Kultúra

Yoko Ono tovább büntetné John Lennon gyilkosát

A Beatles frontemberének özvegye ismét tiltakozott Mark Chapman szabadlábra helyezése ellen.

Az 55 éves gyilkost, aki 1980. december 8-án lelőtte a legendás zenészt, augusztus 9-én hallgatják meg ismét szabadlábra helyezése ügyében. Chapmannek ez lesz a hatodik esélye a szabadulásra, áldozatának felesége pedig – ahogy korábban is tette – levelet írt a döntnököknek, amelyben azt kéri, hogy ne engedjék ki a börtönből.

Ono korábban azzal indokolta a kérését, hogy sem ő, sem gyermekei nem éreznék magukat biztonságban, ha Chapman szabadlábon volna, és valószínűleg a gyilkos is veszélyben lenne. Hogy a mostani levélben mi áll, arról Ono ügyvédje, Peter Shukat nem adott tájékoztatást, pusztán azt mondta: ügyfele álláspontja nem változott.

Robert Gangi, a Correctional Association of America nevű, rabok jogait védő szervezet vezetője szerint Chapmannek Ono tiltakozásától függetlenül sincs sok esélye a szabadulásra. „Tekintve, hogy a világ egyik leghíresebb és legkedveltebb emberét ölte meg, szinte teljesen valószínűtlen, hogy három döntnök a szabadlábra helyezése mellett dönt” – mondta a szakember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik