A cukorbetegség tulajdonképpen a vércukorszint krónikus, vagyis tartós megemelkedését jelenti. Ez kifejezetten veszélyes állapot, gyakorlatilag testünk minden szervét megterheli, roncsolja. Jellemzően két fajtáját különböztetjük meg, az 1-es és 2-es típusút. Bár mindkettőt ugyanazzal a névvel illetjük, a két betegség sok mindenben különbözik egymástól. Hogy pontosan miben mutat eltérést a két kórkép, azt Dr. Para Györgyi belgyógyász, diabetológus szakorvos ismertette a 24.hu-val, akivel sorozatunk első részében az inzulinrezisztánciáról beszélgettünk.
Getty Images
Magyarországon mintegy 1,2 millió cukorbeteg él, ezzel az egyik leggyakoribb betegségnek számít. Ennek ellenére még az érintettek között is akadnak, akik nincsenek tisztában állapotuk minden részletével, veszélyével. Lapunk a témával foglalkozó cikksorozatában szakértő segítségével osztja meg olvasóival mindazt, amit fontos tudni a diabéteszről.
Ajánlott videó
- 03:33 Parrott a magyar válogatott után Mourinho Realját is kivégezte
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 15:39 Mocsai Lajos távozik a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumának éléről
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 14:49 Egy teljes napig elérhetetlen lesz az OTP egyik szolgáltatása
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
