Az űrből ugyan nem látszik – miként a kínai Nagy fal sem –, sőt, mára csupán egy-egy apró részletét lehet megfigyelni, ám ettől függetlenül a Kárpát-medence, ha nem egész Európa legnagyobb szabású emberi alkotása a ma Csörsz árkaként ismert rendszer. Még a XX. század elején is igazodási pont volt, fénykorában pedig 1200-1600 kilométeren kacskaringózva ölelte az Alföldet Dunakeszitől jó nagy ívben indulva át a Tiszán, Körösön, Maroson egészen az Al-Dunáig. Pontos hosszát nem ismerjük, és az se mindegy, valaki beleszámolja-e a párhuzamosan futó szakaszokat, vagy sem. Az Alföld jelentős részét körülölelő sáncrendszer mellett hasonló, rövidebb sáncok az Alföld belső részein, sőt, Erdélyben is ismertek, amelyeknek az elnevezése is gyakran hasonló.
Az új hazájukba érkező magyarok még többé-kevésbé régi pompájában láthatták, nem csoda, hogy megmozgatta eleink fantáziáját. A legenda szerint réges-régen történt, hogy Csörsz avar király feleségül kérte a langobard uralkodó csodaszép lányát, Délibábot, ám az apa kemény feltételt támasztott: csak akkor lehet az övé, ha vízen viszi haza. A szerelemtől elvakult férfi egész népét munkára fogta, éjt nappallá téve dolgoztak, csakhogy egy napon vihar támadt, Csörsz királyt villám ütötte le a lováról. Azon nyomban meghalt, mire az avarok abbahagyták a munkát, ám az elkészült szakaszok még mindig látszanak.
Az Árpád-korban Óriások árkának nevezték, és vagy tucatnyi néven ismert, mint például Ördögárok, Ördögbarázda, Kakasbarázda, nem is beszélve a róla elnevezett településekről Ároktőtől Árokszállásig. Tudós emberek persze nem hitték a romantikus mesét, az 1559-ben kiadott Krakkói krónika írja: „nem azért híttanak Czersz árokjának, hogy azon a Czersz király feleséget hozott volna magának, hanem azért hogy az árkot, az országnak oltalmára legelőször csinálta volna, még Attilának előtte, mikor itt különb-különb nemzetek lakoznának”. A XVIII. század elején Luigi Fernando Marsigli térképén tűnik fel először, immár római sáncként, és ezt az elnevezést vették át a későbbi térképek, például az Első katonai felmérés is.
A modern történészek jobb híján szintén gigantikus védelmi rendszerként definiálták, ahol a 4-10 méter széles és 2-3 méter mély árkok földjéből azok külső szélén töltést emeltek, duplájára növelve ezzel az ellenség elé tornyosuló akadályt. És ha még palánkot, őrtornyokat is telepítettek rá leereszthető hidakkal, majd a leginkább veszélyeztetett szakaszokon mélységben tagolták, igazán komoly védművet kaptak. És kik? A szarmaták római segítséggel, valamikor a III-IV. század folyamán. A legújabb kutatások viszont már ezt a lehetőséget is megkérdőjelezik, és arra utalnak, hogy
Dr. F. Romhányi Beatrix régész, történésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanárával beszélgettünk.
