A virágzó várost, Eperjest, a magyarországi lutheránus hit bástyáját, legfőbb oktatási központját a bécsi udvar erőszakkal kívánta katolikussá tenni az 1670-es évek elején. I. Lipót császár 1671-ben a város védművei nagy részét leromboltatta, evangélikus templomát a katolikusoknak adta, a Kollégiumot pedig a jezsuiták vették át. Az elnyomott feszültségek Thököly Imre felkelése idején robbantak, amikor a város 1682-től a kuruc „rebellió” egyik legfőbb oszlopa lett: elűzte a jezsuitákat, lerombolta a ferencesek kolostorát és számos katonát adott a fejedelemnek – írja a Rubicon.hu.
A szabadságharc bukása során azonban Eperjes kiváló bűnbakká vált a császáriak szemében, lehetőséget láttak a magyar nemesség megfélemlítésére is. Főleg miután a Felvidéken tevékenykedő Antonio Caraffa generális arról adott hírt az udvarnak, hogy a város polgárai titkos levelezést folytattak a Zrínyi Ilona által védett Munkács várával. Lipót Caraffát bízta meg az ügy kivizsgálásával 1687 februárjában, aki felállította a hírhedt eperjesi törvényszéket. Koncepciós perek kezdődtek, hiszen az „árulást” bizonyító levelek soha nem kerültek elő, az ítéletek pedig gyakran kínzással kicsikart szóbeli vallomásokra alapozva születtek.
Caraffa novemberig gyakorlatilag terrorban tartotta a várost, a tábornok kapzsisága miatt a legmódosabbak voltak a legnagyobb veszélyben, illetve a nemesek, az eljárásokkal ugyanis a rendeket is igyekeztek megfélemlíteni. A kicsikart vallomások alapján már országnagyok is Caraffa célkeresztjébe kerültek, amikor társadalmi robbanástól tartva Lipót leállíttatta a pereket: amnesztiát adott a börtönben sínylődőknek és visszahívta Eperjesről Caraffát.
Izgalmas történelmi témáink a közelmúltból:
