercégek a ’90-es évek második felében, ez a létszám azonban most csak tetemes veszteséget jelent a vezetőknek. (A Goldman Sachs tavaly 7200 embert vett fel, ezzel 22 ezer fölé nőtt a létszám, ami 1998-ban még 13 ezer volt.) Egyes elemzők 10 ezer emberrel kalkulálnak, aki elveszítheti az állását a Wall Streeten, és ez a folyamat már javában zajlik. A Morgan Stanley 1500, a Merrill Lynch 1800, az UBS Warburg 240, a Goldman Sachs 150 munkatársától válik meg. Jól mutatja a szakma jellemzőit, hogy a Goldman ezzel a “racionalizációs lépéssel” 140 millió dollárt takarít meg. Ami annyit tesz, hogy az elbocsátott emberek éves átlagkeresete 700 ezer dollár felett volt. A Merrill számos irodát is bezár Japánban. Az elbocsátások azonban nemcsak a tengerentúlon zajlanak. A meglehetősen siralmas viszonyok nálunk is alaposan megtépázták a szakmát az utóbbi másfél esztendőben: számos állás szűnt meg, és már közel sem olyan vonzó a brókerkedés, mint néhány évvel ezelőtt. Maguk a cégek sem bírják az alacsony tőzsdei forgalom miatt zuhanó profitabilitást, legutóbb a Dunainvest dobta be a törölközőt (Meddig bírják a magyar brókercégek? >>). Ebben azonban nincs semmi meglepő: hullámvasútszerűen alakul a tőzsde és ezzel a szakma élete, egyszer fent, egyszer lent. Most éppen lent.
