Tudomány

Trump kirúgta a Tudományos Tanács teljes tesületét

Donald Trump
Nathan Howard / Getty Images
Donald Trump
Nathan Howard / Getty Images
Így senki nem állíthatja meg, ha csökkenteni szeretné az Alapítvány költségvetését.

A Trump-kormány elbocsátotta a Nemzeti Tudományos Alapítványt (NSF) felügyelő testület tagjait – írja a The Guardian.

Az NSF tagjait péntek reggel értesítette e-mailben az Elnöki Személyzeti Hivatal, „Donald J. Trump elnök nevében”, amelyben közölték velük, hogy kinevezésük megszűnt.

A testületet általában 25 tag alkotja, akiket az elnök nevez ki, hatéves, egymást követő mandátumokra. Jelenleg az egyesületet 22 fő alkotta, akik közül mindenkit kirúgtak, pont mielőtt egy az amerikai tudomány helyzetéről szóló jelentést véglegesíteni tudtak volna. Az elbocsátott tudósok között van csillagász, matematikus, kémikus és űrhajózási mérnök is.

A Trump-kormány tavaly megpróbálta több mint felére csökkenteni a tudományos alapítvány 9 milliárd dolláros költségvetését. Ekkor a Kongresszusnak sikerült megőriznie az NSF finanszírozását, de a következő évre ismét hasonló mértékű költségcsökkentést terveznek. Mivel ezúttal nem áll az útjukban a tanácsadó testület, könnyebben végrehajthatják a tervüket. Az alapítványtól még a székhelyüket is elvették, egy kisebb épületbe kellett költözniük. Helyükre az Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériuma költözött be.

Ez tönkreteheti az alapkutatásra, valamint a jövőt jelentő tudósok és mérnökök oktatására szánt beruházásokat

– mondta Keivan Stassun, a Vanderbilt Egyetem dolgozója.

Az Alapítvány a Fehér Házhoz fordult véleménykéréssel. A Fehér Ház egy nyilatkozatban kijelentette, hogy a Nemzeti Tudományos Tanács létrehozásakor biztosított hatáskört felül kell vizsgálni. A nyilatkozat szerint azonban az Alapítvány munkája zavartalanul folytatódik.

A Nemzeti Tudományos Tanácsot 1950-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy tanácsot adjon az elnöknek és a Kongresszusnak a tudományos és műszaki politikával kapcsolatban. Ezenkívül jóváhagyja a finanszírozási támogatásokat, valamint irányt mutat az NSF jövőjének.

Kapcsolódó
Donald Trump a merényletkísérletről beszélt.
Trump elsőre azt hitte a lövésre, hogy csak egy leejtett tálca csörömpöl
Az elnök elmondta, hogy élte meg a lövöldözést, és azt is, szerinte miért kísérelnek meg ennyiszer merényletet ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik