Tudomány

19 évesen meghódította a Déli-sarkot, csak a környezetvédelem miatt!

A klímaváltozásra akarja felhívni az emberek figyelmét a 19 esztendős Parker Liautaud, aki tavaly rekordot jelentő 18 nap alatt síelt el az Antarktisz partjától a Déli-sarkig és ezzel ő lett a legfiatalabb személy, aki segítség nélkül leküzdötte a több mint 500 kilométeres, erőt próbáló távot.

A kaliforniai ifjú környezetvédő december 24-én, 18 nap 4 óra és 43 perc után ért célba, és így majdnem négy nappal gyorsabban teljesítette a távot, mint a korábbi csúcstartók, a norvég Ottar Haldorsen és Jacob Meland. A visszaúton Liautaud fúróval mintákat vett a talajból, remélve, hogy azok segítenek választ adni a kutatóknak a globális felmelegedéssel kapcsolatos kérdésekre.

Az új-zélandi GNS Science kutatóintézet szakemberei most a begyűjtött minták elemzése révén vizsgálják a talajösszetétel változásait, ami segíthet rávilágítani arra, hogy milyen ütemben zajlik a klímaváltozás a térségben. Az Északi-sarkot már háromszor meghódító Liautaud számára komoly megpróbáltatást jelentett a déli-sarki expedíció, amelyet végül mellkasi fertőzést, bedagadt bokát és a kéz-, illetve lábujjait kóstolgató metsző hideget figyelmen kívül hagyva teljesített.

A Yale Egyetem geológus hallgatója és csapattársa, a veterán felfedező, Doug Stoup minden reggel élő műsorral jelentkezett az expedíció hivatalos weboldalán, összehozva a klímaszakértőket és a szkeptikusokat olyan témák megvitatására, mint az élelmiszer-biztonság és az ózonréteg változásai.

“A klímatudomány nagyközönség felé való kommunikációjának az a nagy problémája, hogy rendkívül összetett és statisztikai alapokon nyugvó tudományról van szó, tehát nem olyasvalamiről, ami egyéni szinten megtapasztalható” – nyilatkozta Liautaud. A fiatal felfedező reményei szerint déli-sarki expedíciója segít tudatosítani és meggyőzni a nyilvánosságot a klímaváltozás valódi veszélyeiről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik