Tudomány

Kell-e tartani az európai tengerekben terjedő húsevő baktériumoktól?

Jürgen Fromme / firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP
Németországi strand a Balti-tengernél.
Jürgen Fromme / firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP
Németországi strand a Balti-tengernél.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ figyelmeztetést adott ki a Vibrio-baktériumok lehetséges terjedése miatt. A sajtóban ezen kórokozókra néha húsevő baktériumokként hivatkoznak, a megnevezést azonban célszerű egy másik mikroorganizmus számára megtartani. A Vibrio-fajok eleve elsősorban nem is a lágy szöveteket, hanem az emésztőrendszert fertőzik meg.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) július 11-én arra figyelmeztetett, hogy ahogy emelkedik a tenger hőmérséklete a kontinens partjainál, úgy emelkedhet a Vibrio nemzetségbe tartozó baktériumok felbukkanásának esélye. A kórokozók ezen csoportjára – sok más mikroorganizmus mellett – a köznyelvben húsevő baktériumokként is szoktak hivatkozni, kissé tévesen.

Egyes Vibrio-fajok képesek

  • emésztőrendszert;
  • nagy koncentráció esetén fület;
  • illetve nyílt seb mellett lágy szövetet
  • érintő betegséget okozni.

Ezekre vibriózisként hivatkoznak. A „húspusztítónak” tekinthető fertőzés a szövetek elhalásával jár, és vérmérgezéshez vezethet.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az egyik patogén faj a Vibrio vulnificus, de összesen mintegy tucatnyi változat képes vibriózist előidézni. Az érintett baktériumok jól elboldogulnak a part mentén, ahol a sós és édesvíz keveredik, így a nyári fürdőzés során valóban jelentenek bizonyos mértékű kockázatot. Ennek kapcsán érdemes hozzátenni: a kórokozókat sokszor nem is magukban a tengerekben, hanem például a folyótorkolatokban mutatják ki.

Az ECDC szerint a Vibrio-fajokat nyáron gyakran detektálják a Balti-tenger partjainál. Az európai észlelések nagyrészt ide, a Fekete-tengerre, illetve az Északi-tenger és az Atlanti-óceán egyes részére korlátozódnak, de többek között a Földközi-tengerben is kimutatták már a kórokozókat, igaz, itt általában kis mennyiségben.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik