Tíz év telt el a párizsi klímaegyezmény elfogadása óta. A dokumentum aláírásakor a globális felmelegedés az iparosodás előtti időszakhoz (1850–1900) képest nagyjából 1 Celsius-fok volt. Ma ez az érték már megközelíti az 1,4 fokot, és az elmúlt évtized adatai alapján a felmelegedés üteme jelentősen felgyorsult. Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, a világ már 2029 körül tartósan elérheti a kritikus másfél fokos felmelegedési szintet, miközben tíz évvel ezelőtt ezt a küszöböt még csak 2042-re valószínűsítették.
Az 1,5 Celsius-fokos határ elérése ma már meglepően közeli valóság – jelenleg a klímamodellek legpesszimistább forgatókönyveit közelítjük. Egy nemrég publikált nemzetközi összefoglaló alapján a Föld rendszereinek több mint kétharmada ma már kritikus állapotban van, miközben 2024 a történelem legmelegebb éve lett. A másfél fokos felmelegedési küszöb tartós elérését Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita (ELTE Meteorológiai Tanszék) mutatta be és értelmezte a Másfélfokon.
Mennyire rossz a helyzet?
A 2025-ös helyzetet áttekintő jelentés szerint 2024 globálisan a valaha mért legmelegebb év volt, miközben az emberi tevékenység tovább gyorsítja az éghajlati és ökológiai válságot. A 34 úgynevezett „földi kritikus jelzőből” ma már 22 rekordszinten áll, ami jól mutatja, hogy a bolygónk egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe. A légkör melegedése ráadásul az elmúlt években felgyorsult: nemcsak az üvegházhatású gázok ember okozta kibocsátásai értek csúcsra, hanem több, eddig kevésbé ismert folyamat is erősíti a felmelegedést.
A Föld egyre több napenergiát nyel el, mint amennyit visszasugároz az űrbe. Egyrészt azért, mert a bolygónk az eltűnő hó- és jégfelszínek miatt egyre sötétebbé válik. Másrészt pedig a felhők fényvisszaverő képessége is gyengül, mivel az aeroszolrészecskék mennyiségének csökkenésével gyakrabban alakulnak ki olyan típusú felhők, melyek áteresztik a napsugarakat. Ezzel párhuzamosan gyengül az Atlanti-óceán nagy áramlási rendszere (AMOC) is, amely többek között jelentősen befolyásolja Európa éghajlatát. Ennek további lassulása súlyos regionális éghajlati zavarokat okozhat, ugyanis az éven belüli változékonyság nőhet.
A szénből, földgázból és kőolajból származó energiafelhasználás 2024-ben minden idők legmagasabb szintjére emelkedett, vagyis a globális igény tovább nő, nem csökken. Bár a nap- és szélenergia termelése gyors ütemben bővül, még mindig csak töredékét, alig 3-4 százalékát adja az emberiség által felhasznált teljes energiának. Az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt néhány év után szintén ismét a Covid előtti szintekre ugrott vissza, és ezzel 2007 óta gyakorlatilag stagnál. Az egy főre jutó hústermelés és -fogyasztás folyamatosan növekszik, és jelenleg 1980-hoz képest már 50 százalékkal magasabb – emiatt hetente félmillió új haszonállatra van szükség.
A globális erdőveszteség 2024-ben közel 30 millió hektár volt, míg 2000-ben ennek csupán a fele. Ez a növekvő erdőirtás, illetve az erdőtüzek következménye, amelyek a szénmegkötő képesség csökkenéséhez, illetve a klímamodellekben nem számolt extra kibocsátáshoz vezetnek. Ugyan pozitívumként említhető, hogy az üvegházhatású gázok karbonadóval terhelt aránya nőtt az elmúlt 20 évben, de még mindig csak a globális kibocsátások 25–30 százalékát fedi le. Bár egyre több ország vezeti be az ilyen jellegű adókat és kvótarendszereket, ezek jelenlegi aránya és összege még nem eredményezi a kibocsátások megfelelő csökkentését és az elégséges alkalmazkodást.
A hatás egyre jobban érződik
Az óceánok hőtartalma rekordmagas szintre emelkedett, vagyis a rendszer által elnyelt többlethő nagy része a világtengerekben raktározódik. Ez jelentősen növeli a ciklonok és hurrikánok erejét, illetve hozzájárul a korallok pusztulásához. Az Északi-sarkvidék nyáron minimális jégkiterjedése az elmúlt 10 évben stagnált ugyan, de a 40 évvel ezelőttihez képest már 40 százalékkal alacsonyabb. Grönland (és az Antarktisz) hatalmas jégtömege évről évre rekordalacsony szinten van.
Az extrém forró napok száma drámaian megnőtt a Földön az elmúlt évtizedekben – jelenleg 20 százalékkal haladja meg az 50 évvel ezelőtti átlagot. A 2020-as években tapasztalt ugrásszerű növekedés azt mutatja, hogy a hőhullámok gyakoribbá, intenzívebbé és hosszabbá váltak, ami egyre súlyosabb egészségügyi és gazdasági hatásokkal jár világszerte. A tüzek okozta globális erdőveszteség minden idők legmagasabb értékét érte el 2024-ben.
A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák: még mindig van esélyünk ennek a folyamatnak a megállítására: rendelkezésre állnak olyan nagyon hatékony és gyorsan alkalmazható beavatkozások, mint például a tüzek és erdőirtások visszaszorítása, a fosszilis energiahordozók azonnali drasztikus ütemű kiváltása és az energiahatékonyság radikális javítása, a mezőgazdasági kibocsátások jelentős csökkentése, valamint a fenntarthatóbb fogyasztási szokások és zöldebb környezetpolitikák gyors bevezetése.
