Az elmúlt időszakban az egész ország figyelemmel kíséri egy fiatal gépészmérnök, Kapu Tibor munkásságát, akit a sajtó gyakran emleget a második magyar űrhajósként, illetve az első emberként, akit hazánk a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) juttatott. Akik régebb óta követik az űrutazásokkal kapcsolatos híreket, furcsállhatják ezeket a megfogalmazásokat, hiszen a híres magyar szoftverfejlesztő, Charles Simonyi kétszer is kijutott a világűrbe, sőt mindkét alkalommal hosszabb időt el is töltött az ISS fedélzetén. Miért felejtik el tehát rendre megemlíteni Simonyit a lapok, és mi az oka, hogy nem került bele a neve a magyar űrhajózás kánonjába?
A Word és az Excel magyar atyja
A fenti kérdések megválaszolásához érdemes először röviden végigtekinteni a férfi tartalmas életútján. Simonyi Károly néven született 1948-ban Budapesten, Simonyi Károly Kossuth-díjas mérnök-fizikus fiaként. Az MTI által közölt életrajza szerint már középiskolás korában nagy érdeklődést mutatott az űrkutatás és az informatika irányában, ez időben megtanult programozni is. Miután 1966-ban leérettségizett, elhagyta az országot, hogy egy dán számítástechnikai cégnél dolgozhasson, két évre rá pedig már az Egyesült Államokban tanult, ahol később az ország egyik legnevesebb egyetemén, a Stanfordon szerzett doktori fokozatot.
2002-ben azonban otthagyta a céget, és saját vállalatot alapított Intentional Software néven, amelyet 2017-ben aztán a Microsoft megvásárolt. Hogy az üzlettel Simonyi mennyi pénzhez jutott, nem tudjuk, vagyonát azonban ma 8 milliárd dollár körüli összegre becsülik.
